A nyarat Ilka néninél töltöttem. Csodálatos nyár volt, még a Nap is ragyogott, nem csak úgy sütött, mint ahogy máskor szokott. Elvittek magukkal a szőlőbe kapálni, kötözni, kaccsozni, mikor milyen munka volt. Szívesen csináltam.
Az Alföldbe simuló Strázsa-hegy a maga százkilencven méteres magasságával a hagyomány szerint arról kapta a nevét, hogy a török korban innen kémlelték a környéket, őrizve a monori falut és népét a portyázó törököktől.
Az aranyló sárga, szemcsés homok nagyon jó talaja lett a szőlőnek. A sok munka mellett a szüret felejthetetlen szép emlékeket őrzött.
Az a kis kunyhó, már nem volt olyan nagy, mint régen, amikor ott hűsöltünk ebéd idején. A mezei egerek befészkelték magukat a nádfedél közé, amely majdnem a földig ért. Ék alakban fedte be azt a pár négyzetméternyi alapot, ahova be lehetett húzódni az eső elől. Pokróccal letakart fekhely, egy kicsike asztal fért el benne. Az egerek megrágták az ott hagyott kenyeret, zörgött a nád, ahogyan a csöndet megzavarták és szállt a por, hogy aztán mindent belepve megnyugodjon.
*
Ebben az évben már nem leszek itt a szüreten. Sajnáltam, mert nagy bográcsban főtt a finom gulyásleves. Mi gyerekek őriztük a tüzet, hogy ki ne aludjon, a leves lassan, szinte csak gőzölögve főtt meg. Akkor lehetett enni mindenkinek, amikor vége lett a szüretnek. A szőlő bedarálva a kádakban, csendesen édes must folydogált, amikor kinyitottuk a csapot a kád oldalán.
Egy- két nap múlva prés alá kerültek a ledarált szőlőszemek. Pincébe került a már forrni kezdett must, nem lehetett lemenni oda, mert mérgező gáz terjengett, ami halálos volt. Legtöbb szőlő mézes-fehér, kevés volt a piros vagy egy-két fekete fürt.
Említettem, hogy szép volt ez a nyár. Rengeteget ábrándoztam, még arra is gondoltam akkor, hogy ha felnövök, itt fogok lakni. Itt a csend világában, ahol csak a madarak csicseregnek, és a szőlőtőke levelei között sejtelmesen fújdogál a szél. A Nap sugara, minden reggel majd szikrázva kelt fel, este pedig bágyadtan húzódik vissza az éjszakába.
Minden vasárnap templomba mentem, most is a karzatra, s áhítattal fogadtam lelkembe a prédikációt. Meglátogattam a nagytiszteletű papot, aki megígérte, hogy támogatni fog a tanulmányaim alatt is. Megköszöntem, és hálás voltam neki.
Ezen a nyáron többször is meglátogattam a bátyámat, aki nagyon örült nekem. Csodálkozva látta, milyen szép nagylánnyá cseperedtem, úgy láttam büszke rám. Egyszer elvitt magával Csákvárra, ahol a nagymama testvére a Mari néni családja lakott. Ő már akkor buszvezető volt, néha elmehettem vele a járatán. Jól éreztem magam, akkor voltam életemben először bálban. Hívtak a fiúk táncolni, de nem mentem, mert nem is tudtam, így aztán hamarosan haza mentünk. Szép holdvilágos este volt, egy fiú kísért, mint egy árnyék, nem mert szólni, gondolom félt a Mari néném szigorú pillantásától.
Annyira szerettem volna, ha lettek volna rokonaim, mindig kerestem kutattam. Mivel a nagymamának hat testvére volt, így aztán felkerestem, akiket csak tudtam. A páskomon lakott a Julis néni, aki már nagyon öreg volt. Betegen, vakon feküdt az ágyban, sajnálkozott, hogy nem láthatja az Ilka húga unokáját. Ide többet nem mentem, taszított a levegő áporodott szaga, ami ránehezedett a bútorokra, mintha csak az lett volna a takarójuk.
Mari néninek az egyik fia itt lakott ebben a nagyközségben, ahol mi is. Szép nagy házuk volt a főtéren.
Lajos bácsi zongoratanár volt. A Vigadóban szoktak édesapámmal zenélni bálok alkalmával. Lajos bácsinak egy lánya volt, aki már akkor egyetemen tanult orvosnak. Mondta is az Etka néni, hogy látogassam meg az Évikét, ha már én is ott tanulok Pesten, ad majd nekem ruhákat, amiket nem hord. El kell elmondanom, mivel nagyon felzaklatott az akkori viselkedése. Lenézett engem, a szegény árva lányt. Úgy mutatott be az éppen ott tartózkodó vőlegényének, mint egy idegent. Keresett egy-két ruhadarabot, olyan fölénnyel adta át, mintha csak kéregetni mentem volna hozzá. Megalázva, szégyenemben bedobtam az utcán lévő kukába. Alig volt ruhám, de könyöradományként nem kellettek nekem. Többet nem találkoztam vele.
*
Vége lett a nyárnak, de még magasan szikrázva sütött a Nap, nem veszített semmit a fényéből.
Reménykedő izgalommal készültem az iskolába. Nem tudtam mi vár rám, honnan is tudhattam volna, hogy teljesen más lesz, mint az árvaház beszűkült világa. Őszintén naiv lelkem tudatlanságával indultam útnak. Az a pár ruhanemű elfért egy kicsi kopottas bőröndben, jól megfértek együtt, mert nem hivalkodtak a ruháim sem.
A kollégiumban zajos csiviteléssel gyűltünk össze. Voltak, akik már nem először, azok felsőbb osztályba jártak. Mi elsősök megilletődve figyeltük a többieket, hogy ne látszódjon rajtunk a pánik, igyekeztünk elrejteni a félelmünket.
*
A hálóban emeletes ágyakon kaptunk helyet. Meghúzódtam a fal mellett egy alsó ágyon. Jól tettem, mert ha valaki megzavart, a fal felé fordulva nem láthatta a könnyeimet. Később, ahogy múltak a napok felbátorodva, ahogy mondani szokás, nekem is kinyílt a csipám. Részt vettem minden mókában, sőt kitalálója lettem sok huncutságnak. Vidáman teltek a napok, már nem látszott az a félénkség, amivel ide beköszöntem. Elfelejtettem imádkozni is. Akkor jutott az eszembe, amikor holdas éjszakákon besütött a fény a hálószoba ablakán. Nyitott szemmel bámultam az alvó lányok arcán a nyugodt, békés éjszakát. Akkor éreztem igazán, milyen egyedül vagyok. Barátságok szövődtek, aztán szétszakadtak nagyon könnyen, mint egy silány cérnaszál. Tudtam, hogy hiányzik valami. De ez a valami hol van, hol keressem? A szeretet csak megfoghatatlan fogalom volt számomra, melyet sem az imákban, sem az Istenben nem leltem meg.
Folyt. következik
14 hozzászólás
Szia oroszlán! 🙂
Sajnos egészségügyi okok miatt jelentősen korlátozva vagyok, ezért nem tudok olyan hosszasan szólni, mint ahogy szokásomhoz híven szeretnék. Ennyitől is leizzadtam. 🙂
Elolvastam az összes részt. Nagyon tetszik, hogy nemes egyszerűséggel fogalmazol, mindenki számára érthetően, átélhetően, követhetően.
Életed története könnyfakasztó, sorsod alakulásában már ezen a ponton is látszik határozott egyéniséged jelentősége, hiszen az eddig felvázolt helyzetből született meg az a költő, akit az olvasók jól ismerhetnek. A csodás szóképek ebből a mélységből fakadnak, amit feltársz előttünk.
Nagyon köszönöm, hogy megmutatod azokat a hatásokat, amelyek mostani lelkületedhez vezettek.
Még annyi, hogy szerintem a regény kategóriát kellene választanod.
Megható, nagyszerű írás, ami bőven hordoz tanulságokat is.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm, hogy olvasol, nagyon jól esik, hogy foglalkozol vele annak ellenére, hogy ennyire beteg vagy. Kívánok neked mielőbbi gyógyulást!
Lehetne regény is. Mikor megírtam ezt a részt, még nem gondoltam, hogy folytatom az életem történetét.
Örölök a soraidnak, hogy tetszik, sokat jelent nekem és a többi próza író ntársaimnak is a véleménye.
Kívánok mégegyszer jó egészséget szeretettel: Ica
Kedves Ica! Kibontakozik ebből a részből a szeretetre szomjazó kicsi Ica minden búja, bánata. A részletek nagyon élnek, most is úgy érzem olvasás közben, h ott vagyok a helyszíneken, a szüreten pl. vagy amikor a kislány a fal felé fordul az emeletes ágyon, h elrejtse a többiek elől a könnyeit. Nagy érdeklődéssel olvasom. Szeretettel: én
Köszönöm kedves Laci a kedves soraidat.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Drága Ica!
Ez a rész is megható. A kamaszlány útkeresése… ilyenkor bizony nagy szükség lenne a szülői tanácsra, útmutatásra, de neked ezzel is egyedül kell megbirkóznod. Kíváncsian várom a folytatást.
Szeretettel ölellek!
Ida
Drága Ida!
Azt szoktam mondani, hogy én már öt éves koromtól felnötté váltam. Egy kicsit igaz is, szülők nélkül magam döntöttem, vagy csak úgy sodort az élet és azt tettem amit jónak láttam az adott pillanatban. Sok mindent ma már másként csinálnék. (de kellett a tapasztalat)
Szeretettel ölellek: Ica
Kedves Ica!
Ez a rész is magával ragadott. Szinte látom a szüretelést, az elsős kollégisták szorongását. Ebben a korban minden fiatalnak nehéz az útkeresés, Neked különösen nehéz volt, mert nem volt kitől tanácsot kérni.
Sok szeretettel olvastalak! Matild
Kedves Matild!
Köszönöm, hogy végig követed a történetemet.
Szueretettel: Ica
Kedves Ica!
Szomorú történeted is azt bizonyítja, hogy sok ember között lehet csak igazán magányos az ember. Írásodból az is kiderül, hogy kislányként megélt sanyarú napjaid alatt is folyamatosan keresed a boldogságot. Igyekszel megtatlálni minden boldog pillanatot, és amannyire lehet ki is használod ezeket a rövid, de a túléléshez fontos perceket.
Annyira jól fogalmazod meg a mondataidat, hogy nem lehet abba hagyni az olvasást, mert viszi az olvasót a tőrténet.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Nekem nagyon fontos a véleményed, hisz te is prózát írsz és lehet tanulni tőletek. Kitalált, vagy az életből ellesett történeteket nem biztos, hogy meg tudnám így írni.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmedet.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Drága Ica!
Már majdnem utóléretem magam, csak eggyel leszek lemaradva, gondoltam én, de mégis elolvasom mind, amit föltettél. Nagy érdeklődéssel olvasom, hogy folyik további életed. Ha már sokat javult is az a keserves élet, még mindig vannak olyan töredékek, amelyek benned megmaradtak.
Ez meglátszik abban, hogy mindenhol kevesebbnek érzed magad, azt, hogy nem tudsz táncolni, pedig sokan úgy tanulták meg, hogy ha fölkérték, beállt, és ahogy látta, hogy mozognak a többiek, ő is belevágott. Mindez a nehéz, szomorú multad miatt maradt meg benned. Én sem tanultam külön, mégis hamar megtanultam. Igaz, nekem három fiútestvérem volt, egyikükkel otthon is táncoltunk. A vége felé írod, hogy érezted, hiányzik valami. S jól érezted, hogy nem tudod hol keressed, mert a "szeretet csak megfoghatatlan fogalom volt számodra" – és sajnos, azon, ami már nem is lehetett változtatni.
Szeretettel olvastam ezt a részt is: Kata
Drága Kata!
A táncot későbbiekben nagyon megkedveltem és szeretettem, nagyon is.
Szeretettel ölellek: Ica
Kedves Ica!
Szépen megírt történet. Csak az a szomorú benne, hogy nem kitalált, hanem igaz.
Volt néhány rokonod, nagy csalódás, hogy senki sem tudott veled bensőséges kapcsolatot kialakítani.
Most sóhajtozom kicsit…
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastad ezt a részt is. Sajnos nem tudtam jobb, szebb dolgokról írni, mert ilyen volt az életem, a valóságot írtam meg. Nem mondhatom, hogy úgy éltem meg a dolgokat, mint valami sorscsapást. Éltem az álmodozás színes világát.
Szeretettel: Ica