Egy szerelmes szál

Már olyan régóta várom a nagy Őt. Mióta az eszemet tudom, lángoló szerelemre vágyom, ehelyett azonban sivár, hétköznapi életet élek… Se csók, se vágy, se láng. Soha nem történik velem semmi. Egy szűk baráti társasággal tengetem értelmetlen napjaimat. Legalább megértjük egymást, hisz ugyanúgy gondolkodunk, egyeznek a vágyaink és a természetünk is hasonló. Sovány vigasz, és ez is kezd unalmassá válni. De lassanként fogy a társaság. Néhányan kikerültek a sorainkból, elhagyják mindennapjainkat. Valóra vált az álmuk. Odaadták magukat az első embernek, aki megkívánta őket. Kegyetlen módon, szó nélkül hagytak el minket a legjobb barátaink. Ilyen borzasztó dolog a szerelem? Megzavarodnak tőle? Elvesztik önmaguk? Gonosz emberek, gyilkos, hazug, kíméletlen szerelem!! Ellopták a barátaimat, szétszakítottak minket, de engem nem látogatnak, nem boldogítanak. Kipusztítom szívemből a vágyat, nem kérek belőle.
Ő viszont mintha meghallaná a szavamat, felbukkan a semmiből..
Hát eljöttél? Végre… Kedvesen kiemelsz a szürkeségből, megmutatod a végtelen világot. Csak veled teljes. Mindig is Rád vártam kedves. Szükségem van Rád, s neked rám, hisz így, együtt teljes az életünk. Ajkaid érintése nyomán fellángol bennem az érzések heves tüze. Határtalan boldogság bizsergeti minden porcikámat, és úgy érzem a fellegekig tudnék szállni veled. Belül olyan könnyű vagyok.. Minden felesleges tehertől megszabadítottad lelkem, talán a szél el is vinne, hogy szétszórja testem, ha nem lennél velem. Te viszont gyönyörű ujjaiddal megnyugtatóan játszol a testemen, finom érintésed nyomán sóhajom száll a széllel. Ajkadra forrva, örök szerelemmel akarom megvárni az elmúlást.
Nem, ez nem lehet igaz! A Sors kegyetlen, s a szerelem pusztító…! Eltaszítasz, eldobsz magadtól?…Egy hanyag mozdulat az elválásunk.. Neked puszta játék, csuklómozdulat. De bennem minden felhőtlen megszakad, és a rózsaszín köd sötétségre vált. Hiába kiáltok utánad, nem hallod szavam, hiába kérlek könyörögve, nem nézel vissza. Eszedbe sem jut, hogy mit érzek. Nem akarsz meghallgatni, nem akarod megmagyarázni. Mondd, miért? Nem mondod, nem szólsz… nem nyugtatsz meg. Kegyetlen vagy! Nem fújod el bennem a szerelem lángját, hogy tiszta lelkiismerettel szaladhass tovább, nem árulod el, miért érdemlem ezt. S nem kínzol is, hogy teljesen összetörd szívem. Pedig akkor legalább már nem éreznék. Taposs el, hogy gyűlölhesselek! Kérlek…
Ne menj..! Ne hagy így itt egyedül az utcán…!
Az elmúlás lassú, füstszínű pislákolásában még megnézem magamnak ezt a hatalmas hazug világot. Most látom csak… Mellettem kihűlt, eldobott csikkek hevernek szerteszét. Az elvesztett barátaim…