Édes kettes

A sötét helyiségben tikkasztó hőség uralkodott. A nap sugaraival katlant csinált a kényelmesen berendezett szálláson. A lakók úgy érezhették, hogy tűzön sütik őket. Saját izzadságukban főttek, miközben újból és újból azzal próbálkoztak, hogy némi huzatot varázsoljanak a pokol tornácára.
– Gyötrelem Valerie! Mondtam, hogy ne hagyjuk ott azt a jó öreg, kivénhedt lakot. Olyan jól megvoltunk. Miért kellett elköltözni?
– Jaj Jack. Te mindig csak panaszkodsz. Ne aggódj mindjárt jobb idő lesz, ha végre készen leszel az ablakkal. Ne fecséreld az erőd felesleges beszédre. Inkább dolgozz! Elvégre te vagy a férfi!
– Óh, ilyenkor mindig eszedbe jut. Bezzeg múltkor a szomszédban, amikor becsméreltél annak a féregnek, valahogy nem éreztem, hogy férfinak néztél volna. Az a bizonyos pondró hasonlat igen csak szíven ütött.
– Úgy látom Jack, nem igazán fogsz megváltozni. Mindig felnagyítod a helyzetet. Csak viccelődtünk Mrs. Flowers-szel.
– Áh, vagy úgy. És megkérdezhetem, hogy a gúnyolódást mióta hívják viccnek, és hogy miért mindig én vagyok a középpontja ezeknek a mérhetetlenül humoros női társalgásoknak?
– Hú, nagyon meleg van! Mindjárt megsülök!
– Na persze, így is lehet válaszolni. Mi lenne, ha a témánál maradnánk és a kérdésemre válaszolnál?
– Tessék!?
– Tessék! Az ablakod. Már kész is. Ajándék a te kis pondró férjedtől.
– Jack! Ne kukacoskodj! Inkább szerelj rá függönyt is, így belát a szomszéd!
– Feleségül ne vegyelek? Jaj mit is mondok, hiszen egyszer is sok volt. Még egyszer meg nem csinálnám. Inkább nőnék fel egy keselyű fészkében, minthogy még egyszer erre a hajmeresztő mutatványra rászánjam magam. Bár azt hiszem ez is nagyon hasonlít egy keselyű fészkére.
– Ugye csak tréfálsz drágám?
– Hát persze kedvesem, mint ahogyan ti is Mrs. Flowers-szel.
– Ne gúnyolódj! Inkább sződd már azt a függönyt.
– Ettől a melegtől még a fonalaim is összeolvadnak. Nem könnyű kigabalyítani őket. Jut eszembe! Mi lenne, ha felemelnéd a magházról édes kis popódat és segítenél. Elvégre a szövés női munka! És elvégre te vagy a nő!
– Jaj drágám, most raktam rendbe a gyűrűimet. Isten ments, hogy összekoszoljam magam.
– Tudod mit Valerie! Nem lesz függöny az ablakon. Engem nem zavar, hogy a szomszéd belát. Nekem semmi titkolni és szégyellni valóm nincs. Rajtad kívül.
– Az utolsó szavaidat nem hallottam!
– Nem vesztettél vele sokat, elhiheted. Csak azt mondtam, hogy ha függönyt akarsz, akkor megcsinálod magad!
– Undorító féreg vagy Jack! Azt várnád el a feleségedtől, hogy dolgozzon? Micsoda modor ez!
– Isten ments, hogy dolgozz drágám. Még összekuszálódnának a gyűrűid. Na agyő! Elmentem egy kis friss levegőt szívni. Semmi kedvem tovább aszalódni ebben az üstben.
– De Jack! Még nappal van, veszélyes ilyenkor kimerészkedni!
– Nem veszélyesebb, mint veled társalogni. Pá édes! Ha szerencsém van útközben felfal valami tollpárna és nem jövök vissza.
Azzal a hernyó fogta magát és távozott a függöny nélküli ablakon. Mikor kiért még fanyalogva visszaszólt.
– Valerie! Én azt hiszem itt hagylak örökre. Ez az alma-lak olyan savanyú, mint amilyen te vagy. Semmi kedvem tovább rágni, veled pedig tovább rágódni. Inkább keresek egy édes Jonagoldot vagy egy Goldent. Édes életre vágyom!