Csak ült a sarokban hagymázas magánnyal körülvéve magát. Egy pontot bámult a földön, és nem vette észre, mikor egy apró kígyó a fapadló repedései közt megjelent, hogy aztán a semmibe csusszanjon.
Csak ült a sarokban mámoros csöndbe burkolva magát. Egy szomorú dalt hallgatott, és nem vette észre, hogy a szám véget ért.
Csak ült a sarokban, és nem is nézve, hova írja, tolta a toll apró golyóját előre, hátra, előre, hátra… Nem vette észre, hogy kifogyott a tinta, csak kunkorította a láthatatlan betűket; cé es a ká… – ha Dóri jól látta.
– Mi a baj? – kérdezte Dóri rést ütve a buborékon, amibe burkolózott.
De ő csak ült tovább, nézve a semmit, hallgatva a semmit, írva a semmit.
– Mi a baj? – kérdezte Dóri ismét, rakoncátlan tincsét a füle mögé tette.
Ő sóhajtott egyet, majd ceruzával beírt az utolsó mögé még egy hangjegyet a kottába – és a zene elindult.
– Minden most kezdődik el. – válaszolta Dóri miközben rakoncátlan tincsét a füle mögé tette.
4 hozzászólás
Többször is elolvastam egymás után, és nem tudok mit mondani. Furcsa érzés fogott el. Nagyon furcsa. Minden vég egyben kezdet. De minden kezdet egyben vég is…
igen. de összeköti őket a csönd. egy nyugalmi állapot. köszönöm, hogy olvasol!
üdv: dóri
Ez az a csönd, amikor valami új születik…nálam legalábbis…
újjá vagy mássá, oly mindegy. a változás a lényeg.
köszönöm, hogy olvastál, kedves Arthemis!
üdv: d