Berta

Csikorogva és fogvacogtatva jött el a halottak napja. Este még bekecsben hordta be a vizet és a tűzifát a torhoz, még fel is öntötte a nyári konyha döngölt földjét, mondván nincs még olyan hideg. A nagykendőt ugyan már pár napja előkészítette a ládafiából, szellőzzék ki, mielőtt mindennapi viseletévé válik. A kamrácska, mely alvóhelye és szállása, dohos és penészszagú, ám falán csodaszép salétromvirágokkal díszített odú volt. Minden télen telerakta szárított kakukkfűvel, zsályával és levendulával. De sajnos az illatoknál erősebbnek bizonyultak a szagok. Berta tudta ezt, igyekezett is megbékélni vele, de mégiscsak nehezére esett az elfészkelődés a halottfáradt éjszakákon, érezve a párnák és lepedők orrfacsaró nyirkát. Valahonnan néha még fel-felsejlett benne, hogy létezik meleg ágy, álmosító petróleumillat, látott emlékeiben az ágyvégi szekrény tetején befőttesüvegeket, légyfogó lógott a keresztgerendáról.

Apja csizmahúzója a szemközti ágy végében. Az ágyban horkolva apa, lágyan szuszogva anya, és felettük Mária Jézussal, a galambokkal és a távoli hegyekkel, mely már apró korában is megigézte, s ahová minduntalan vágyott. Ezeket a hegyormokat képzelte maga elé, mikor már alig érezte sajgó hátát és talpát, mikor a vízhordó rúd sebesre nyomta a vállát, mikor a moslékot beöntötte a disznóknak és leginkább akkor, mikor Bandi fiatalúr rettenetes szemekkel leselkedett rá a konyha hátsó bejárata felöl. Ilyenkor olyan érzése támadt, mintha ostorral csapnának a háta közepére. Néha, ha a nézés ijedelmet is kiváltott belőle, az ostor hegye a nyaka köré is tekeredett. Rettenetesen félt a férfiaktól. Tizenegy éves volt, mikor az apja házának kerítéséhez odatámaszkodott egy tagbaszakadt idegen. A kutyák irgalmatlanul ugattak, a tyúkok ijedten futkostak az udvar végében. Mint egy sötét árny húzódott a kapu felé a nagy alak.

Apja kint volt a földeken, aratási idő volt. Két béresük vele ment, csak nővére Marka és anyja volt itthon, valamint a kiscseléd, aki lent járt a pataknál, a többi kiscseléddel sulykolták a fehérneműt. Berta a konyhában segített, kenyérsütéshez készülődtek. Marka vette észre az alakot. Nem is sejtve, hogy az milyen szándékkal közeledik, kiment hozzá a kerítéshez, tudakolni, mi járatban van errefelé, keres-e valakit, netán a gazdával van-e dolga. A férfi berúgta a kaput, nem szólt egy szót sem, megfogta Marka nyakát és a földre rántotta a szerencsétlen lányt. Az egyik kutya nem volt megkötve, ráugrott az idegenre, de az egy rúgással arrébb taszította az állatot. Amaz lekushadt, majd újra ugrott. Marka még a földön elterülve, rémülten figyelt, az idegen kezében pedig kés villant. Találkozott az épp ugró kutyával. Rettenetes vonyítással földre zuhant, rángott kettőt és elmúlt. Anya és lánya az apró ablakból lestek kifelé, irtózatukban és félelmükben mozdulni sem mertek. Az alak ráugrott Markára és felrántotta a ruháját. Fojtogatta, miközben nadrágját igyekezett letolni. Iszonyatos volt a sikoltás. A tizennégy éves lány halálsikolya. Az erőszak és a kés azonnal végzett vele. Az egész esemény nem tartott pár percnél tovább, a megkötött eb láncát tépkedve ordított, a baromfiak hangja elviselhetetlenné vált. Egyetlen ugrással a tornácon volt az alak, bekémlelt a konyha ajtaján. Berta és anyja a kemence zugába húzódva, lélegzetvisszafojtva remegtek. A férfi mint dúvad támadt a két szerencsétlenre. A tűzhelyről lelökött egy kondér forró vizet, melyet kakaskopasztáshoz tettek fel. A víz ráloccsant az anya lábára, aki megtántorodva lerogyott. Berta lábán lassan csorgott végig a meleg vizelet. Nem telt bele pár pillanat, az anya hasából is késszúrta vér bugyogott fel. Már nem volt választás. Menekülésről szó sem lehetett. Berta következett. A kislány védekezni sem mert. Letérdelt az idegen elé, próbált megszólalni, de amaz állon rúgta. Aztán már semmire sem emlékezett. Alkonyatkor tért magához, mikor a kiscseléd megérkezett a mosott ruhával. Az élesztgette, jajongott felette. Berta szoknyája, lába csatakos volt a vértől. Arca feldagadt, fogai összezúzódtak. Nem sokan voltak ezidőtájt a faluban, aratáskor aki élt és ereje volt, kint volt a földeken, az asszonyok, leányok vitték hozták, amire az aratóknak szükségük volt. Az öreg Károlyt menesztette Panka cseléd a táblába, hogy a gazdát hazahívják. Az egész vérengzés nem tartott tovább néhány végtelennek tűnő percnél, mely maga volt az örökkévalóság. Az utcasoron senki nem hallotta, mi történt. Csak a negyedik házban lakó öreg Károly volt odahaza, az is kicsit félnótás, kicsit süket ember. Az egész dűlő a földeken dolgozott. A nyomorult tettes könnyedén eliszkolhatott véres nyomait hátrahagyva. Marka rögtön meghalt, az anya még élt néhány napig, de sem orvos, sem imádság nem segített rajta. Sánta József – Berta apja – bosszút esküdött. Sem a csendőrök, sem a katonák nem jártak eredménnyel. Az alak nyomtalanul eltűnt.

Egy év múltán derült ki, hogy mi is történt. Érkezett a faluba egy féllábú ember, Sánta Józsefet kereste és egy ákombákomos levelet nyújtott át neki. Az alak küldte. Benne véres történetének leírásával, tettének indokával. Sánta József a háborús meneküléseik során elszerette tőle szállásadónőjük lányát, és most következett a bosszú órája. Eddig tartott, míg rátalált a katonatársára. A szállásadónő lánya nem volt más, mint Kata, Berta édesanyja. Sánta József elment a csendőrségre és feljelentést tett. Közben pedig lángolt a bosszúvágytól. Asszonya és nagylánya már a sírban, kislányából pedig egy félénk, sírós, az árnyéktól is megijedő kamaszlány lett. A sors pedig úgy hozta, hogy vásár volt a járási székhelyen, a következő őszön. Sánta József baromfiakat vitt, gabonát és egy tehenet. Az állatok között több ember sürgött forgott, mustrálták azokat, alkudoztak. Ő is beállt a kínálók közé, béresével együtt.

Ekkor jött a döbbenet. Elébük toppant az alak. Olyan hirtelen történt, mintha egy jelenés söpört volna végig a vásáron. Sánta ordított, ugrott, az alak megtántorodott. A béres is ugrott. Kende Mihály nyakába kés fúródott. Ez a sors is pillanatok alatt bevégeztetett. A dermedt ember és állatkoszorú mukkanni sem mert. Valaki csendőrért kiáltott, és néhány perc múlva bilincs csattant Sánta József karján. A börtön lett hazája. Senki nem mentette fel a gyilkosság vádja alól. Fél év múlva kivégezték. Berta egyedül maradt, mindenüket széthordta a rokonság, őt cselédsorba adták.

Fenyves Máté gazda házánál lelt munkára, otthonra. Otthonra? Annak nevezte.
Éhbérért, kis ételért dolgozott. Mást nem tudott tenni. Tizenhárom esztendős volt. A gazda háza körüli munkák töltötték ki napjait, télen is kisbocskorban, nagykendőben tette a dolgát. Nem panaszkodott. Csak álmodott. Otthon, az apai házban járt minden este. Gondolatai Isten körül forogtak, nem tudta felfogni, hogy nem segítette meg családját, mikor ők istenfélő, jó keresztény életet éltek. Túl kicsi volt még a megrázkódtatáskor. Közben eltelt négy év, de azóta sem bírja a piros, a vörös színt. Meglát egy pántlikát, egy virágot, egy szoknyát, mely a bíbor, a piros különböző árnyalatait hordozza, összerázkódik, végigfut egy furcsa félelem a hátán. Előző karácsonykor a gazda felesége piros szalagot adott neki ajándékba. Nem merte nem elfogadni, szépen megköszönte, majd néhány nap múlva a jeges földbe lyukat kapart és ott eltemette azt. Mikor Anna asszony reklamálta, hogy nem veszi fel még a templomba sem, azzal mentegetőzött, hogy majd ha meleg nyár lesz, később pedig azt mondta, inkább csak nézegeti, simogatja, mert ilyen finom holmi nem illik akármikor a fejére. Asszonya nem firtatta tovább. A másik félelme Bandi volt. Nálánál két esztendővel idősebb fiatalúr, aki a városi gimnáziumban tanult. Szünetekre és néha hét végére jött csak haza. Magas volt és fekete hajú. Szeme tüzes. Épp olyan benyomást keltett benne, mint az a szörnyű alak a házuk udvarán. Pedig Bandi szelíd volt, jólelkű és nagyon kedves. Berta ezt nem tudta, csak rettegés töltötte el, mikor a fiú megállt a konyhaajtóban, vagy az udvar szegletében és bámulta, bámulta őt. Berta sosem látott szép leányt, csúnyácskát sem igen, nem tudhatta, hogy ő szép, Bandi szeme ezen az egyszerű szépségen akadt fenn. Az utolsó nyár végén Bandi többször próbált szóba állni Bertával, szeretett volna neki valamit mondani, de soha nem járt eredménnyel. A leány vagy hátat fordított, vagy elküldte, vagy olyan rémülettel tekintett rá, hogy Bandi elkullogott. Őszön jött az ötlete, hogy levelet ír a lánynak. Halottak napjára úgyis haza fog utazni. Tudta Bertáról, hogy járt három elemit, tud olvasni, írni. Igyekezett szépen fogalmazni, szépen formálni a betűket. Szerelmetes szíve még egy piros tulipánt is rajzolt levele aljára. Egy borítékban becsempészte a lány kamrácskájának ajtaja alá. Este Berta megtalálta a levelet. Gyertyalángnál silabizálta a szöveget, nézte rettenettel a piros virágot. A levél egyszerű volt, tömör, rövid és világos. Bandi szeretett volna beszélgetni a lánnyal. Berta remegett az ijedségtől. Ládájába rejtette a papirost, lefeküdt, de nem jött álom a szemére. Feltörtek emlékei, félelmei, ugyanakkor egy új érzés is nyomakodott a rossz gondolatok mellé. A kíváncsiság. Meg kellene hallgatnia a fiút. De ő már nagyon régen nem beszélgetett senkivel sem. A konyhában is csak a szótlan cseléd gúnynevet ragasztották rá. Mit mondjon, miért hallgassa meg. Mit akarhat tőle ez a gazdag úrfi?

Álmatlanul érte a hajnal. Mécsessel kezében kitámolygott kamrájából és begyújtani indult. A konyha küszöbén guggolt Bandi. A félhomályban izzó szemmel leste a lányt. Berta halálra váltan meredt az ajtó felé. Két lépést tett hátra, lassan, mint a figyelő vad, bal kezével összemarkolta nagykendőjét, jobb kezével hátranyúlt a kredenc felé. Bandi felállt, elindult feléje. A mécses fényében remegett alakja, magasabbnak, erőteljesebbnek tűnt, mint máskor. Berta ujja elérte a kenyeres kést. Lassan megmarkolta, szeme elkerekedett, remegett, és úgy érezte menten összeesik. Bandi megszólalt, kérni akarta a lányt, de a szó belé fagyott. A késen megvillant a mécses lángja.

2001