2. fejezet
– Édesem, – szólt be Mária kislánya szobájába – mit csinálsz, nagyon nagy a csend.
– Beszélgetek a babáimmal, – kiabált ki Éva – mintha, nem tudnád, mindig ezt játszom.
Éva legkedvesebb játéka az volt, hogy kérdezgette babáit mindenféle dolgokról.
Anyja ügyvéd Apja orvos, pontosabban szívsebész. Ebbe a környezetbe született gyereknél természetes, hogy ha felnő az ő neve előtt is ott kell lenni a „Dr.” betűknek. Apja Dr. Kovács József, természetesen azt szerette volna, ha sebész lesz, Anyja Dr. Fehér Mária pedig annak örült volna, ha ügyvédnek tanul. Játékait elemezve hamar rájöttek, egyiküknek sem lesz igaza, valószínűleg, pszichológus, vagy pszichiáter lesz. Így apja közelebb lesz az igazsághoz, mert azért ez is a gyógyításról szól.
– Hamarosan középiskolás leszel, és még mindig babázol? – kérdezte Mária, kis szigort erőltetve hangjába.
– Te mondtad, kis koromban, hogy a babázás az életre készít fel. – értetlenkedett Éva.
– Én akkor úgy gondoltam, az anya szerepet lehet vele gyakorolni.
– Arra majd felkészülök könyvekből, vagy ha akarod, akkor te is segíthetsz a gyereknevelésben, amúgy is ezt nálam kihagytad.
– Ha már az élet további részénél tartunk, – engedte el a füle mellett a csípős megjegyzést, lépett be Éva szobájába, hogy ne az ajtón keresztül kelljen beszélgetni – elhatároztad már, hogy hova mész továbbtanulni?
– Igen, de már mondtam.
– Sok mindent mondtál már, – ült le mellé a kanapéra – tudom legutóbb azt találtad ki, hogy pszichológus leszel.
– Ez még mindig életben lévő terv, de az is lehet, hogy pszichiáter. Majd ezt még eldöntöm.
– Akkor, első lépésként gimnáziumba kell menned. Az eddigi eredményeid, ha az utolsó évet el nem lazsálod, akkor megfelelőek arra, hogy akár a legjobb iskolát kiválasszuk neked.
– Lehetne, hogy én válasszak? – kérdezte Éva, és bosszúsan anyjára nézett – mindig mindent el akartok dönteni helyettem.
– Mi csak segíteni akarunk.
– Az én életem, hagy éljem úgy, ahogy akarom.
– De még gyerek vagy. – állt fel Mária kicsit mérgesen.
– 13 múltam. – szögezte le a tényt Éva – eddig is egyedül tanultam. Ti soha nem voltatok itt, amikor, elkelt volna a segítség. Apával sokszor egy hétig sem találkoztam, te meg este olyan későn jöttél, hogy én akkor már aludtam, reggel, mikor iskolába indultam, még aludtál. Engem Olga nevelt, már amennyi nevelés elvárható, egy gyengén iskolázott, rengeteg munkát végző, idős házvezető nőtől. Ő néha még kedves is volt hozzám, úgy bánt velem, mintha a gyereke lennék.
– Igazad van – ismerte be Mária – keveset foglalkoztunk veled, apának ott vannak a frissen műtött betegek, nekem meg az ügyfelek. Ebből a munkából teremtettük elő ezt a jólétet, amiben élsz.
A XII. kerületben laktak egy villában. A kaputól murvával felszórt kocsi behajtó vezetett a ház elé. A háromszintes épület alagsorában, legalább négy autónak való teremgarázs volt. Az első szinten nyílt a bejárati ajtó, oda két lépcső vezetett fel jobbra-balra ívben kanyarodva. A legfelső szinten, hálószobák voltak mindenki számára. Szobánként egy-egy fürdőszoba. Kicsit elszeparálva a családi résztől, egy kisebb lakrész a házvezetőnőnek. A földszinten – ahogy ők nevezték – persze az az első szint volt, a tágas, bálteremnek is beillő nappali mellett volt a konyha, szép nagy étkezővel. Ezen a szinten volt még két vendégszoba is, a hozzátartozó zuhanyzóval.
– Nem biztos, hogy vágytam erre a jólétre – vonta le a végkövetkeztetést Éva.
– Lehet, hogy nem vágytál, de azért, örülsz neki, hogy mindened megvan.
– Ha a mindenbe ti nem számítotok bele, akkor tényleg mindenem meg van. Ha kiskoromban választhattam volna, valószínű, hogy a minden helyett a szülői szeretetet választom.
– De, hát mi szeretünk téged.
– Legalább is ezzel vigasztaljátok magatokat, – állt fel Éva, és kezdte elrakni a babáit – de én nem éreztem, az is lehet, hogy maximalista vagyok.
7 hozzászólás
Engem a tanulást illetően, nagyon szigorúan fogtak. A munkába, csak nagyobbacska koromban fogtak be. Mindent nekik köszönhetek mondták. S hogy amit adtak, nem érdemlem meg, mert nem érezték a hálámat. Szerintük mindent elosztogattam. Korlátoztak a legtöbb dologban.. Nem nézték jó szemmel a barátaimat. Szerintük minden barátomat, s a férjemet is rosszul választottam meg. Mindenen felháborodtak. Szörnyű volt. Ha lázadtam, szinte megsemmisítettek, vagy akkora bűntudatot ébresztettek bennem, hogy azt később, lelki marcangolásnak neveztem el.
Nehéz elképzelnem másmilyen szülő gyermek kapcsolatot.
Kitalálni is nehéz lenne. De lehet, ha megpróbálnám, segítene.
Most felbuzdultam ezen, és folytatom a történeted olvasását.
Üdvözlettel: Ildikó
Nagyon jó volt ezt a fejezetet olvasni, kedves János!
Párhuzam van az én gyermekkorom, és az Éváé között.
A különbség, hogy az én szüleim nehéz fizikai munkával teremtettek mindent elő, ahogy ők is mondták, hogy mindenem meglegyen. De mindig azt éreztették, hogy ez mekkora áldozat azért, hogy majd nekem könnyebb életem legyen.
Az igazság pedig az, hogy szenvedélyesen szerettek dolgozni. A maguk urai voltak, gazdálkodtak.
"Nulláról" indulva teremtettek mindent elő, saját erejükből. Erre nagyon büszkék voltak. De ez a büszkeség, nekem, így nem adatott meg. Az iskolai eredményeimet is, anyukám, a magáénak tudta be.
Azért volt jó, ezt a fejezetet olvasni, mert a gyermek, ki merte mondani azokat a dolgokat, amiket érzett, és gondolt.
Lehet hogy elhanyagolták de de legalább nem nyomták el.
És nem éreztettek vele bűntudatot.
Mind a két anya- gyermek kapcsolat, amivel megismertettél jobbnak tűnik, mint amit én gyermekkoromban megéltem.
S nézd el nekem, hogy alább részleteztem is, hogy az enyém milyen volt.
De kibukott belőlem.
Kedves Ildikó
Ezt a fejezetet társadalomkritikának szántam. Eddig senkiben nem váltott ki ilyen érzemeket, mint belőled, pedig ez a fajta szülő gyerek kapcsolat nem volt ritka régen sem, de szerintem ma sem. Azt tapasztaltam, az Éva, és anyja közötti kapcsolat inkább a felső 10 ezerre jellemző, a Péter, és anyja közötti, pedig inkább az alacsonyabb jövedelműek között.
Szeretek szélsőséges viszonyokat ábrázolni.
Nem tudom írtam-e már neked, javaslom, hogy olvasd el az előző regényemet is, szerintem az is teteszeni fog.
Ennél a műnél, volt aki javasolta változtassak címet, (Az öltöny.) mert semmitmondó, nem kelti fel az olvasók érdeklődését.
Az előzőnek a címe pedig lehet, hogy elriasztja az olvasókat, (Fekete vér?) pedig nem Horror, amit gondolom már sejtesz, az eddig tőlem olvasott sorokból. Alapjában, romantikus beállítottságú vagyok, és túlzottan is optimista.
Remélem a többi rész is tetszeni fog, további jó szórakozást.
Üdv: FJ.
Kedves János!
Nekem eddig nem tűnt fel a regényed. Most, hogy kezembe vettem, láttam, hogy az első részt olvastam már. Azt hiszem, abban az időben raktad fel, amikor elromlott a számítógépem, és sokáig használtam, de nagyon rozoga volt, sok mindent ki kellett hagyni. Látom is, másoknál is vannak nem olvasott anyagok.
Igyekszem pótolni, mert ez a regény is nagyon jól indul. Bizony, a 12-13 éves korban a gyerekek is kezdenek felnőttként gondolkodni. Sokan panaszkodnak, hogy a szüleik – akár gazdagok, akár szegények, nem foglalkoznak sokat a gyerekekkel, akik el vannak hanyagolva, vagy nem úgy bánnak velük, ahogy a gyerekek azt igényelnék. Alábbiakban is csak azt olvastam ki Tőled, és Ylentől is, hogy a gyerekek szinte szenvedtek a túladagolt gazdagodások miatt. Kevés olyan gyerek van, aki nem panaszkodik a szülei miatt. Talán én lehetek egyedül, hogy boldog gyermekkorom volt, amiért hálát adtam mindig a Jóistennek.
Ez a regényed is nagyon jól indul, szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy ennek az olvasását is folytatod. Szeretek olyan témákról írni, amiket szerintem érdemes lenne megváltoztatni. Sajnos ettől a regénytől nem fog senki másként viselkedni, de ha elolvassa valaki, és egyetért, akkor már elindult valami.
Nem tudom, ki, hogy szokott könyvet írni, én úgy kezdem, hogy választok valami témát, jelen esetben egy mániát. az már lényegtelen, hogy ez jelen esetben öltönyhöz kötődik, lehetett volna egy nagyon drága autó is. Amikor írom, a társadalmi problémák már jönnek hozzá, mert problémáim nekem is vannak, és ezeket jól esik ilyen könnyed módon kiírni magamból. Neked is javaslom olvasásra az előző ide kirakott regényemet, aminek ugyan a címe ijesztőre sikerült, de azért még romantikus. (Fekete vér?)
Biztosan olvastad már Jókai Mórtól: A fekete vér című könyvet.
Folytatom:
Engem is foglalkoztatott a cigány kérdés, ezért kezdtem bele.
Ezt a regényemet elküldtem egy kiadónak, természetesen csatoltam mellé kétoldalas szinopszist is.
A szereplők bemutatásánál kitértem rá, hogy az egyik főszereplő cigány. A kiadó szerkesztője, szerintem kb. eddig olvasta, rögtön írta az elutasító választ. Ami nagyon meglepett, mert azt írta: Nem javaslom a mű kiadását, mert a cigányok nem olvasnak könyveket.
Hagytam az egészet ennyiben. Nem kérdeztem meg tőle, hogy akkor szerinte a Saul fia című magyar Oszkár díjas filmet csak a zsidók nézik?
Ezért azóta nem próbálkoztam kiadással.
Remélem beleolvasol, üdvözlettel: János