Esti kréta

Eleinte fájt a tudattalan tudata. Végre rájöttem, hogy segít. Miután a harmadik kávé sem rángatja le a nehezékeket a pilláimról, kénytelen vagyok rá. Előtte mindig kicsit megszédülök, megfogom a közeli szék támláját és mély lélegzetet véve ráhuppanok a vörös selyempárnámra. Ilyenkor mindig elfog a bizonytalanság, hogy valamit elfelejtettem, gyorsan felpattanok, körbefutok a házban, hogy leellenőrizzem a dolgokat. Ezután a betegségemnek köszönhetően zihálva tétlenkedek kb. három percet, mire végre lenyugszik a szervezetem. Mindig bezárom az ajtót, nem szeretem, ha ilyenkor megzavarnak. Azt olvastam, hogy nem is egészséges, sőt…még nem kérdeztem meg erről egy szakembert sem…talán jól csinálom. Újra leülök és lassan becsukom a szemem. Teljesen csend van és sötét, mindent áramtalanítottam. A falak és a nyílászárók is jól hangszigeteltek, tehát nem szűrődhet be semmi zaj az utcáról, kivétel, ha felrobban egy autó a parkolóházban, de ez elég ritka dolog…Ekkor mindig elképzelek egy fehér pontot a nagy fekete semmi közepén, nem figyelek semmi másra, a testem félnyugott – a pulzusom és a légzésem lelassul, de az izmaim még nem tudnak teljesen elernyedni. Tehát nézem a fehér pontot és lassan – persze nem sikerült először ez ilyen könnyen, sokat küzködtem a gondolataimmal, nagyon rakoncátlanok, nehéz őket elkapni és berakni a fekete vászon mögé – és lassan lerajzolom magam vele. Mindig a fejemmel kezdem, olyankor érzem, hogy még a hajhagymáim is teljesen leeresztenek, azután lassan meghúzom a nyakam körvonalait, majd a mellkasom, vállam, hasam, végig a kezeim, a csípőm és a lábaim, eközben kántálásszerűen a magánhangzókat hallatom egymás után, kb. félpercenkénti váltással, stabil, nem remegő hangon. Eleinte fájt a tudattalan tudata. Pedig segít. (?) A munkatársaim ajánlották és kezembe nyomtak valami tudatkontrollálós könyvet. Már ötször elolvastam. Így sokkal könnyebb…én el sem tudtam képzelni…nem alszok sokat, a munkám sok időmet elveszi, de valahogy biztosítanom kell a jövőmet. Szeretnék megnősülni és gyerekeket szeretnék. Ötöt. Egy szép, nagy lakást. Nem igazán értenek meg…az is igaz, hogy én sem vagyok épp egy társasági lény. Eleinte fájt a tudattalan tudata. Megtanultam szépen rajzolni…a fejemben…látnia kéne…már van egy galériára való képem…az utolsót még be kell fejeznem…felriasztottak…

2006. május 29.