Kínos ez a csend, már-már vészjósló. A függöny mögül nézem egyre zsugorodó alakodat, amint egyenletes léptekkel távolodsz az utcán. Bal kezemmel félrehúzom a függönyt, a jobbal szélesre tárom az ablakot. Derekam hozzátapad az ablakpárkányhoz, ahogy lábujjhegyre állva áthajolok rajta, hogy jobban lássalak. Már messze jársz. Még pár másodperc, és teljesen eltűnsz a szemem elől. Kiáltásom belehasít az éjszakába. Megállsz. Csak egy másodpercig habozol, mielőtt megfordulsz. Nem látom a szemed, és te sem az enyémet; tulajdonképpen az arcodat sem látom, és egyáltalán semmidet sem, csupán a körvonalaid.
"Ne haragudj, nagyon bután viselkedtem; egy kissé elvetettem a sulykot. Nem kellett volna így felkapnom a vizet. Nem vagyunk egyformák. Én megértelek téged is, de szeretném, ha te is megértenél engem. Nem válaszolhatunk erőszakkal az erőszakra, mert akkor sosem lesz vége. Érted? Soha! A gyűlölet gyűlöletet szül. Tudod, milyen vagyok: az én fegyverem a szeretet. És akkor idehozod nekem ezt a… mordályt. A lakásomba. Az otthonomba, ami a béke szigete. Tudok én magamra vigyázni, és különben is, hidd el, engem senki sem akar bántani, hiszen én sem ártok soha, senkinek. Gyere vissza, kérlek! Beszéljük meg!"
Vagy tényleg működik a telepátia, vagy csak te is megenyhültél már – elindulsz visszafelé. Először tétován, lassú léptekkel, azután egyre gyorsabban közeledsz. Az utolsó métereken már az arcodat is látom, még egy-két másodperc, és a szemedbe is belenézhetek innen, az első emeletről. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy lerohanok hozzád a kapualjba, de a büszkeségem meggyőz: "Maradj!" Jó, akkor megvárlak itt fent. Felemeled a kezed, kinyújtott mutatóujjadat ráhelyezed a kapunyitó kód első számjegyét takaró gombra. Mielőtt megnyomhatnád, két feketemaszkos alak bukkan elő a semmiből; az egyik kést szorít a nyakadhoz, a másik letépi a karórádat, és már forgatja is ki a zsebeidet, értékek után kutatva. Kiáltanék, de nem tudok. Lábaim maguktól indulnak a bejárati ajtó felé, kezem automatikusan nyúl a kilincs után. Kézbe veszem a fegyvert, amit alig negyedórája hajítottam utánad a lépcsőházba, miután kidobtalak a lakásomból. Szinte önkívületi állapotban térek vissza az ablakhoz. Becsukom a szemem, nem merem kinyitni. Látlak magam előtt, átvágott torokkal, kirabolva, vérbe fagyva. Az elemi ösztön erősebb nálam, kipattan a szemem, áthajolok az ablakpárkányon. A két sötét alakkal viaskodsz éppen. Jó erőben vagy, de az egyiknél kés van, a másik éppen egy pisztolyt ránt elő. Félek. Soha nem volt még fegyver a kezemben, egyetlen alkalmat kivéve, de akkor sem jeleskedtem a célba lövésben – egy céllövöldében. Az elveimre gondolok, a szeretetre, a békére és arra, hogy az erőszak erőszakot szül… De nincs időm a további eszmefuttatásra: az egyik támadó hasba szúr, te összeesel. Célzok. Lövök. A másik gazfickót találom el, a golyó a vádlijába fúródik. Üvöltve esik össze, fegyvere hangosan koppan a kövön, ahogy a földre ejti, miközben kezével automatikusan a lábához kap. A késelő káromkodva felnéz. Célba veszem, elszalad. Lerohanok a lépcsőn. Akkora erővel tépem fel a kaput, hogy majdnem képen talál, ahogy a falról visszacsapódik. Közvetlenül előttem fekszel a járdán. Még élsz. Belerúgok a feketemaszkos sérült lábába, mire az az egyik kezével, sűrű szitkozódások közepette, elkapja a bokámat, a másikkal a pisztolya után nyúl. Halántékon vágom a könyökömmel, elterül. Nem kizárt, hogy végleg. Előveszem a mobilomat, mentőt akarok hívni, de valaki megelőzött: megérkezik az első rendőrautó, majd befut egy rohammentő is. Lehajolok hozzád, tudom, hogy megmaradsz, látom a szemedben az életet. Hangosan felnevetek. Látom rajtad, hogy a legszívesebben te is ezt tennéd, de visszatart a fájdalom; két tenyereddel a hasadat szorítod, kezeid alól vér szivárog. A mentőorvos szakavatott mozdulatait látva lassan megnyugszom. Rendőrök lepik el a környéket. A mentőautó szirénázva elindul veled, én maradok. Személyleírást adok az elkövetőről; üdvös lenne, ha a rendőrök még forrónyomon elindulhatnának. Az egyik autóból "Police" feliratú hámba öltöztetett rendőrkutya ugrik ki, kétlábú társa a bűncselekmény helyszínéhez vezeti. A belga juhász orra a földhöz tapad, úgy indul el abba az irányba, amerre a támadó elmenekült. Szagot fogott.
Elfordítom a kulcsot a zárban, és szélesre tárom az ajtót. Lassan, óvatosan lépkedsz előttem. "Nagyon fáj?" – kérdezem. Legyintesz: "Csak húzódik a varrat." A szoba közepén megtorpansz, a falat bámulod, a kanapé felett. Az ismerős kép helyén vadászpuska lóg. Az olajágat csőrében tartó galambot ábrázoló festmény a kanapé mögött pihen, "arccal" a fal felé fordítva. Kérdőn nézel rám. "Változnak az idők." – felelem néma kérdésedre. Az asztalon boríték hever, benne idézés. Nekem szól: a gyanúsítottnak.
10 hozzászólás
Az idők változnak, sajnos sosem jó irányba, de azt nem szeretném, ha a festmények helyére ezután puskák kerülnének…
Jó az írásod, Mariann kedves, és a cím is nagyon találó. Értékelném, ha kissé szellősebbre tördelnéd a szöveget, az olvashatóság könnyebbsége miatt.
Üdvözöllek szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm a kedves szavakat. A szöveget szándékosan osztottam csupán két "részre", ami az olvasás folyamatának szempontjából valóban nem üdvös, de ez számomra így "kerek".
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat.
Szeretettel: Marianna
Nagyon tetszik, és sajnos aktuális.
Üdvözlettel: Marica
Kedves Marica!
Köszönöm az értékelést!
Szeretettel: Marianna
Remek írás az aktualitásról!
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Egy, a napokban történt, nagyobb horderejű esemény ihlette az írásomat, és valójában egészen más köntösbe csomagolva terveztem kiadni magamból azt, ami kikívánkozott; végül ez lett belőle. Egy kicsit változtattam azon a történeten, amit eredetileg terveztem megírni, de így is tudja, érti a lényeget az, aki nyitott szemmel jár, és olvassa ezt a kis szösszenetet.
Köszönöm kedves szavaid, és külön köszönöm a szavazatodat!
Szeretettel: Marianna
Kedves Marianna!
Jó, hogy itt jártam, és azt kell, hogy mondjam, bárcsak ne kellett volna megírnod ezt a történetet, de itt van, köszönet érte.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Köszönöm, hogy itt jártál, és külön köszönöm a kedves szavakat és az értékelést.
Szeretettel: Marianna
Szia Marianna! Tetszett az írás, és szerintem úgy jó, ahogy van. Az hogy nincs szétszabdalva a gyorsabb olvasást, a sodrást, a lendületet eredményezi. Az hogy két részre van szedve, megint csak így jó, hiszen a két rész más-más időpontot jelöl, közte eltelt valamennyi idő. Ami pedig a végét illeti, hát az bizony tipikus. A mai magyar bűnüldözés jellemzően a bűnöst védi és az áldozatot vádolja.
Kate
Kedves Kate!
Köszönöm, hogy elolvastad rövid szösszenetemet, és örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Marianna