Érzés 10.

De ebbe a földöntúli boldogságba azért csak beférkőzött valami, ami nem volt más mint a buzukija. A zene volt a másik nagy szerelme.
Mikor szerelmeskedés után fogta a buzukiját és lágy dallamokat kezdett játszani rajta csak nekem, volt hogy sírva fakadtam a gyönyörűségtől. Lágy dallami átjárják a szíved, tested, bele vésve magát minden porcikádba. Állandóan ott lüktetve a füledben. Ránézve a szerelmes férfira, szemében vágy és fény izzik, hangjára elolvad még a legkeményebb kőszobor is. Keze ha testedhez ér reszketve várod, hogy még simogasson, de ő csak éppen megérint, fuvallat jár keze nyomán. Perzsel a szeme, nem tudod kivonni magad a bűvöletéből. Könyörögsz, hogy még simogass, mert elemészt a vágy, érints még, csókolj úgy mint senki más, ahogy csak a te ajkad tud becézni. Csókjaid nyomán vulkán lávája perzseli a testem, egyik pillanatban éget, a másikban jéggé fagyaszt, hogy újból és újból felolvasszon.
Jorgos mit teszel velem? Mi ez a forró égető érzés ha velem vagy…mint a levegő úgy kellesz nekem. Mintha lázas lennék bolyongok, kereslek, hogy csókjaidból merítsek erőt. Te mindig itt vagy készen arra, hogy csillapítsd vágyaim, annyiszor ahányszor csak akarom. Mint egy eltévedt vándor a sivatagban aki rátalál az oázisra és nem tud betelni annak hűsítő vizével, ugyan úgy szomjazom én is a csókjaidra, ölelésedre. Jorgos még a neved is muzsikál. Mikor tested a testemre fonódik elveszek az ölelésedben, érzem a szívünk lüktetését, ahogy egyszerre dobban. Suttogásod, leheleted az arcomon a testemen, átváltozom hangszerré a te hangszereddé. Játssz rajtam, pengesd el a szerelem muzsikáját, amit csak mi ketten értünk. Csak a mi szívünkben szól a zene, a szerelem zenéje. Csak én válthatom ki belőled ezt a szerelmes férfit, csak nekem szól a dalod, csak én hallhatom a szívedben zengő éneket. Értem tudod így pengetni a buzukit, a múzsád lettem a sziréned, mint te nekem a Zeuszom, görög Istenem. Az Olimposzon éltünk, fürödtünk a boldogságban, de nem a földiben mert az nekünk kevés volt…nekünk az Istenek boldogsága kellett.
Na mi van Élet, erre mit felelsz? Látod újból felálltam. Nem tudtál megtörni, ledobtál a pokolba de én vissza jöttem. Mindig vissza fogok jönni, nem győzhetsz le nem hagyom magam, mindig küzdeni fogok ellened, az utolsó leheletemig.
Már tudtam, hogy az életem jóra fordul. Éreztem a szerelmet, a mindent elsöprő Érzést amit csak egyszer lehet átélni. Nekem itt volt minden pillanatban. Csak ránéztem Jorgosra és élet költözött belém. Teljesen bele feledkeztem a kettőnk szerelmébe és megint nem figyeltem az élet apró figyelmeztetéseire. Pedig azok ott voltak. Elvakultan csak a pillanatnak éltem. Azt hittem, hogy minden így marad.