Erdélyi ágyas

Erdélyi ágyas

(Hallgatnivaló (és nézni is): http://www.youtube.com/watch?v=OZ1SJ47cgEg)

Hirtelen tért eszméletre, felette az ágyon pókhálók alkottak baldachint. Fázott. Nem csoda, ha az ember oly meztelen, mint ő volt: csupán egy hosszú harisnya és egy kényelmetlen cipő volt rajta. Az ágyon nem volt semmi, amivel betakarhatta volna magát. Felhúzta a lábát, de rögtön megbánta, nem csodálkozott volna, ha lábán vér csurog, olyan szűk és kényelmetlen volt az a cipő. Beszennyezi a harisnyáját! Zaklatott, durcás könnyek buggyantak ki szeméből, amiket gyorsan letörölt, és aztán csak szipogott párat.
Vajon van rajtam smink? Így töprengett az erdélyi ágyas, aztán észrevette a körmeit, hosszúak, gyöngyházfényűek, hegyesek. Gyönyörködött bennük egy kicsit, de megint kirázta a hideg, úgyhogy az ágy széléhez húzta magát, és lepillantott a padlóra. A hosszúszárú bugyogója és a fűzője. A bugyogót óvatosan felhúzta, nehogy cipőjének hegyes sarka kilyukassza, és megkötötte a derekán, a fűzőt maga köré csavarta, becsatolta, aztán a fűzést előre rángatta, és olyan szorosra húzta, míg a lélegzete el nem akadt. Elvégre egy olyan lány, mint ő, sosem lehet elég vékony. Akkor visszaigazította a fűzőt az alakjára, majd megpróbált felállni a poros, pókhálós szobában.
Elsőre elvesztette az egyensúlyát, és hátraesett az ágyra. Régen járt már ebben a cipőben, ami teljesen lábujjhegyre emelte, úgyhogy csak a topán kerek, apró orrára, és magas tűsarkaira támaszkodhatott. A vére még nem serkent ki a lábából, vagy még csak belülről áztatta a harisnyáját.
Imbolyogva jutott el a korhadt szekrényig, és ahogy megkapaszkodott ajtajának egyik szárnyában, hogy el ne essen, az leszakadt, és félreesett; az erdélyi ágyas bebukott a szekrénybe. Röptében lerántott egy molyette blúzt az egyik fogasról, aztán szitkozódva felült, a szekrény oldalába kapaszkodva felállt, majd valahogy magára húzott egy hosszú, tüll alsószoknyát, amin keresztül látszódott kecses lábainak oly sokszor megkívánt sziluettje. A fűzőre gombtalan blúzt vett, amit végül egy széles szalaggal kötözött darázsderekára. Eltámolygott a fésülködőasztalig, ahova hölgyhöz nem méltóan rogyott le, aztán fakó arcára fehér festéket kent, mindenhova, karjára, mellére, amíg olyan fehér nem lett, mint egy szép hulla. Szempillákat ragasztott, göndörített, vörös haját megfésülte, ajkát feketére rúzsozta. Erdélyi ágyas… Gyönyörű tükörképére mosolygott, fehér, hegyes fogai kivillantak a szájából. Kámeát tett nyakába, aztán késznek ítélte külsejét, mert ágyas volt, és fizetségén kívül csak ez számított.
A lépcsőhöz óvakodott, lebotladozott rajta, urának a nevét kiáltozta, aztán elbotlott, legurult a lépcsőn, a padlón hevert egy darabig. Szájába vette az ujját, ráharapott, és amint a saját vérét szopogatta, csak egyre bírt gondolni:
Vlad Tepes úrék elköltöztek volna?