Július 5.-én, vasárnap, Helga unokám 15. születésnapján, délelőtt kutyáztunk. Azzal a feltétellel jött el velem és négy kutyámmal a kiképzőpályára, hogy délután elviszem motorozni. Beleegyeztem, mert magam is szívesen gurultam volna egyet, na és a segítségére is nagy szükségem volt. Azt persze kikötöttem, ha esőre áll az idő, akkor a program halasztva lesz.
Ebéd után, ahogy mostanában lenni szokott, sötétebbnél sötétebb felhők gomolyogtak kis falunk fölé és a távoli menydörgés moraja is egyre közelebbről, egyre fenyegetőbben hallatszott.
Nejem is, Helga is azt bizonygatták, hogy a rossz füleimmel félre hallok, nem menydörgés az, amit én annak vélek, hanem a kutyáim morognak, amiért az ígéretem nem akarom betartani.
– Rendben Helga! Elviszlek, avval a feltétellel, ha megered az eső, bárhol vagyunk, én megállok, és te minden nyafogás nélkül leszállsz és mész tovább, gyalog amerre látsz, vagy amerre akarsz.
– Jó, jó, persze, egy kis séta nem ártana, de biztosan nem lesz eső, de ha lesz… ok. akkor, szó nélkül leszállok és…, igeeen…, megyek, amerre látok!
– Nem lesz eső!- bizonygatta a nejem is.
Elindultunk. Cák – Kőszegszerdahely – Kőszegdoroszló – Lukácsháza – Kőszeg. Kőszegen a csónakázótónál bambultunk pár percig, kémleltük az eget.
– Nem lesz eső Toncsi! Ígérem neked, hogy nem lesz eső, csak menjünk tovább.
– Renden van Helga. A feltételeimet megértetted és elfogadtad.
– Hát persze! Indulj nyugodtan.
Végig gurultunk újra Kőszegen, a város végén határoznom kellett, hogy jobbra Szombathely irányába, vagy balra Ausztria, vagy Csepreg felé forduljak.
– Merre menjünk?
– Mindegy, csak minél messzebb!
Csepreg felé indultam. Kőszeg végén rendőrautó állt, három rendőr okmányozott. Kuplung be, gáz le, szinte hangtalanul közeledtünk feléjük. Index ki, kuplung ki, kövérgáz és mire a tárcsa emelkedett volna, elhúztunk mellettük. Nem mintha nem lett volna rendben mindenem, de nagyon útálok melegben megállni, sisakot, kesztyűket lecibálni, okmányokat előkotorászni, aztán újra vissza mindent. Útálom.
Csepreg 15 kilométerre van Kőszegtől 8 perc alatt ott voltunk a város határában lévő horgásztónál. Gyönyörű hely, mindig élvezettel karikázom körül. Most is ezt tettük, aztán néhány percre megálltunk.
– Ha most megered az eső, akkor nagy szerencséd van Helgám. Le sem kell szállnod a motorról, mivel már leszálltál, na és gyalogolnod is csak 21 kilométert kell Cákig.
– De hát nem lesz eső! Ági mama is megmondta, a rádió is bemondta és én ezek nélkül is, tudom, hogy nem lesz eső. Higgyél nekem Toncsi! Higgyél a te okos kis unokádnak!
Hittem neki. Aztán a tótól begurultunk a városba, s tettünk egy kört. Negyven évvel korábbi köreim jutottak eszembe. A nejem csepregi leány volt.
Egy fagylalton gondolkodtam, de úgy döntöttem, egy fagylalt miatt nem fogok elázni és elindultunk vissza Kőszeg felé.
Csepreg utolsóelőtti házánál, hátra ordítoztam:
– Ebből a házból ragadtam el Öreganyádat!
– Tudom!
– Ha akkor óvatosabb vagyok, akkor most nincs apád, te sem lógnál rajtam, most otthon olvasnék, vagy söröznék!
– Ki sem bírnád nélkülünk!
– Na ebben azért ne legyél olyan biztos banya!
Két perccel később fölbukkantak a kőszegi hegyek, már amennyit az esőfüggönytől látni lehetett belőlük.
– Látod azt a függönyt Banya?! – ordítottam újra. – Otthon szakad az eső!
– Jééé! Az eső?
– Az! Kezdhetsz melegíteni.
Félúton Csepreg és Horvátzsidány között úgy szakadt le ránk az eső jéggel, mintha valaki hirtelen fölkapcsolta volna. Fék első, hátsó. Megálltam. Sisakjainkon, a motor tankján, első sárvédőjén csörgött a borsó nagyságú jégzuhatag.
– Leszállni!
– Tessék?
– Mondom, hogy leszállni! – ordítottam.
– Nem értem…, úgy csörög ez az izé… nem hallok semmit!
– Helga! Utoljára mondom, hogy szálljál le!
– De miért?! Ez nem eső, hanem jégesőőő! Jégesőről nem volt szóóó! Segítsééég! Hilfeee! Nem vagy fair Toncsiii! Kiskorú veszélyeztetése meg minden!
– Rendben van Helga! Ez valóban jégeső! Megyek tovább! Ha megáll a jég, leszállsz!
Természetesen, ha leszállt volna, 40-50 méter után megállok és bevárom.
4-5 kilométeren keresztül vert minket a jégeső, aztán, amilyen hirtelen kezdődött, olyan gyorsan vége lett. Az eső is éppen hogy csak szemerkélt egy kicsit. Nagyvonalú voltam, nem vettem róla tudomást.
Ahogy beértünk Kőszegre, mintha dézsából öntötték volna. Nem lehetett látni a hegyet, a sisakom plexi lapján alig láttam át a rázúduló víztől. Cákig még 4 kilométer volt hátra. Az úton hömpölygött a víz, én sem, a szembejövő kocsik sem tudtak ötvennél többel menni, így is sugárban kaptuk tőlük az áldást, ami a farmeromról szolidan, de folyamatosan csurgott a csizmáimba.
– Hogy érzed magad? – ordítottam hátra.
– Kösz jól! Igazán jól! – ordított vissza vihogva.
– Még szerencse, hogy nem esik!
– Ja! Nagy szerencse!
– Kicsit mintha párás lenne a levegő!
– Ja! Egy kicsit!
Cák előtt pár száz méterre megálltam. Úgy gondoltam, hogy innen tényleg haza gyalogoltatom.
– Leszállni! – ordítottam.
– Tessék?!
– Mondom leszállni!
– De hát miért?!
– Mert esik az eső!
– Neeem! Ez nem esőőő! Ez felhőszakadááás! Felhőszakadásról nem volt szóóó! Hilfeee!
Tovább mentem. Valóban felhőszakadás volt. Mielőtt befordultunk volna Cákra, hátra ordítottam:
– Menjünk még egy kört?!
– Igeeen!!! – kiabált vissza és lelkesen verte a hátam.
Átvillant az agyamon, hogy tényleg tovább megyek és megteszem újra azt a gyenge húsz kilométeres hurkot, amivel indítottunk, de aztán, bekövetkezett az, ami hasonló helyzetekben csak ritkán szokott előfordulni nálam: győzött a józanész és befordultam a falunkba.
Ági mama a fő meteorológusunk leszabdalta rólunk a ruháinkat. Kis időbe beletelt, amíg megértette, miért van a bal csizmánkban háromszor annyi víz, mint a másikban, de aztán ezt is tisztáztuk.
Megbeszéltük azt is, hogy végül is szerencsénk volt, mert ugyan volt egy kis jégeső, meg egy kis felhőszakadás, de eső, az a klasszikus eső, az szerencsére nem volt egy csepp sem.
15 hozzászólás
Kedves Antonius!
Milyen szerencse, hogy nem esett az eső!:)
Kőszegi felhőszakadásban nekem is bőven volt részem az idén. Tetszik az írásod.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália! Igen, nagy szerencsénk volt! Még csak az hiányzott volna.
Van valami érdekeltséged Kőszegen?
Köszönöm, hogy olvastál.
a.
Ez tetszett 🙂
Szombathelyi vagyok, és családunk egyik kedvenc kirándulóhelye Kőszeg.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm kedves barackvirág.
Tudom kedves Rozália, hogy szombathelyi vagy. Azt hittem van talán szülővároskámban egy kis telketek, ahová kijártok rendszeresen.
Utitervbe kérem Cákot is belevenni.
Üdv.a.
Nagyszerű történet nagyapa és unoka közötti kapcsolatról.
Elbűvölően tudsz történeteket írni!
Mit tehetnék? Ismét örömmel gratulálok! Üdv: sólyomlány
A sólymokat is szeretem, a lányokat is, így egyben már majdnem sok a jóból.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Üdv. a.
Ritkaság, hogy valaki ennyire humorosan fogja fel a jégesőt és a felhőszakadást.:)
Ezeket inkább tragédiaként szokták megélni. Gyerekkoromban sokat nyaraltam Csákánydoroszlón, és nyáron a délutáni nagy esők szinte rendszeresek voltak, ott az Alpokalján. Aki ott él, az tudja mire számíthat, legfeljebb csalfán úgy tesz, mintha elhinné az ellenkezőjét. 😀
Humoros írásodat jó volt olvasni. Örülök, hogy újra olvashatlak kedves Antonius /Antal/.
Kedves Judit! Ha azt a csörgést hallottad volna, nem csodálkoztál volna, hogy vihogunk.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Üdv. a.
Kedves antonius!
Nagyon jó humorral megírt történet és azt hiszem, ideális nagyapa vagy! 🙂
Olyan furcsa leírni rólad: nagyapa 🙂
Gratulálok írásodhoz!
Üdv: fátyolfelhő
A mai napra nyugatra derült égboltot prognosztizáltak én pedig rendre fátyolfelhőcskékbe akadok.
Hogy milyen nagyapa vagyok? Csak a kölykök tudnának a kérdésre válaszolni. Szerintem még az sem tudatosult bennük, hogy a nagyapjuk vagyok, mert még életükben ki nem ejtették ezt a szót. Toncsinak hív a három éves is, a tizenhat éves is.
Köszönöm, hogy olvastál. a.
Kedves Antonius!
A megértő nagyapa, motorozása az okos unokával, mindez remekül, kitűnő humorral, és nagyon jól meírva. Igazán szórakoztató írás.
Gratulálok: Zagyvapart.
Köszönöm szépen Feri.
Üdv. a.
Vagány nagypapa és ügyes tollforgató! 🙂
Elismerésem!
Üdv: Catti