Nem számítottam sok jóra, még arra sem, hogy találok elég vékony fekete tollat. Az volt a délután, és Hugim hazahozásának első jó pontja, mivel már reggel óta fájt a torkom, és nyomott volt a kedélyem.
A második a buszon ért, egy kisebb, száraz és fájdalmas köhögő roham után, amikor meglepve vettem észre, hogy már a nyelvem is fáj.
– Miért fáj a nyelvem? – tettem fel Huginak a kérdést, aki erre úgy nézett rám, mint egy őrültre.
– Megégetted? – kérdezte Hugi.
– Már nem is volt forró a tea, amikor ittam – ráztam meg a fejem, és valami mosoly-félét villantottam. – Ez a mondat szerkezetében szerintem tökre olyan, mint a „Már égett az ágyam, amikor lefeküdtem rá”.
Az előttünk ülő férfi hátrafordult.
– Ez jó. Ez tetszik – mondta. Elsőre kicsit zavart, de volt benne valami karizmatikus. Jóval idősebb volt, hosszú, fekete hajjal, melybe itt-ott őszülő tincsek vegyültek, szemüveges.
– Egy könyvben olvastam – krákogtam. – Ilyen pszichológiaiban.
– Aha. Félre ne értsd, engem is érdekel a pszichológia, sokat is töröm rajta a fejem… – és visszaterelte a szót a mondatra. Valahogy eljutott a paradoxonokig, és érdekes volt, amit mondott, néhol vicces, bár a busz zötykölődésétől, és kissé halk hangjától nem értettem mindent. Szerettem volna valami olyasmit mondani, ami okos, de igazán semmi jó nem ugrott be, a nagyapa-paradoxonon kívül.
– Keress rá a dodonai jóslatokra – javasolta a férfi.
– Azok azok, mint az a jóslat, ami szerint, ha a pasi átlépi a határfolyót…? – szedtem össze értelmes gondolataim, de csupán ennyire futotta.
– Nem, de hasonlók. És remélem, ha megjelenik, elolvasod a könyvem!
Könyvet ír! Másik íróval találkozni nagyszerű dolog, igen, éreztem.
– Szívesen. Mi lesz a címe? – kérdeztem szinte mohón.
– Bíbor hold. Angolul Purple moon. Free man néven fogom kiadatni. Azaz Szabad ember. Most írom a harmadik kötetet.
Csodálkozva bólintottam, ekkor már régen az ajtónál álltunk. A busz fékezett, és én könnyeden mosolyogva segítettem le Hugit.
Kérem, ha ön az a férfi, akivel én így beszélgettem 2008. február 12.- én, Szolnokon, a 24/A-s buszon, és véletlenül rátalálna erre az írásra, keressen fel! Nagy örömömre szolgálna. Szikra, a szőke, szemüveges lány, bíbor sapkában.
4 hozzászólás
Kedves Szikra!
Igen, a buszon mindig történik valami. Remélem rátalálsz a kedves idegenre, a bibor sapkáddal! Aranyos történetet írtál. tetszett!
Baráti üdvözlettel Panka!
A busz az oka annak is, hogy megismertem a legjobb barátnőm. 🙂 Köszönöm!
Szikra
Kedves Szikra!
Kedves kis történetet írtál:) Mondd csak, tényleg 1994-ben születtél?? Ha igen, akkor bizony még tehetségesebb vagy, mint először gondoltam. Érdekelne a magyartanárod véleménye az iskolai munkáidról:)
Üdv: Borostyán
Köszönöm Borostyán.
Valóban 14 éves vagyok, de nem hiszem, hogy különösebben tehetséges lennék. Sokkal inkább igaz az, hogy megtanultam írni. Még két évvel ezelőtt írtam egy Harry Potteres/Artemis Fowlos regényecskét, amit egy kedves lány kijavított. Vicces visszaolvasni, hogy mennyire kezdő-ízű, unalmas az eleje 🙂
Még most sem mondanám, hogy tudok írni. Mindig van hova fejlődni 🙂
Magyartanárom volt az a szerencsétlen, aki még az ősz környékén a kezéhez kapott tőlem egy meglehetősen gyenge, és túlbonyolított történetet… De egyébként az iskolai dolgozataim is jól sikerülnek. Ha érdekel, feltehetek egy esszét Tóth Árpádról 🙂
Még egyszer köszönöm, jól esett ilyet olvasni 🙂
Szikra