Tíz év múlva
Az a városszéli, kertes ház kibővült s betöltötte a boldogság. A család nőtt, még két leánygyermek látott napvilágot, Móni és Kitti. Azonban a család, miközben bővült, fogyatkozott is. Ugyanis Dédike távozott az élők sorából.
Az arra járók sok boldog pillanatnak voltak, szem- vagy fültanúi, sok-sok boldog kacagás hallatszott ki a kertből, vagy akár a ház nyitott ablakán. Mindenki tisztelte és szerette a Mihályfi családot, már az, aki ismerte őket.
Niki nagyon örült, hogy neki is van édesapja, örült a testvéreinek, és szerette is őket, csakhogy ő időközben nagylány lett, gimnazista, már nem igen foglalkozott a testvéreivel, inkább a fiúk kezdték érdekelni.
Egy verőfényes délutánon a két kicsi, kinn játszott a kertben, miközben apjuk ott dolgozgatott. Majd egyre gyakrabban sündörögtek az apjuk körül, mígnem Kitti elé állt s megkérdezte:
– Apa, mi az a szex? – szólt nagy érdeklődéssel a legkisebb leányka. Máté ijedten fordult felé, – hogy micsoda, hol hallottál te ilyet?
– Niki mondta! – erősítette meg Móni.
– Niki? Á, biztosan keksz, félreértettétek lányok. No, ki fut velem versenyt?
Zengett a kert a nevetéstől, a harsány jókedvtől. Remek játszani apával, tapsikolt a két kis boszorkány, ám apa jókedve ezúttal, kissé mesterkélt volt. Nem volt az öröme olyan felhőtlen, amilyen lenni szokott és hamar vissza is pottyant azokba a nem mindennapi gondokba, amik mostanában foglalkoztatták.
– Eve, tudod milyen kérdést szegezett nekem ez a két kis boszorkány délután?
– Tudnom kellene?
– Ühüm! Ugyanis, azzal a kérdéssel állt elém Kitti, hogy apa, mi az a szex? És tudod-e kitől hallották? Igen, igen, a nővérüktől.
– Gondolod, hogy?… Szerintem csak ugratni akar bennünket, Niki okos lány… attól tartok okosabb, mint mi. Mindig sikerül neki bennünket lóvá tenni… Remélem hamarosan kinövi.
– Azt hiszed? Én nem vennék rá mérget!
Máté aznap éjjel hosszasan forgolódott álmatlanul, s nem értette, Evelin hogy tud ilyen nyugodtan aludni.
Csupán néhány hét telt el, s egy szép tavaszi napon, amikor Máté hazaért, ott hagyta a kocsit a kapu előtt, s futott be a házba. A kislányok az udvaron hangoskodtak, játszottak, kiabáltak is: – szia, apa! Apa, mintha meg sem hallotta volna, rohant be a konyhába.
– Eve! Te jó ég! Tudod mit láttam? – Evelin az ebédet készítette éppen, s egykedvűen, vállát kissé megrándítva, így szólt: – Majd elárulod, ha már ennyire felizgatott.
– Nikit láttam, egy fiúval! Képzeld, kézen fogva sétálgattak…
– Miért is csodálkozol ezen? Nagylány már, tizenhét éves!
– Eve, az én lányom ne mászkáljon tizenhét évesen fiúkkal! Érted? Számoljon be róla, ki az a fiú, hogy hívják, kinek a fia-borja? Érted? Addig semmiképen! Beszélj vele, te vagy az anyja!
– Hm, te meg az apja! Legalábbis nekem úgy rémlik…
– Éppen azért! Eve, hát nem érted? Mi van, ha a fiú az én fiam, érted? Nem, ez nem játék, te is nagyon jól tudod, erre nagyon oda kell figyelnünk. Meg kell tudnunk, ki az a kölyök? Minél előbb, mielőtt késő lenne.
Este, amikor már a két kisebbik lány nyugovóra tért, akkor libbent haza Niki a városból.
– Hol csatangoltál ilyen késő estig, kisasszony? – támadt rá azonnal Máté erélyesen.
– Mi közöd hozzá? Ne ordítozz velem, nem vagy az apám! – vágott vissza Niki, – s már rohant is hátra a szobájába. Ugyanis ő örökölte Dédike szobáját, két testvére viszont a közös gyerekszobában maradt, a szülői hálószoba mellett.
Az apa éppen a haját készült tépni ettől a pimaszságtól, úgyhogy Evelin jobbnak látta, ha féken tartja kicsit.
– Nyugodj meg drágám, majd én utánamegyek… beszélek vele. Nyugodj meg, jó?
Máté indult zuhanyozni. Jó sokáig engedte magára a hideg vizet, csakhogy nyugtassa az idegeit. Azután pizsamában beült az ágy közepére és várta Evelint. Még ő is kibabrált vele, mert előbb a fürdőszobába ment. Talán neki is csillapítania kellett az idegeit? Hogy merészelt Niki így viselkedni vele? Eddig sohasem tette…, ilyenek a kamaszok, ő ne tudná, de ha a saját lánya pofázik vele, az azért fájni is tud…, méghogy nem az apja?
Tűkön ült már, amikor végre benyitott az ajtón Evelin.
– Te még nem alszol, drágám?
– Á, nem tudok… No mi van, mentél vele valamire?
– Hát persze!
– Mi az a hát persze? Nem tűnt fel, hogy ordítozott velem?
– Te sem mondhatod, hogy nem estél neki durván! Tudod, a kamaszokkal nehéz…
– Nem mondod? Mintha legalábbis nem kamaszokkal tölteném az életem…, persze, ha a saját lányom pofázik velem, azt már nehezebben tűröm.
– Nyugodj meg drágám, mindent megbeszéltünk, nem fog többé olyan pimasz lenni.
– Te ezt honnan tudod? Ezt is megbeszéltétek?
– Azt hiszem! Mindent elmondtam neki, azt hiszem meg is értette.
– Mi mindent mondtál el neki, Eve? Azt is, hogy donor voltam?…
– Hát persze, drágám! Most már világos volt neki, hogy nem lehetsz úgy az apja, hogy hét éves korában ismer meg, nem csak ő, hanem én is. Most már érti, hogyan vagy az édesapja, és hogy aggódsz miatta.
– De ez nem minden, drágám! Tudni akarom, ki az a fiú, kik a szülei… mindent tudni akarok… Azt is tudom, hogy lesz következő fiú is, még ki tudja hány, és én mindegyikről tudni akarok mindent, a családi körülményeit is… Ó, drágám, ez őrület, nem tudhatom hány fiam van, hány környékezheti meg a lányomat? Ó, te jó ég! Erre nem gondoltak a nagyokos tudósok, szakemberek, hogy hány fiatal jöhet össze úgy, hogy ugyanattól az apától származnak? Hány házasság lehet, húsz év után úgy, hogy nem tudják a gyerekek, hogy kik a szüleik? Ha a szakemberek ezzel számoltak, akkor miért csinálják? Én tényleg nem gondoltam annak idején végig, amikor donor voltam… De ha a szakemberek sem, akkor nagy a baj!… Vagy üzlet ez az egész, és a kutya sem törődik vele, hogy milyen szörnyű kellemetlenségek, bajok származhatnak ebből?…
– Nem adom fel, Eve, nem én! Minden fiúnak el kell mennie DNS vizsgálatra, hogy még időben kiderüljön… Mindegyiknek kötelező lesz a vizsgálat, alább nem adom!…
– Jól van drágám, aludjunk most már! – rebegte halkan Evelin.
– Aludni? Te tudsz aludni ezek után? Nekem nem megy… nem, amíg nincs bizonyíték a kezemben. Te jó ég, Eve! Három lányom van, van fogalmad róla mit jelent ez? Van fogalmad róla, hány évig nem fogok aludni?…
Máté sokáig forgolódott álmatlanul éjszakákon át, miközben Evelin az igazak álmát aludta, és békésen szuszogott mellette.
14 hozzászólás
Kedves Ida!
Ismételten köszönet ezért a novelláért!
Nagyon jól jönnek az ilyen poz.kimenetelü írások,
mikor minden oldalról csak a ´baj,a nem jó´t hallani!
Különösen tetszik,hogy a folytatás nem várat magára,
így az egész írás megtartja ´frisseségét´
"Tíz év múlva"…ez a rész is nagyon tetszett!
"… Ó, drágám, ez őrület, nem tudhatom hány fiam van, hány környékezheti meg a lányomat"
…nem könnyü érzés!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép napot!
Ui.még sok ilyent!
Kedves sailor!
Mindig teljesen kész alkotásokat töltök fel, hogy ne várakoztassam az olvasókat. Örülök, hogy te is egyetértesz ezzel. Viszont az, hogy csak másnaponként töltöm fel, az azért van, hogy ne foglaljam el teljesen a főoldalt, csupán a magam írásaival, jusson hely másoknak is. Köszönöm, hogy értékeled.
Igen, Máté aggódik, és nem is alaptalanul. Mi történik az utódokkal, ha egymásra találnak, és utólag derül ki, hogy testvérek, vagy ki sem derül, csak jönnek a problémák…
Evelin most lazít. Túlságosan sok teher nyomta a vállát amíg egyedül küzdött meg minden gonddal. Most van kivel osztoznia a gondokon, így talán észre sem veszi a veszélyt.
Köszönöm, hogy végig követted a novellát és köszönöm mindig kedves soraidat is!
Szeretettel,
Ida
Szia!
Tetszett ez a befejezés. Bizony, nem véletlenül gyötrik kétségek Mátét. Tényleg aggasztó lehet számára, hogy vajon van-e még valahol gyermeke. Hm…elgondolkodtató. Hányan járhatnék ehhez hasonló cipőben?
üdv hundio
Szia hundido!
"Hányan járhatnak ehhez hasonló cipőben?" – Igen, valóban elgondolkodtató!
Egyébként, örülök, hogy tetszett a befejezése is a történetnek.
Hálásan köszönöm kedves soraidat!
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Egy nagyon komoly, elgondolkodtató témát dolgoztál fel! Nagy a tudomány. Ma már a mesterséges megtermékenyítéssel egy nő akár "apa nélkül" is szülhet gyereket a saját akarata szerint. Csakhogy a donorok és valószínű a tudósok sem számolnak az utódok sorsáról, milyen galibát okozhat ez a művelet.Nem csodálkozom, hogy Máté ennek tudatában nem tud aludni… Nagyon tetszik a történeted, öröm volt olvasni!
Sok szeretettel: Matild
Drága Matild!
Örülök, hogy tetszik a történet. Engem aggaszt, ha valóban nem gondolnak az utódokra, nem számolnak a következményekkel, mert akkor nincs rendben ez a dolog. Tényleg csupán üzlet lenne az egész? Annyira üzleties világban élünk, hogy már ez sem számít? Azért nagyon remélem, hogy nem így van!
Igen, a kérdőjelek ágaskodtak bennem, hogy mennyire van rendben ez a dolog? Olvastam, hogy nagyon kevés a donor… lehet, hogy már másnak is eszébe jutott? Mindenben törekedni kell a természetességre, mert a mesterséges dolgok sohasem száz százalékosak.
Köszönöm a kitartásod és az együttgondolkodást!
Szeretettel,
Ida
Szia Ida! 🙂
Még annál is jobban megcsavartad, mint amire számítottam. 🙂
Érdekes fordulatot vett a történted, és valóban elgondolkodtató, amit felvázoltál. Előfordulhatnak olyan véletlen találkozások, amikor a donor miatt féltestvéri kapcsolat van két ember között, bár kevés a valószínűsége. Mivel azt mondják, kicsi a világ, nem zárható ki teljes bizonyossággal. Érthető, hogy nyitva hagytad a novellát, ezzel gondolkodásra késztetted az olvasókat.
Örömmel olvastalak. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Örülök, hogy örömmel olvastad! 🙂
Azt mondod, jól megcsavartam? Valóban, az előzőt könnyebb volt megtippelni, hogy Máté lesz Niki édesapja, ezt nehezebb lett volna. Viszont aggasztó a helyzet, mivel nagyon terjed ez a módszer, így növekszik a valószínűsége a féltestvéri párkapcsolatnak. Vajon, mikor jut el a köztudatba, hogy meg kellene kongatni a vészharangot? Részemről megtettem ezzel a novellával.
Köszönöm a vizitet!
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Végig kísértem a novelládat.
Egy-egy rész után érdeklődve vártam a a folytatást. Kíváncsi voltam a titokra, amit már a második rész után sejtettem, de a csavar a végén elég mellbevágó és elgondolkodtató.
Arra gondoltam, hogy a pénzszűkében levő diákoknak sokféle munkára van lehetősége, de ha valaki így oldja meg a gondjait, annak bizony szembe kell néznie az aggodalommal, az esetleges nem várt következményekkel…
Gratulálok olvasmányos, izgalmas írásodhoz! 🙂
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Örülök, hogy látlak! 🙂
A diákok, ha szükséges, minden pénzkereseti lehetőséget megtalálnak és kipróbálnak, de talán nem tőlük kellene elvárni, hogy alig húsz évesen gondoljanak a következményekre. Arra azoknak kellene gondolniuk, akik a módszerek kitalálói. Nekik kell gondoskodni annak biztonságosságáról is.
Itt van közel hozzánk a Plazma Központ! Eleinte elég magas összeget fizettek a donoroknak, akik leginkább az egyetemisták közül kerültek ki, sokan, túl sokszor jelentkeztek. Mostanában elcsendesült, nincsenek reklámok sem, nem tudom mi az oka, de biztosan ok nélkül nem tették volna.
Örülök, hogy olvasmányosnak és izgalmasnak találtad a novellám, és annak is örülök, hogy betértél ide. Köszönöm
Szeretettel,
Ida
Szia Ida!
Evelinnek igazat adok!
"Ahogy lesz, úgy lesz!"
köszönöm, hogy olvashattam, gondolatébresztő volt!
szeretettel: frigyes
Kedves túlparti!
Köszönöm, hogy gondolatébresztőnek találtad, és hogy olvastad.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Ez aztán a fejfájás. Igazán nem lennék szegény Máté helyében: "Te jó ég, Eve! Három lányom van, van fogalmad róla mit jelent ez? Van fogalmad róla, hány évig nem fogok aludni?…" Bevallom, amellett, hogy átéreztem a probléma súlyát, nagyon jól szórakoztam ezen a jeleneten. Ettől függetlenül valóban nagyon érdekes kérdéseket vetett fel a műved, gratulálok hozzá.
Laca 🙂⚘
Kedves Laca!
Örülök, hogy jól szórakoztál. Valóban próbáltam kissé viccesre fordítani a dolgot, ugyanakkor megkongatni a vészharangot, hogy ennek bizony a fele sem tréfa, mert nagyon rosszul is elsülhet a dolog, és a nagy kérdés az, hogy ki a felelős azért, ha esetleg problémák merülnek fel az utódoknál?
Köszönöm az olvasást és a gratulációt!
Szeretettel,
Ida