Kertes házban lakunk, a kertes házhoz pedig – jó esetben – tartozékként járnak az állatok. Rengeteg féle-fajta állatunk volt már az évek során. Nyuszi, kecske, csirke, disznó, macsek és persze kutyek.
Legtöbbjük az évek során eltünedezett. A kecske egy szomorú baleset folytán felakasztotta magát, a kicsinyeit pedig el kellett adnunk. A nyuszikkal túl sok volt a gond, ugyanúgy, ahogy a csirkékkel és a disznókkal. Emlékszem az utolsó szárnyasunk fehér volt és vak. Akkor egy farkaskutyánk és egy perzsamacskánk volt. Ők hárman igazi pajtások lettek, együtt aludtak a hatalmas ólban. Nagyon szerettük őket.
Per pillanat már csak két kutyánk van: Pici (a kokker spániel-tacskó keverék, tíz éves) és Oszkár (a labrador, 9 hónapos). Róluk írom ezt a szösszenetet, mert elképesztő fazonok.
Picókám, amióta csak megvan (csak csupán négy hetes volt, mikor hazahoztuk) tenyéren van hordozva. Egyszerre többön is. Megszokta már, hogy körülrajongjuk, elkényeztetjük, felhizlaljuk nagyfokú szeretetünkben.
Tavaly nyáron azonban beütött a krach: megérkezett Oszkár, és vége szakadt a tökéletes békének.
A hat hetes kölyök tönkreverte az idillt, és ez – jelentem – hónapok elteltével sem változott.
Az első bizonytalan lépések, szimatolások után megkezdődött a véget nem érő tortúra. Piszkálás, bökdösés, lökdösés , morgás, fújás, csipkedés. Vagyis – Oszkár fogalomtára szerint – a játék. Mondanom se kell, Picmorgó egyáltalán nem örvendett. Sőt. Van olyan, hogy úgy kiakad, hozzánk sem szól egy álló hétig.
Lépten nyomon azt hallottuk, hogy a labrador retriever a világ legnyugodtabb kutyája, megfontolt, szófogadó és fejből tudja bölcsességek garmadáját. Ez kérem hazugság!
A mi Oszkárunk egy napja 48 órából áll, amit leginkább az udvaron futkosással, ásással, virág vagy virágföld evéssel, rágással, evéssel, ürítéssel, rágással, ásással és lopással tölt el. Szünet nélkül.
Mind közül a szarkaság megy neki a legjobban. Eme mesterséget, oly tökélyre fejlesztette, hogy a legbriliánsabb tolvaj is csak ámulna és bámulna.
Olyan ügyesen settenkedik, hogy észrevétlen lelopja a szemüveget a gazdi tulajdon orráról. Azután félrevonul és csendesen elmajszolja, merthogy az eb mindenevő.
Tehát kaptunk egy multifunkciós kutyót, aki teljesen elnyomja szegény öreget. Az öreg pedig utálja őt, legalábbis nagyon jól játssza, hogy ki nem állhatja. Idegesíti, hogy Oszkár mindenhová követi, isteníti, lesi minden légvételét. Merthogy Picó az Isten, az első számú gazdi, aki megtanította, hogyan kell egy tál ropit fél perc alatt befalni, rágás nélkül. Mi csak ezután következünk a sorban.
Tehát az öreg úgy tesz, mint aki rühelli a hatalmas, levakarhatatlan legyet, aki folyton a fején ugrál. Azonban!
Nemrég fény derül az igazságra. Pici odavan az ifjabbért!
Ugyanis: Oszkár valami rosszaságot művelt (már nem tudom, hogy mit, talán lebontotta a garázst?) és le kellett szidnunk. Pici ettől teljesen elborult, már agyilag, és nekünk rontott. A feje fölött lévő buborékban ez a szöveg úszott, nagy, félkövér, piros, Times New Roman betűkkel: „Hogy merészelitek bántalmazni egyetlen, hű fegyverhordozómat?! Le veletek!”
És ezzel nekünk rontott. Oszkár nem hitt a szemének, ahogy mi sem. Azonnal szóvá is tettük, erre Picó a szája elé kapta mancsát és fütyörészve eltolatott a helyszínről. Persze akkor már késő volt. Mind tudtuk: ez az eb, szereti a másik ebet! Igazi csoda.
Ennek azonban van egy hátránya is. Oszi neveléséről végleg lemondhatunk, mert egy kis vezér védi tőlünk, éles fogakkal. Akár a házat is lebonthatja alólunk, mi nem merünk rászólni. Ki merne? Tacskó vér van a vezérben, azok meg nagyon morcok tudnak lenni.
Beletörődtünk, hogy hoppon maradtunk és ebhatalom van és lesz. Irgalom!
19 hozzászólás
Kedves Hópihe!
Bár nem vagyok ebrajongó, sőt sosem leszek az. Mégis élvezettel olvastam. Érdekesen és tetszetősen írtad le. Nagyon kedves írás a kutyusaidról! Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Örülök, hogy tetszett! Úgy meg pláne, hogy nem is rajongsz a kutyákért.
Köszönöm, hogy olvastál!
Üdv.: Hópihe!
Szia!
Tetszik! Szeretem olvasni, amiket írsz! Jól ábrázoltad a helyzetet, de kihagytad sajnos az első Picit, aki még a papa kedvence volt! Szegényke!
Üdv: Andi
Szia!
Az öreg Pici azért maradt ki, mert akkor már nem élt. Ha meg minden kutyánkat felsorolom, kisregény lett volna belőle. 😀
Örülök, hogy tetszett! 🙂
Pussz Hópihe!
Szia!
Tetszik! Szeretem olvasni, amiket írsz! Jól ábrázoltad a helyzetet, de kihagytad sajnos az első Picit, aki még a papa kedvence volt! Szegényke!
Üdv: Andi
Egy eb kiszolgálójaként ismerős a helyzet amit leírtál. És milyen humorral, szeretettel! Tetszett!
Örülök, hogy tetszett! 🙂
Üdv.: Hópihe!
Összességében tetszett, bár maradt bennem valami hiányérzet…nem tudom mitől.
Nekem utoljára 2 éves koromban volt kutyám…nem sok emékem maradt róla, csak azt tudom amit meséltek. Pl.: lerángatta a pelenkáimat a szárítókötélről…van ötleted miért nem örült neki édesanya?:D
Hiányérzet??? Ha rájössz, mi hiányzik, mindenképp mondd el! 🙂
2 éves korod óta nem volt kutyád? Hogy bírod? Gondolom már nem szedné el a pelenkád. Vagy igen? 😀
Köszi, hogy írtál!
Üdv.: Boszi! 😛
Szia Boszi,
persze hogy szólok amint rájöttem.:D
A pelenkás korból már jó régen kinőttem.:D Csibész az én születésem előtt megvolt már, és az első évben azért igencsak kellett a pelus.:)
2,5 éves voltam mikor elköltöztünk egy 3. emeleti lakásba, és oda nem tudtuk vinni a kutyát, így egy óvoda kapta meg.
Azért nem késő megnevelni a kis Oszkár kölyköt kedves Hópihe.
Csak arra ügyeljetek, hogy egy gazdája legyen, ő nevelje. Elviszed sétálni a parkba vagy az erdőbe, vagy éppen egy kutya iskolába, s nem lesz gond. Most kell nevelni, mert később már lehetetlen. A labrador okos, és intelligens állat, csak tudni kell nevelni.
Remélem sikerül, és akkor nem csak a bosszúságról fogsz írni, hanem arról a sok szép élményről is,amit egy kutya képzése okoz.
Szeretettel: István
Neveljük, neveljük! Sétálni is voltunk és másodszorra már tökéletes mintakutya volt! A játékban is kiválóan teljesít, egyszerre két labdát is visszahoz! 😀
Nem szabad minden szavam elhinni, nem adtuk mi fel! 😀 Gondolom azt sem vetted be, hogy buborékokat látok a kutyáink feje felett. Nem ugye? Mert az sem igaz… mondták a hangok. 😀
Köszönöm, hogy írtál!
Szeretettel Hópihe!
Kedves Hópihe!
Nagyon aranyosan írod le a kutyusok viselt dolgait. Én nagyon szeretem az állatokat, de sajnos, csak gyermekkoromban laktunk olyan lakásban (ahol udvar és kert is volt), ahol kutyát is lehetett tartani. Őt Fifinek hívták. Azóta nem laktunk olyan helyen, ahol egy kutyának jó lehet élni, ezért csak macskáim vannak, ill. voltak, s azok életét én is mindig figyelemmel kísértem és meg is örökítettem őket versben-novellákban.
Nagyon jó volt olvasni, s mint látni, humorosan fogjátok föl a viselt dolgaikat, mert tudom, hogy szeretik a száradó holmikat lerángatni, marcangolni, cipőket-harisnyákat elhurcolni-szétrágni.
Ezért én mostanában a távoli országok mentőkórházait és a természeti filmeket nézem, ahol Őket mutatják be.
Szeretettel: Kata
Arthemis, örülök, hogy már nincs szükséged pelenkára. 😀
Jó lett volna olyan óvodába járni, ahol kutyus van, de én inkább börtönnek nevezném azt, ahova a sors bepakolt – ezek egy 5 éves leánygyermek szavai. 😀 Klassz, hogy nálatok befogadták.
Kedves Kata!
Örülök, hogy tetszett, amit írtam.
Azt hiszem ti bölcsen jártatok el. Vannak, akik nem hajlandók belátni, hogy pl. egy skót juhász, nem egy 10 emeletes, két szobás lakásba való. Én még egy padlócirkálót (pöttöm eb, táskában hordozható) is sajnálnék ilyen helyen tartani. Jó, hogy ennyi év után is így szereted a kutyusokat.
Üdv.: Hópihe!
Arthemis, örülök, hogy már nincs szükséged pelenkára. 😀
Jó lett volna olyan óvodába járni, ahol kutyus van, de én inkább börtönnek nevezném azt, ahova a sors bepakolt – ezek egy 5 éves leánygyermek szavai. 😀 Klassz, hogy nálatok befogadták.
Kedves Kata!
Örülök, hogy tetszett, amit írtam.
Azt hiszem ti bölcsen jártatok el. Vannak, akik nem hajlandók belátni, hogy pl. egy skót juhász, nem egy 10 emeletes, két szobás lakásba való. Én még egy padlócirkálót (pöttöm eb, táskában hordozható) is sajnálnék ilyen helyen tartani. Jó, hogy még mindig így szereted a kutyusokat.
Üdv.: Hópihe!
Nem szeretem a kutyákat, a kezembe se venném őket soha:)
Most per pillanat én sem, ugyanis arra ébredtem reggel, hogy egy eb ugrál a fejemen. Több sebből vérzem. Kell egy kis idő, míg újra képes leszek szeretni… :)))
Köszi, hogy olvastál, és írtál. Meg a pöttyöket is. 🙂
Üdv.: Hópihe!
Szia!
Nálunk is ebhatalom van, beagle hatalom. Kutyáéknál ez már csak így van. Míg a tengerimalacunk élt, ő is uralkodott rajtunk. Jó és élvezetes írás.
Szeretettel: Rozália
Szia Rozália!
Úgy tudom a beagle hiperaktív kutyus, lehet vele gondotok. 🙂 De, hogy egy tengerimalac uralkodjon rajtatok? Ajjaj! Ügyes kis jószág lehetett. 🙂
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel: Hópihe!