Itt ülök a szobámban, egymagamban. Gondolok rá, arra a nőre, aki világra hozott engem és, aki felnevelt. Eszembe jut sok szép emlék róla, a gyönyörű mosolya, az apró barna szemei, a szigorú tekintete, de mindez már csak a múlt. Elmélkedem tovább, elveszem a múltban… keresem önmagam, a jelenem és a jövőm.
Felkiáltok: – Te jó ég! Nem a múltban kéne élnem, hanem a jelenben és tervezgetni a jövőm. – majd meditálok tovább.
Ismét eszembe jutnak azok a szép képek, melyek édesanyámat juttatják eszembe, mikor még velem volt, és nekem az esti altatót dalolta. Bármi nyomta apró, kicsi szívem mindig megoszthattam vele. Voltak pillanatok mikor rossz fát tettem a tűzre és meg is szidott érte. A jó anya megszidja gyermekét, ha valami rosszat csinált, nem de? Nos, Ő is ezt tette velem. Nagyon hiányzik, bevallom. Nincs, aki útba igazítson, nem mondja senki milyen a helyes út, amin járnom kéne. Igyekszem nem gondolni arra, hogy mi történt vele nemrég, csak a sok jóra, amit magával vitt a sírba. Isten nyugosztalja, legyen együtt apámmal, kit elvesztettem hatéves koromban. Talán az jobban fájt, mint anyám halála, mert erre fel tudtam készülni valamennyire. Vagy mégsem? Mindkettő nyomasztó számomra, édesapámat és édesanyámat is láttam meghalni. Egyik csak egy pillanat volt, a másik meg a rák martaléka lett. Odalett két ember, akinek mindig a család volt a fontos, azon belül is a gyerekek. Voltak jó és rossz pillanataik, de jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, ameddig a halál el nem választotta őket. Anyukám élte tovább az életét, tizenöt évig, majd őt is elrabolta a kaszás. Remélem újra egymásra találtak. Addig is marad a fájdalom, melyet egy egész életemen át hordozhatok. Megmarad a sok emlék, a sok kép, a sok ékszer és a sok minden, de egyet nem pótolhat semmi, mégpedig a szüleim szeretetét. Nem sok gyerek kap otthon szeretetet és gondoskodást, de én megkaptam. Sőt, többet, mint kellett volna. Anyu jobban ragaszkodott hozzám, mint a többi gyerekéhez, csak tudnám, hogy miért. A választ keresni fogom egész hátralevő képtelen valóságomban, de annyi baj legyen. Vállalom majd büszkén a kétségek közötti állást, büszke leszek a szüleimre és ara, amit tőlük kaptam. Köszönök nektek mindent, ebben az életemben!
Most pedig új irányt vesz majd az életem nélkületek. Találkozom végre a nagybetűs élettel, ami tele van véletlenekkel és tele kétszínű, hazug emberekkel. Már most tapasztalom a bőrömön, hogy kiben bízhatok és ki az, akiben nem. Megismerem talán azt az embert is, akivel leélem az életem, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy majd őrzöm az emlékeiteket a szívemben. Csupa jót fogok rólatok mondani, és a rosszat pedig örökre elfeledem.
„Halott emberről jót, vagy semmit.” Ezzel be is fejezem, és a múltat emlékként emlegetem.
12 hozzászólás
Alakul. Szerintem fejlődsz. Azért egy kicsit had piszkáljalak:
„Bármi nyomta apró, kicsi szívem mindig megoszthattam vele.” A szívem után kéne egy vessző, mert így más az értelme. Szerintem Te nem a kicsi szívedet akartad megosztani. (De, ha igen, akkor én is kérek egy darabkát. :-))
„A választ keresni fogom egész hátralevő képtelen valóságomban,”
„Vállalom majd büszkén a kétségek közötti állást,” Egy kicsit zavaros, ennél Te tudsz jobbakat is.
Gratulálok, szépen megírtad. a.
Szia Antonius!
Tudom, hogy tudok jobbat is, asszem!? Nyugodtan lehet piszkálni engem, nem zavar legalább tanulok belőle. Jobb most megtanulni a dolgokat, mint később szerintem. Örültem, hogy benéztél hozzám!
Eddie
Kedves "Eddie"!
Egy részről egyet kell értenem "antonius"-szal, náhány helyen tényleg kellene vessző, ahol nincs.
Más részről viszont szépnek, tartalmasnak találom ezt a művedet. Ezért is adok ötöst.
A.Í.: Faddi Tamás
Szia!
Tudom, hogy nem hibátlan, sőt van benne elírás is, nem tudom, hogy észrevetted-e. Ha nem akkor örülök:))) Köszönöm az értékelésedet!
üdv: Eddie
Kedves Eddie!
Mindig összeszorul a szívem, ha ilyenről olvasok. Igen, emlékezz csak a szépre mert az mindig veled marad. S bizony tudhatod, van akinek még ennyi szülői szeretet sem adatott meg. Őrizd jól tanácsait, szeretetét s ha majd kell tovább adhatod leendő gyermekednek. Tudom, és hiszem, hogy így lesz. Szívből kívánom!
Szeretettel: Panka!
Szia!
Próbálom felfogni pozitívan a dolgokat, mert így könnyebb túltenni magad bizonyos dolgokon. Már amennyire túltudod tenni magad ilyenen. Annak vizont örülök, hogy tezsett idáig elég sok embernek. Egyik barátném mondta, hogy el is sírt magát rajta mikor olvasgatta. Ha több könny fordul elő, előre is bocsánat érte!
üdv: Eddie
Kedves Eddi!
Megható az írásod, még nekem is fáj, hogy ilyen az élet. A kegyetlen sors elragadja a szülőket, hogy a gyerekek ottmaradjanak kinn a világ sok kegyetlenségének kitéve. Tudom, nagyon nehéz lehet Neked. Jó, hogy idetévedtél hozzánk, a Naprilágra, ahol barátokra lelsz. Mi máris többen megszerettünk Téged.
Az írásod – apró hibáktól eltekintve – jó, olvasmányos, benne gyönyörűen fogalmaztad meg a fájó gondolataidat.
Lehet, már – korábbi anyagodnál írtam is róla – ajánlom, hogy mindig tüzetesen, inkább többször is, mint egyszer sem, – nézzed át, mielőtt föltennék a pózád vagy a versed. Akkor saját magad ki tudod szűrni a hibákat (vagy a nagy részét, mert még úgy is előfordul egy-egy elírás). Tehetséged van az íráshoz, ezért adj hálát a jó Istennek, aki kedves szüliddel együtt onnan Fentről vigyázni fog Rád.
Szeretettel: Kata
Szia Kata:)
Ezt az egészet ma hajnalban alkottam kissé félkomásan..kissé elkeseredve, de megírtam. Máskor jobban átfogom nézni, ígérem. Örülök, hogy sok barátra tettem itt szert, meg olvasóra, akik szívesen olvassák a műveimet, közöttük te is:) Örülök, hogy tetszett a prózám neked a hibáktól eltekintve!
üdv: Eddie
Méltó emléket állítottál ezzel a néhány sorral a szüleidnek. Sajnálom hogy ilyen fiatalon meg kellett ismerned ezt az érzést.
Nem kívánom senkinek, hogy átélje ezeket az érzéseket, még az ellenségemnek sem. Köszönöm, hogy benéztél!
Eddie
Sajnos tudom mit érzel én is igen fiatalon veszítettem el a szüleimet… Nehéz feldolgozni ezt….
Már kezdek helyrejönni nagyjából, de még mindig vannak pillanatok, amikor sírni tudnék. Enyhülni fog, hogy nincsenek, de sosem fogom elfeledni őket!