Elmúlt egy esztendő megint.
S mi gyertyával a kezünkben
Itt állunk újra. Nélküled.
Emlékeiddel a fejünkben,
De lelkünkben mégis veled.
Átöltözött a temető
Mindenütt gyertyák, mécsesek
Színpompás őszi virágok,
S a szemek könnytől fényesek.
Szeretném fogni a kezed
Faggyú szagú őszi szellő
A tűlevelekkel játszik
Bólogató krizantémok
Fehér ruhájába mászik
Majd a szívünkbe költözik.
Tudod, akkor is itt volnánk
Hogyha te még köztünk lennél
Mert van más is rajtad kívül
Aki már csak szívünkben él
És neki is szól a harang
De más a kor és más a végzet
Neked még élni kellene
Itt állunk a gyertyák mellett
Szívünk bánattal van tele
Mert most terád emlékezünk.
5 hozzászólás
A fájdalom és a szeretet úgy ahogy csak egy szülő érez, érezhet. Őszinte sorok. Üdv:öregsam
Halk sóhajom csak…
Ez könnyeket csalt a szemembe. Nagyon szép és nagyon szomorú!
Más verseidhez már leírtam, milyen költőnek tartalak, és most, hogy egyre többet olvasok tőled, már az is körvonalazódik lassan előttem, hogy embernek milyen vagy. Nem tudom, hogy abból a sok érzésből, amik benned élnek és amiket leírsz, mennyit vagy képes felszínre hozni a mindennapi életben, de azt hiszem, a te környezeted egy jó emberrel gazdagabb.
Szavak nélkül…átérezve mindent soraid között.
Fájdalmasan szép megemlékezés.