Egy bukott diák

Azt mondják a bölcsek: holtig tanul az ember. Az első lépések és szavak megtanulása után a különböző tantárgyak elsajátítása következik, majd az élet adja fel a leckéket és ez így törvényszerű.
Egy többször is megbukott diák ma megint esélyt kap, hogy levizsgázzon. Egy újabb, talán utolsó lehetőség birtokosa, így még nagyobb izgalom van gyomrában és szívében.
Ma hisz saját magában, talán most igazán először. Úgy érzi, mindent tisztán lát és ért.
Felfogta, mi okozta a bukásokat. Tökéletesen felismerte, hogy saját magában kell keresnie a hibát. Nem okolhatja a nagy tanítómestereket, a sorsot, az eget vagy más embertársát.
Reszkető szemekkel néz tanára szemébe. Tiszteli és becsüli azért, amiért felnyitotta a szemét és a helyes útra térítette.
Úgy érzi az ő támogatása nélkül sehol sem tartana. Neki volt bátorsága, ereje mindent az arcába vágni, még ha fájt is mindkettőjüknek. Volt kiabálás és zokogás, de az eredmény kárpótolja a makacs diákot és büszke tanárát is.
A bukott diák mély lélegzetet vesz, érzi, eme levegővétel után már nem csúfolhatják így.
– Sokat tanultam tőled! – kezdte. – Elgondolkoztam eddig életemen, s már látom, hol hibáztam. Melletted más, sokkal értékesebb ember lehetek. A te szemed tett engem jobbá, s én is magasra látok benned. – ekkor egy pillanatra megállt a lány, de aztán folytatta. – Már nem hiszem, hogy van vita és rossz napok nélküli kapcsolat. Megtanultalak téged tökéletesen és feltétel nélkül elfogadni és szeretem a hibáidat is. Teljes szívemmel érzem, felelősséggel tartozom a kapcsolatunkért, s azt is értem, hogy a hűség nem érzés, hanem döntés. Úgy érzem, ebből a kapcsolatból végre nem akarok elmenekülni, ha gondok jönnek. Érhet bármilyen megpróbáltatás, mert érzem, nekem melletted van jövőm és boldogságom.
A lány elcsendesedett. Tanítója megszólalni sem bírt, csak átölelték egymást, s szavak nélkül is tudták, hogy felnőttek.