Egyszer voltt, hol nem volt, volt egy igen zárkózott, halvérű ifjú. Mindig hegyekre mászott, na amint felnézett, mert felment egy nagy sziklára, látta, hogy a felhőket ki intézi.
Nos, egy égi angyal ott ül a sziklán és vagdalja, vagdalja apróra a viharfelhőket. De előbb lecsendesíti őket, aztán, szép bárányfelhőket szabdal belőlük. Tán, hogy, nehogy vihar legyen, vagy mi egyébbért, nem mondta meg.
Nézi az egykedvű fiú, s azt mondja neki, felmehet-e az égre, most az egyszer, ezekkel a bárányfelhőkkel?
– Eridj, csak, eridj -, mondta az angyal.
Ki se mondta, már emelkedett, el is kezdett lépkedni a bárányok után és szépen legeltette őket kelettől nyugatig,
Egyik nap, dél időben felment a naphoz. Ott is maradt volna sokáig, de négy napnál tovább nem bírta ki, mert ott fent, a napnak közelében nincs este, nincs reggel
Bizony el is álmosodott nagyon, de hogyan hajtsa le fejét, mikor ott akkora világosság van. Sehol egy árnyék, egy picurka sötétség, a nélkül nem lehet aludni, nem ám.
Jól van, elindult a barikákkal hazafelé, hát el se lépett jóformán a naptól, akkor látja, hogy néhány tündérke ollóval vágja a ki a csillagokat, Az egyik négy ágút, a másik öt ágút, a harmadik hat és nyolcágú csillagokat fabrikál.
Amint kivágták, kicsit feldobják, s az már nem esik le többé, na, erre azt mondja, hu ha, de hiszen ráérek én még visszamenni a földre; fogta magát és elment, hogy keresse meg a Holdat. De nem találta sehol, hát egyszer csak a bárányai elkezdtek fogyatkozni, lenézett a földre, s látja, hogy éppen Afrika felett vannak, Jól van, kitalálta mindjárt, hogy az esőerdők fölé hullnak le a barikái csendes eső formájában. Nincsenek, juhaim azt mondja, akkor le kéne feküdnöm. Holtra fárasztott ez az égi kaland. de ekkor meglátott két szerecsent egy hegynek a tetején Nagy fehér papírok előtt térdepeltek. Odament kérdezte mit csináltok ti itt?
– Mi bizony Holdat.
De hogyan vágták? Jaj, hát, ahogy jutott a papírból. Előbb kezdték egész körrel. Ez lett a telihold, aztán mind kevesebb volt a papír, így lett fél hold, kifli fold, elfogyó hold stb.. S aztán megint kerek hold.
– Hu, de jó játék mondta nekik, hadd vágjak ki én is egy holdat, de nem hagyták.
Mérgesen elkergették. El is jött onnan, mert, micsoda? Ő olyan papíron nem alszik. Még az kéne, hogy leessen róla. hazafelé szégyenlősen figyelte, miként repülnek a madarak,
vajon hova szállnak, hol lakhatnak? Hisz a fészkük rég kihűlt, hontalanok. Még jó, hogy az ég tágas, nincsenek határok. Jó, hogy ott fent, a végtelenségig van hely mindeniknek;
odafent nincs kiszabva, hányat szeressenek. nem számolják, kinek adnak néha csókot, kivel repkedjenek, odafent nincsenek tiltások.
Aztán haza jött megint, s találkozott egy pakulárral. Azt mondja neki a pakulár, nem tudod, ki vagyok én.
– De megtudom, ha megmondod -, válaszolta közömbösen.
– Jó, akkor, úgy tudd meg a Holdról jöttem. Este nézzél fel, megláthatod, apám még mindig ott van, szárítgatja a kapcáját a kemence tetején, innen, a küszöbről igencsak jól lehet látni.
Nyugodtan meghallgatta, és azzal odébb akart menni, de aztán észbekapott, ej hiszen papírból van a Hold, már hogy lehetne azon kemencébe tüzet rakni, de gondolta magában, nem szól, mert ha elárulja, még a végén követelni fogja tőle, hogy vigye oda a bárányfelhőket teremtő angyalhoz, s akkor neki megint fel kell ezzel menni, hát ő már nem vágyik oda.
4 hozzászólás
Nagyon szép mesét hoztál. Kedvet kaptam egy kis ollózásra. Milyen jó is lenne, ha amit szeretnénk azt kiollózhatnánk. Gratulálok. 🙂
Köszönö Gyíörgyike, azt is hogy ennyire kedves vagy.
Kedves mese, ízes szavakkal. Tetszett.:))
kÖSZI,
Megy a mese, mint a szél
Mindenkor belőlünk Ő BESZél
Mindent ő mondat el velünk,
nem más, a szél.