Az ő szíve sincs kőből…
Kira felébredt. Hűvös reggel volt, ráadásul az erkély mindkét szárnyát nyitva hagyták, de mégsem zavarta a beszökő szellő, hiszen fehér szárnyai puhán ölelték körül meztelen testét. Körös-körül fekete és fehér tollak hevertek, az elmúlt éjszaka vadságának ékes bizonyítékaként.
Mellette szuszogott a legkülönösebb angyal. Az egyetlen, amelyiknek szárnyai nem voltak állandóak, az egyetlen, akinek haja sötét volt, fekete, mindig sármosan az arcába lógó tincsekkel. Sóhajtott. A férfi gyönyörű mellkasa békésen emelkedett, mintha örökké így akarna aludni. S ez valamilyen szinten igaz is volt: ő volt ez egyetlen halhatatlan angyal.
A Halál.
Kira hátán végigfutott a borzongás. Itt feküdt a Halál angyala mellett. Tudta, hogy nem ő az első partnere, ahogy azt is, hogy minden előző angyal addig volt vele, míg meg nem halt. Remélte, hogy őt szereti annyira, hogy megkíméli. Remélte, hogy örökké vele maradhat, mert a Halál volt az egyetlen, aki halhatatlanságot adhatott.
Kira elnyomta tudatának azt a részét, amelyik az igazságot ordította: a Halál állította fel a játékának, az Életnek a szabályait, és be is tartotta azokat. Mindig, kivétel nélkül.
Mormogást hallott a háta mögül.
– Felébredtél? – kérdezte kedvese. Kira szárnyai szétrebbentek, mire a férfi a derekánál fogva magához húzta.
– Ühüm – súgta. A Halál keze kacskaringós mintákat rajzolt csípőjére, majd az oldalán húzta végig ujjait. A nő sóhajtott, megköszönve a kényeztetést, majd egy erős kar nyúlt a teste alá, és felültette.
Puha csók érte a nyakát, forró és perzselő. Aztán fekete angyal a nyakának másik oldalát illette ajkaival. Kira megvonaglott. Ez, a második hideg volt, olyan hideg, ami kiszippantotta belőle az erőt.
A válla kapott újabb csókot, hűvöset. Felsikoltott, és vergődni kezdett a Halál karjai közt.
– Kőszívű! – sírta utolsó szavát a fehér angyal, aztán eldőlt, mint egy márványszobor – ugyanolyan hófehér bőrrel, és ugyanolyan hideg testtel.
Szárnyai leszáradtak, csak a tollak maradtak meg, a fehér tollak, mindenfelé…
A Halál letörölte könnyeit, aztán fájdalmából fekete szárnyakat sűrített magának, majd elrugaszkodva a földtől kirepült az erkély nyitott szárnyán.
Kira tévedett, nem ő állította fel az Élet játékszabályait. Ő is csak egy bábú volt, mint a többi. Ő is csak a szabályokat követte.
Az ő szíve sem volt kőből.
2 hozzászólás
hjaj…ez igen! Valami félemetesen döbbeneteset alkottál. A halál és az Élet – metamorf folyamatot éreztem, ahol a fizikai paraméterek a nyomás és a hőmérséklet váltakozik. Nekem nagy élmény volt, bármi is adta az ihletet. Egy nagyon különös pillanatot ábrázoltál! Sokmindenre lehet gondolni, ettől nagyon jó!
Gratulálok Szikra, remek lett!
Öhm… hát fogalmam sincs, mi adta az ötletet… Valamikor szeptemberben kezdtem el írni, és igazából semmi nagyot nem akartam ábrázolni, csak hogy a Halál angyala is érez… Ezért rendesen megdöbbentem, hogy ilyen gyönyörű kritikát kaptam, nagyon köszönöm!