19. fejezet
Gondolataiba mélyedve tette meg a rövid utat Kingáék házáig. – Mit meséljek, miről meséljek? – töprengett Péter. – Ne, hogy annyira baleknak nézzenek. Észre sem vette, hogy csengetett, csak azt hallotta, hogy berreg az elektromos zár. Kinyitotta a kaput, és felsétált a teraszra. Kopognia, nem kellett, mert Dr. Zoltán, már nyitotta is a bejárati ajtót.
– Kinga, megjött Péter. – szólt hátra, lányának. – Már nagyon várt, gyere be.
Belépve a lakásba, már hallotta Kinga sietős lépteit. Az előszobába érve, már szinte repült Péter felé, és a nyakában landolt, majdnem ledöntve lábáról.
– Vigyázz, nem állok valami biztos lábakon, – figyelmeztette Péter – nem aludtam valami sokat az utóbbi két napban.
– Szia, – üdvözölte Kinga, felocsúdva az első örömmámorból. – nagyon ideges voltam miattad.
– Szia. – puszilta meg mind két oldalon Kinga arcát.
– Rossz érzéseim támadtak, amikor elmentél. Állandóan az járt a fejemben, hogy el kellett volna kísérnem téged. Ketten biztos, hogy jobban boldogultunk volna a fővárosban.
– Ebben lehet valami igazad. – hajtotta le a fejét szégyenlősen Péter.
– Éreztem, hogy valami rossz történik. – mondta Kinga, és még mindig Péter nyakában lógott. – Meséld el mi történt.
– Hosszú történet. – válaszolta Péter lehangoltan.
– Gyertek beljebb. – hívta őket a doktor.
– Nem akarok zavarni, csak beköszöntem, hogy Kinga tudja, hogy haza értem.
– Nem mész sehova, – mondta határozottan Dr. Zoltán. – Látom, hogy fáradt, és éhes vagy, felhívom a szüleidet, megnyugtatom őket. Megvacsorázol, mesélsz valamit az útról, aztán itt alszol. – parancsolt rá határozottan, mintha a saját gyereke lenne.
– Az nagyon jó lesz, – hálálkodott Péter, amúgy sem volt nagy kedve még egyszer buszra szállni. – és köszönöm, hogy beszél a szüleimmel.
Zoltán doktor, alig egy perc múlva tért vissza a nappaliba.
– Kinga, – szólította meg lányát. – gyertek, Péterrel az étkezőbe, anyukád már megterített. Péter, teát kérsz, vagy kávét, esetleg, kakaót?
– Ha lehet választani, – gondolta át a lehetőségeket Péter. Elég fáradt vagyok, – gondolta, – és ha Kinga el kezd faggatni, akkor éjjel megint nem sokat fogok aludni. – szögezte le magában. – kávét kérek, talán kicsit enyhíti fáradtságomat.
Kinga megfogta a kezét, és már húzta is az étkező felé. A szépen terített asztalon, még egy szál gyertya is elő volt készítve. Dr. Zoltán meggyújtotta, és szólt a fiataloknak. – Foglaljatok helyet.
A vacsora csendben zajlott, senki nem zavarta kérdésekkel Pétert, látták rajta, hogy régen evett ennyit, és ilyen nyugodttan. Kinga volt a legtürelmetlenebb, ő tette fel a legelső kérdést, amikor látta, hogy Péter már az utolsó kortyokat issza a kávéból.
– Már jobban érzed magad?
– Igen, válaszolta Péter. – és köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt. – nézett hálás szemekkel Kinga anyukájára.
– Mesélj, milyen volt Pesten? – kérdezte, a doktor. – Menjünk vissza a nappaliba, felbontok egy üveg bort, és hallgatunk. Gondolom, sok érdekes dolog történt veled.
– Hosszú a történet. – kezdett a mesélésbe Péter. – Úgy éreztem, hogy sok bajt vettem a nyakamba ezzel az öltönnyel. – mutatott ki az előszobába, a cipős szekrény felé, aminek a tetején ott volt a barna csomagolópapíros csomag.
Kinga nem tudta véka alá rejteni, a már korábban is hangoztatott véleményét. – Én ezt már akkor megmondtam neked, amikor még csak tervezted, hogy megveszed. – korholta Pétert.
– Tudom, és nem felejtettem el, – nézett, kicsit neheztelve Péter Kingára. – neked soha nem tetszett az ötlet, hogy megvegyem. Tudod, ez olyan dolog, hogy te beleszeretsz valakibe.
– Rajtad kívül? – vágott közbe Kinga széles mosollyal.
– Aki nem tetszik a szüleidnek, – folytatta okfejtését Péter, figyelmen kívül hagyva Kinga közbeszólását. – és ezt el is mondják neked, de mint mindig, most sem hagyod eltéríteni magad. Járod a saját utadat.
– Van abban igazság, amit mondasz. – szögezte, le Zoltán doktor, majd töltött mindenkinek, a közben kinyitott, száraz fehérborból.
– Sikerült megvarratnod? – kérdezte, a lényegre terelve a szót, Kinga édesanyja.
– Igen, – válaszolta Péter, – de nem ilyen egyszerű a történet. A zseb visszavarrás volt az egyszerű része a dolognak, de úgy jártam, mint az idős ember, aki felkeresi az orvost, mert kicsit köhög.
– Miért, – kérdezett közbe Dr. Zoltán. – az hogy jár?
– Ne mondja, hogy nem találkozott még ilyen esettel? Bemegy a beteg, mert köhög, – kezdte a magyarázatot Péter. – mivel gondos orvos, és a beteg, hiába tartozik a körzetébe, tudja róla, hogy ha most nem vizsgálja meg tetőtől talpig, akkor legközelebb nem tudni mikor találkozik vele. Meghallgatja a tüdejét, a szívét, felfekteti a vizsgáló asztalra, megnyomkodja a hasát, és a vastagbelén valami csomót talál. Rögtön rájön, hogy a köhögése a legkevesebb probléma.
– Már értem miről beszélsz, – mondta Kinga. – máshol is javításra szorult az öltöny.
Péter elmesélte az egész történetet, az éjszakát, a hajléktalanokat, a hazautazást.
– Miért nem telefonáltál? – Kérdezte a végén Kinga. – Azonnal indultam volna a következő vonattal, és hazahozlak.
– Ezt szégyellem a legjobban, – hajtotta le a fejét Péter. – amikor már megettem az utolsó forintjaimon vásárolt zsemlét, csak akkor jutott eszembe, hogy nem maradt pénzem, még telefonra sem. Nem vagyok koldus, nem mertem elkezdeni kéregetni, csak ültem a padon, magamba zuhanva, akkor ült mellén Jolán.
– Mi van a mobil telefonoddal? –kérdezte Kinga.
– Itthon felejtettem, olyan idegesen pakoltam.
– Örülünk, hogy sikerült haza jönnöd, – szögezte le Kinga anyja. – de, jobb lesz, ha elmegyünk aludni, mert holnap nagyon fáradtak leszünk, és nekünk délelőttös műszak lesz a rendelőben. Kinga szobájában ágyaztam, meg neked is Péter. – tette még hozzá. – remélem nem baj?
– Nem. – nyugtatta meg Péter. – Kingával olyanok vagyunk, mint a testvérek. – tette, még hozzá a szülők megnyugtatására, de közben nagyon örült, mert így elmondhatja, négyszemközt amit a szülőknek nem akart.
A fürdőszobában előre engedték Pétert. Utána elsőnek bújhatott ágyba. Fáradtsága majdnem elnyomta, mikorra Kinga is a szobájába ért. Nem feküdt a saját ágyába, hanem oda ült Péter lába mellé, és megfogta a kezét.
– Tudnod kell, hogy amióta elmentén én sem aludtam valami jól.
Péter megszorította kicsit a kezét, és azzal kezdte mondandóját, – Találkoztam vele. Évával. – tette hozzá az érthetőség kedvéért.
– Az nem lehet. – nézett rá csodálkozva Kinga. – Valakivel összekevered.
– Biztos, hogy ő volt. – erősködött Péter.
– Azt mondta neked?
– Nem mertem rákérdezni. – vallotta be Péter.
– Akkor honnan veszed, hogy ő volt?
– Biztos vagyok benne, éreztem, láttam. Szőke, hullámos, vállig érő haj, karcsú magas, és ugyan az a lágy alt, simogató hang. Ráadásul Évának hívják.
– Ez még nem jelent semmit, – próbálta visszahúzni a földre Pétert. – hogy került most Pestre? Hogy került Fehérgyarmatra a bálba? – tette fel a legfontosabb kérdéseket, és még el sem kezdte a nyomozást. – Megkérdezted tőle?
– Nem mertem. – válaszolta Péter. – Vissza kell mennem, hogy kiderítsem. Másra sem tudok gondolni, ha láttad volna, hogy milyen szép.
– Komolyan aggaszt, ahogy viselkedsz Péter. – nézett szemrehányóan Kinga. – Semmit nem tudsz arról a lányról. Hasonlít valakire, te meg, mint egy pincsikutya, rohansz utána.
– Nem tehetek róla, hét éve szerelmes vagyok bele.
– Honnan tudod, hogy tényleg bele vagy szerelmes. Ott volt a lehetőség, miért nem kérdezted meg, hogy ő járt-e a bálon?
– Tudod, hogy nem vagyok egy kezdeményező. – válaszolt Péter bánatosan.
– Tudom, – paskolta meg Péter kezét Kinga. – de most, megint költhetsz egy csomó pénzt, hogy visszautazz, és feltedd azt a kérdést, amit már megkérdezhettél volna.
– Tudom, de már csak a vonaton jutott eszembe, hogy meg kellett volna kérdeznem.
– Mikor akarsz utazni. – kérdezte Kinga.
– Akkor, amikor anyagilag ismét összeszedtem magam annyira, hogy megvegyem a vonatjegyet. Eben a hónapban, már így is a szüleimen kell élősködnöm. Szerencse, hogy már csak egy hét van fizetésig.
– Szívesen adok pénzt, ha szeretnél minél előbb menni. – ajánlotta fel a segítségét Kinga.
– Nem kell, – utasította vissza Péter. – nem szeretek tartozni senkinek.
– Én nem senki vagyok, – bokszolt egyet Péter karjába. – én a majdnem testvéred vagyok, és ezt te mondtad.
– Tudom. – dörzsölte meg a karját Péter, ahol a találat érte, de azért Kingára mosolygott. – Nem akarok ilyen gyorsan visszarohanni, előbb át szeretném gondolni a dolgokat. Úgyis mindig azzal nyaggatsz, hogy elkapkodom a dolgokat.
– Ennek örülök, – nyugtázta Kinga. – de mielőtt indulsz, azért szólj. Akkor már én is Pesten leszek, nem leszel magadra utalva.
– Köszönöm, – mondta Péter, és kicsit lejjebb csúszott a párnán. – de most már jobb lenne aludni, mert tényleg nagyon fáradt vagyok.
– Ha nem lenne ilyen keskeny ez a heverő, – adott egy esti puszit Péternek Kinga. – akkor szívesen melléd bújnék.
– Örülnék neki. – mondta még Péter, de már félig aludt.
2 hozzászólás
Kedves János!
A regényekkel háromféleképp vagyok: vagy egy-két este elolvasom, mert le se tudom tenni, olyan kíváncsivá tesz, vagy szinte mondatonként emésztgetem, mert egy új világot nyit meg előttem. A harmadik eset, mikor az első oldal után leteszem.
A regényed nekem az első lehetőséget adja. Szívem szerint sürgetnélek, hogy gyorsan tedd fel a következő részeket is!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen
Köszönöm kedves szavaidat. Sajnos annál gyorsabban nem tudom, mint ahogy írom, de nagyon igyekszem, kihasználni a hétvégéket az írásra, mert hétköznap nincs időm.
Szombat, vasárnap, terveim szerint, elkészül két újabb fejezet, remélem az is tetszeni fog.
Az írás miatt jelenleg nincs időm olvasni, sem, mert annyira feszít a történet belülről, hogy amíg le nem írom, nem hagy békén. Ha kiírtam megemból akkor majd megnyugszom.
Remélem a további fejezetek is tetszeni fognak.
Üdv: FJ.