„ … Élni és élni hagyni…”
Könyvtári fájlok – ismeretlen kor, ismeretlen szerző
I. sz. ????
– Mint bizonyára tudjátok – szólalt meg izgatott várakozást követően Tomphyn a legénység felé, lentről felhúzva tekintetét a hídon – nincs visszaút.
A hídon mindenki úgy állt, ahogy éppen találta a helyezkedést. Valaki képernyőnek dőlt, míg mások a konzolok alatt üldögéltek. Az addigi szigorú, szolgálati kötöttségek megszűntek. Csupán egy dolog tartotta életben őket, mégpedig az, hogy az elsőtiszt megfelelő indokkal tud előállni maradásukat illetően.
Míg egyesek önként maradtak, addig mások akaratlanul nem mentek el.
– A helyzet az, hogy ugyanolyan tanácstalan vagyok, mint ti – ez a vallomás merész vállalkozás volt a részéről. Tomphyn hajdani kiképzéséből hiányzott a szónoklattan és más, egyéb hasonló tárgyak, így kénytelen volt az igazat mondani. – Közel ötéves szolgálatom alatt, mindig azt hittem, hogy a Földerő a Földért van, a békéért. A Diána pedig azért létezik, hogy egyensúlyban lehessünk más világok flottáival szemben, ha egy esetleges háborúra kerül a sor.
Ha viszont ezt a bizonyos háborút mi robbantjuk ki, akkor már nem kérek a dologból – mindenki csendben hallgatta – Szerintem, mindenki így van vele. A Földerő most agresszor volt.
– Ez a feladatunk! – csattant fel Maximilan.
– Nem. A feladatunk a védelem. Mészárlás pedig tűrhetetlen – magyarázta Tomphyn. – 2 milliárd érző lény lemészárlása… Nem mondható el védelemnek.
– Ez volt a parancs!
– A parancs nem teljesíthető! – szeszélyesedett tovább a vita. Kettejük vitája volt ez – Ha csatahajókról vagy egy ellenséges flottáról lenne szó… de ez nem teljesíthető.
A Földerő háborút indított, amit egy világ kipusztításával kezdtünk volna. Az eredménye az lett volna, hogy ellencsapásként a Földet pusztítják el.
– Ez hülyeség! Nincs ereje az igőpháknak ahhoz, hogy csak úgy egy világot kiirtsanak…
– Lenne erejük – hatalmas veszteségekkel.
– A saját világunkról beszélünk, maga meg az ő veszteségeikről beszél!?
– Nem véletlenül. Nem csak móka egy ekkora hajó. Ha nem gondolkozunk, elpusztulunk, üldögélhetünk bármekkora hajón. Diána erős, de egy fajjal nem veheti fel a harcot. Történetesen kevés adatunk is volt ahhoz, hogy támadást intézzünk egy másik világ ellen.
Létezik egy szövetség, amolyan kereskedelmi szövetség az idegen világok között, amibe a többség csatlakozott. A Föld nem. A Föld 4-5-6 igen. Senki sem tudja, hogy ezen a szövetségen kívül van-e többféle, másféle szövetség idegen világok között – ezt taktikai okokból titkolják, csak hogy ne sakkozhassunk senkivel sem. Szerencsére ez oda-vissza igaz. Ezért is bízom benne, hogy a Földet nem támadják meg csak úgy.
– Bízik benne!? Mi itt vagyunk, segíthetünk a Földnek.
– Nem, ha Földerő háborúzni akar, akkor nem segíthetünk. Egy esetleges békekötésnél megtehetjük, de máshogy nem. Vagy talán embereket, esetleg igőphákat kaszaboljunk heccből?
Védelmünk nagyon erős. Pontosan azt tesszük, amit a Földerő megkövetel – az egykori. Védjük azt, amit csak védhetünk. A tömegpusztító fegyvereket viszont eldobáltunk. Feleslegesek.
Mindenki arcára vad rémület szorult ki.
– Mi lesz, ha meg kell védenünk magunkat?
– Rakéták és védelmi ütegeink vannak. Harcba is keveredhetünk egy ideig, de természetesen nem hatalmas csatákra gondolok.
– A gondolat nem elég. Mihez kezdjünk?
Szíven ütötte a kérdés.
– Azt tesszük, amit eddig is. A hajót felosztjuk új zónákra. A szerelők – ekkor Berkre nézett, aki szokásához híven cigarettával a kezében támaszkodott a baloldali fémbordázatnak. – A katonák…
– Muskétások – javította ki egyikük.
Zavart pillantást vetett Tomphyn, majd így folytatta: – … a muskétások továbbra is a rendért felügyelnek, kettejük a raktáraknál járőröznek, hogy senki se élhessen vissza a helyzettel. Személyzeti tisztek nincsenek, így egyedül kell boldogulnom. Orvosi tisztünk és nővérünk sincsen már, pusztán Diána tehet bármit is, ha megsérül valaki, ami édes kevés. Egyszerűen: vigyázzon mindenki magára!
A részletes kiosztást mindenki megkapja majd…
– Minek? – szóltak hátulról.
– Hogy? – tettette a csodálkozót és a meglepettet Tomphyn.
– Minek ez az egész? Nincs Földerő, nincs semmi…
Alannis lépett előtérbe.
– Eddig sem szolgált senki sem a Földerőnek. Célunk a béke fenntartása volt. Ezt továbbra is szolgálhatja mindenki.
– Jó, jó… de mit ér ez?
Nagy meglepetésre Konstantin ment ki a hídon különcként kivált két egyén mellé, majd kisvártatva a rögtönzött közönsége felé fordult.
– Aki nem ismer, annak bemutatkozom. Konstantinnak hívnak – igen, az új hús… A lényeg az, hogy egy kisebb szónoklatot akarok tartani a hitetlenkedők számára, hogy volt-e értelme mindennek, ami történt.
Bár nem tudok túl sokat a jelenről, de azt tudom, hogy ahonnan jöttem, nagyon kevés jó ember létezett. Szinte csak az a néhány jó ember tartotta össze a világot, ami szépen lassan széthullóban volt. Most furcsaságnak hangozhat, de gyakorlatilag a lakosság nagy része a rossznak drukkolt. Hogy miért? A mentalitás miatt.
Éhezés van Afrikában? Legyen, kit érdekel addig, amíg megüthetem akár az 500 kilót is! Rasszizmus? Lehet, van alapja, de kit érdekel? Mutassuk azt, hogy leszarjuk, miközben adjuk is a kivételezettek alá a lovat…
Minden problémát az ember a saját malmára akarja megoldani, minél egyszerűbben, könnyebben számára. Az ok: a kapzsiság. Mi kapzsik vagyunk, mert 2 milliárd élet helyett a saját életünket helyezzük előtérbe. Könyörgöm, hol élünk!? Nézzenek arra az agyongyötört munkásra … – Berkre – Igen, Berkre. Mennyi idős? 50, 60?
– 37 – hangzott a válasz, mire Konstantin elfehéredett. Kicsit torkán akadt a szó, de nagy nehezen folytatta.
– Az emberiség lényege a munka, az emberségé mások. Ők el akarták foglalni Diánát? Kit érdekel? Katonák és személyzet egy hadihajón – benne van a pakliban. Erre le akarnak bombázni egy egész lakott bolygót? Hol itt az értelem? Egy hatalom, aminek elrettentéssel kell élnie, hogy védelmet nyújthasson a Földnek? Ez nem katonai, ez inkább terrorszervezet.
Ha továbbra is ilyennek akarnak szolgálni, menjen, aki akar! De aki nem akar arra ébredni, hogy feláldozható szereplőként küldik halálba, csakhogy történjen valami, akkor maradjon!
– A feladatunk nem a Földerő szolgálata, vagy éppen az igőphák szolgálata. Célunk nincs, csupán az, hogy még egyszer ne fordulhasson elő olyan, hogy másodpercekre legyünk egy világ apokalipszisétől – jelentette ki Tomphyn.
– Életünk talán egy magasabb célért lett olyan, mint amilyen – kapcsolódott be Alannis – Célunk legyen a segítségnyújtás!
– Képzeljetek el egy jobb világot, melyben nem kell attól rettegnünk, hogy a ridegség és az embertelenség öl, csupán a szellem, ami az élet ellen él csupán!
Csend. Ennyi volt. Csend. Viszont ennyi is elég volt ahhoz, hogy az addig lázongó megcsappant legénység, újra a régi legyen kötetlen fegyelemmel, ám egy kicsit bizakodóbban…