Három barátnő kávéházi beszélgetéseit szeretném közzétenni, olyan formában, amikor kötetlen, sutyorgós, vicces, tragikus mindennapi történések megvitatásáról lesz szó. Remélem szórakoztatóak lesznek a részek, és sikerül a mindennapokban egy kis kikapcsolódást nyújtanom, ezekkel a csevegős délutánokkal.
A lányok neve: Kata, Saci, Mimi
Életkoruk: Kata 30, Saci 40, Mimi 50 éves hölgy.
A korkülönbséget azért tettem szélesebb skálára, hiszen mindegyiküknek sajátos nézete lehet a világ dolgairól, egyes esetekben, egyes témáknál. Természetesen az összhang sem kizárt. Sőt, mivel barátnők sok mindenben egy húron pendülnek. Amit fontosnak tartok, egy kicsit leírni külsejüket, hogy a Kedves olvasónak elképzelése legyen, hogyan is néznek ki ezek a lányok.
Azért írtam lányokat, mert nem férjezett egyikük sem, szingli mind a három csaj.
Kata: Magas 164 cm , vékony testalkatú nő, barna derékig érő hajjal rendelkezik, a sportos megjelenés híve, ám amikor arról van szó, hogy ki kell öltözni, ahhoz is ért. Foglalkozása kozmetikus, vállalkozásban folytatja tevékenységét.
Saci: 157cm, állandó problémáját kilóival szemben nem tartja titokban. Hadakozik önmagával, próbálkozásai olykor sikerrel járnak, van amikor kirobbanó formában van minden téren, van amikor hatalmába keríti a depresszió jellegű pillanat. Foglalkozása könyvelő, egy KFT tagja.
Mimi: 160cm , imád mindent ami vidám, ami színes, ami izgalmas, nem sablonos. Amolyan minden lében kanál. Szókimondó, kendőzetlenül elmondja véleményét. Szeret a társaság középpontjában lenni, ezt pillanatok alatt eléri. Kisugárzása van, igazi nő. Foglalkozása virágkötő, egyéni vállalkozó.
A kávézó, ahol találkoznak az Éden nevet vette fel , ők csak Édi-nek nevezik. Van egy asztal, amelyet sikerült az idők folyamán fenntartani maguknak. Az ablak melletti sarokban, onnan belátják a helyiséget is, az utcára is kilátnak, és sok esetben ugye, a téma az utcán hever, amit ők laza eleganciával, fel is emelnek.
Vasárnap délutánonként jönnek össze, három órakor megjelenik a három grácia…
14 hozzászólás
Marietta!
Már most várom a folytatást, szerintem az olvasó sem fog unatkozni! Na de, hogy most várnom kell áhhhhá gyorsan fel a következő részt!
szeretettel-panka
Remélem, Panka! 🙂
Szeretettel:Marietta
Szia Marietta!
Nem lepődtem meg. Megint valami érdekességgel rukkolsz elő.Biztosan jó lesz, fogom olvasni!
szeretettel ölellek:Vali
Szia Valika!
Sikerült meglepned, nagyon örülök, hogy látlak!:-) Köszönöm, megtisztelsz azzal, hogy olvasni fogod.
Szeretettel ölellek:Marietta
„olyan formában, amikor” Ez sántít, mert jelzőt várok (milyen formában?) és időhatározót kapok.
„A korkülönbséget azért tettem szélesebb skálára, hiszen” A „hiszen” helyett a „mert” szócskának van itt helye.
„hogy a Kedves olvasónak elképzelése legyen, hogyan is néznek ki ezek a lányok.” …elképzelése legyen ARRÓL, hogyan…
„Kata: Magas 164 cm ,” Egy 164 cm-res hölgy, középtermetű.
„depresszió jellegű pillanat.” Órákkal, napokkal, hetekkel, hónapokkal össze lehet hozni ezt az állapotot, egy pillanattal, nekem meglehetősen szokatlan.
„A kávézó, ahol találkoznak az Éden nevet vette fel , ők csak Édi-nek nevezik.” Gyakori a vesszőhiány, (itt a „találkoznak” után) egy-egy szó hiány, (itt az „ők” elől hiányzik egy „ám”, vagy egy „de”) és gyakori a felesleges szóköz a szavak és az írásjelek között.
Még köszörülgetném. a
Úgy látom, meglepetések estéje van ma. 🙂 Köszörülgetem, naná! Azért vagyok itt, majd valamikor 50 év múlva , talán menni is fog a verkli.
Ha bírni fogod idegrendszerrel, gyere olvasgatni, csak nehogy én miattam felidegesítsd magad, hidd el, nem éri meg, és sajnálnám. Természetesen köszönöm a segítő szándékot.
Üdv:Selanne
Várom a folytatást, kíváncsivá tettél! 🙂
Üdv.: Phoenix
Szia!
Ugye nem vársz, valami nagy valamit, csapongós csevegős kávézások lesznek ezek, olyan káoszos, amikor is nincsenek örök szabályok:-) Én várlak:-)
Szeretettel:Selanne
Olvasni fogom, a második részt (elsőt?) már el is olvastam. nagyon tetszett, L: ott! Szeretettel: én
Szia Laci!
Örülök, gyere, várlak olvasgasd majd a sok-sok csevegést. 🙂
Szeretettel.-Marietta
Érdekes lesz biztosan a folytatás, szeretettel várom: oroszlán
Feltettem a soron következőt, hát csak gyere!:-)
Szeretettel:Selanne
Kedves Marietta!
Az ajánló alapján jónak ígérkezik a sorozat! Megyek is olvasni, amiket már feltettél belőle!
Judit
VÁRLAK!!:-)