mert megmondtad, ha komolyan gondolom, mondjam még egyszer. mondtam. milyen kegyetlen játékaink vannak. ez a ki az erősebb, ki bírja tovább két ilyen sebhelyes gyermek között veszélyes. te bozontos kócszívű. hogy mi lettem neked? álomkép, kapaszkodó csupán az a néhány szó, amit megosztottam veled, a végtelenre nyúlt beszélgetésekből, amiket veled folytattam magamban. ha tudtad volna! az ajtómig jössz, hogy elvigyél messze, kiszakíts abból a rendből, ami születésemtől magáévá tett. nem értetted, hogy születhetik az ember örök korral, kortalannak, koravénnek, felnőttségen túlra rögtön az anyaméhből, hogy magyarázhattam volna meg, hogy romantikus mesékből tanultam az életet, hogy aki szeret, az enged. látod, én elhittem. hagytad. mert te is elhitted, hogy a szerelmesek a végén újra találkoznak, arról senki nem beszélt neked sem, hogy az ember belefárad a várakozásba, a szeretve tagadásba. neked is olyan meséket mondtak csak el, amik félútig igazak és hogy megpróbáltuk eljátszani, nem sikerülhetett. neked is fáj minden május , minden április és már minden március is. talán így lesz ez, hogy lassan minden hónapot megjelölünk titkos pecsétekkel. sosem láttuk sírni egymást. de érzem a gőzét egy év után is, ahogy végig megyek az utcán, itt jártál, valami azóta is itt párolog belőled. érzem a helyeket ahol órákat ácsorogtál, hátha felbukkanok, vagy hátha épp arra és akkor megyek haza. te érzed-e a nyomokat, amiket a városban hagytam? felismered-e a tereket, ahol álldogálva megteremtettem új találkozásokat? dehogy ismered fel, azt hiszed csak saját fantáziád játszik veled, hogy mintha ott járnék a fák között, vagy itt lennék csak egy érintésnyi távolban, de hol? folytatjuk a játékot, magunkban játsszuk újra, és most én üzenek, ha csak a fantázia játéka is, mondj ellent mégegyszer, ha komolyan gondolod.
2 hozzászólás
Ez az írás is olyan Sannás 😀 Nem rossz, bár én nagy betűvel kedzeném a mondatokat, úgy mégis hatásoasabb, s néhol bekezdésekre tagolnám.
köszönöm, hogy olvastál
és igen, valószínűleg kéne…