Tudatosan élni az életet, sosem volt erősségem, mindig csak a mának, mindig csak a múltba nézni. De egyszer fel kell ébredni, és felmutatni azt amit elértem! Ott fogok állni tele fájdalommal, pedig az élettől a pofonokat szüntelen megkaptam. És akkor már csak térdelek és üvöltöm: Elég volt!Nem kell több!Megértettem, hogy életem végéig! A fájdalom mardossa majd lelkem minden részét, testemben szívem elnehezül, Fel állok majd és nehezen elfogadom….igen …elment tőlünk!
————————————————X——————————————————
A szobámban csendben egyedül, gondolkodva,hogy miért én kaptam ezt az élettől? Valószínű,hogy választ sosem kapok rá, inkább elfordítom fejem és nézek bambán. Könnyű azt mondani-Menj tovább!Higgy nekem! De az út nehéz hosszú-válaszolom félénken!Erre ők: Meg tudod csinálni,erős vagy! Magamba nézek és látom,hogy már nem már rég elveszett önmagam,már rég csak a tudat maradt! A tudat,hogy ő volt nekem,akiért erőmön felül mindent megtettem. De 5éve eldőlt,hogy kevés volt, amely szívemben ürességet,nagy fájdalmat hagyott. Őt látni mindenki szemében és elhinni,hogy egyszer tényleg az övébe nézhetek. És akkor mondani: sajnálom,hiányzol,szeretlek!
———————————————–X——————————————————-
Csak feküdni,mint egy halott, hallgatni a szívdobogást holott ő már rég halott. Csak feküdni és érezni,ahogy a hideg átfut a testen,holott ő már rég nem tud betakarni engem. Csak feküdni és nézni ki a fejből, és végig gondolni mindazt mi volt, amit eredendőn utálok elvből. Csak feküdni és mélázni a múlton, most erre vágyom…de tovább kéne menni az úton. Csak feküdni és kívülről nézni az életet, benne nem szerepelni, benne nem résztvenni, csak várni a happy andet. Csak feküdni és kiírni magamból mindazt, ami volt, ami fájt, amit ebből az agy kihozhat!