Szörnyű volt.
Ültem a fotelben, térdemet felhúztam, arra támasztottam az államat. Bámultam ki az ablakon a sötét éjszakába, és éreztem a rosszat. Nemcsak éreztem, tudtam, hogy valami rossz fog bekövetkezni. Erre szokták mondani, hogy a zsigereimben éreztem. Ültem összekuporodva, és vártam. Vártam azt a valamit, ami már előre félelemmel töltött el. A lábam már kezdett zsibbadni, de nem mozdultam. A tarkómon valami lágy fuvallat megmozgatta a hajamat. Olyan érzés volt, mintha valaki állt volna mögöttem, és játékosan rálehelt volna a nyakamra. Egyáltalán nem éreztem játékosnak, inkább rémisztő volt. Megborzongtam. Nem a hidegtől. A félelemtől. A hideg a nyakamtól indult, és a gyomromban vert tanyát. Érezted már, hogy fázik a gyomrod? Olyan, mintha hatalmas adag fagyit habzsolnál be, de a szádban nem a gyümölcsök édesét érzed, hanem a riadalom epéjét. Mintha a selymes óarany maró epe-sárgává változna. A jegesség tovább dermesztette a gyomromat. Nem mertem mozdulni. Úgy éreztem, hogy áll valaki mögöttem. Érezted már, hogy áll ott valaki, és tudtad, hogy nincs ott senki? Ez a tudathasadásos állapot még bénábbá tett. Mozdulni akartam, de nem bírtam. Görcsbe húzott a félelem. Mondogattam magamban, hogy nincs itt senki, nem bánt senki, nem félek senkitől. A motyogásom, mintha üvöltés lett volna. Inkább elhallgattam, és vártam azt a rosszat, aminek az érkezését éreztem. Odakint nem mozdult semmi. Csend volt és sötét. Ez is azt mutatta, hogy az a rémisztő valami már közel van. Jelenlétét érzik a madarak és a tücskök. Azért nem hallani a hangjukat. Összeszorítottam a markomat. Körmöm a tenyerembe apró félholdakat vágott. Nem, nem láttam, éreztem. Éreztem a kiserkenő vért is. Nem mozdultam, nem mertem letörölni. Fogaim összekoccantak, ahogy a hideg végigszáguldott a gerincemen. Féltem. Nem, ez nem is félelem volt, hanem rettegés.
Nem tudom, mennyi idő telt el. Zsibbadt voltam és kábult. Zsibbadt a mozdulatlanságtól, kábult a riadt rettegéstől. Érezted már, hogy valami rossz kivédhetetlenül közeledik? Érezted már, hogy a félelem alakot ölt, és leül melléd? Érezted már, hogy valami, valami kimondhatatlan fog történni?
– És? Mi történt?
– Semmi. Egyáltalán, semmi.
8 hozzászólás
Ismerős érzést fogalmaztál meg, méghozzá nagyon jól. Az pedig, hogy végül nem történt semmi, nem csökkenti az előtte zajló szorongás erejét. Tetszik a műved!!!
Szeretettel: Rozália
Az érzés valóban ismerős. Nagyon izgalmas a leírásod. Még az sem zavar, hogy végül semmi sem történt.
Gratulálok: Colhicum
Szia!
Nincs annál rosszabb, mint mikor a nagy feszült csendben nem történik semmi.
Csak gratulálni tudok! Hátborzongató írás!
Igen ez elképzelhető. Az Ember gyenge tákolmány. A félelem, amitől félünk, nagyon is kézzelfogható valóság. Remek egyperces. Frantz Kafka. (Remélem nem mondtam butaságot?)
Szia: én
Nahát! úgy olvastam,hogy majdnem én is elfelejtettem levegőt venni,egyre közeledtem a végéhez,vártam,hogy vajon mit találszki csattanónak,s hát…Éppen erre nem számítottam.Nagyszerű.És a levezetés,a feszűltség állandó fokozása is sikerúlt.
Gratulálok!
Hü ha Matyi! a frász kerülgetett mire a végére értem :-))
Lehet , hogy egy démon ott volt a hátad mögött? Nagy izgalommal vártam a végét, és szerencsére semmi sem történt. Időben be mentél bezártál jól minden ajtót stb.
Gratulálok :-))
Hangulatos írás. Teljesen életszerűre sikerült.
Szia!
Meglehetősen életszerű az írásod. Kiválóan írtál a félelemről.
Gratulálok!
Üdv : Ági