Fényes ablakok

Téli este volt. A város fényeinél a hó csak úgy szikrázott. Hatalmas hópelyhek hulltak alá, hogy mégjobban beterítsék a város utcáit.
Senki sem mászkált. Csend volt. Szentestét mindenki otthon töltötte. Az év legszebb napján, talán csak ezen a napon, mindenki elfeledte sérelmét, és boldogan ünnepelt. Ünnepelte azt a csodálatos dolgot, amit úgy hívunk Élet.
A csendet semmi sem törte meg, csak egy parányi fényt lehetett látni a felhők közül. A fénylő pont egyre nagyobb lett, majd egészen a járda széléig jutott. Hatalmas fehér szárnya beterítették egész testét, fején fénylő karika jelezte, eljött a csoda, amire az emberek vártak. Egy angyal szállt alá az égből, hogy békét hozzon a Földre.
Az angyal felnézett a hatalmas panelház minden egyes ablakára. Betekintett az első emeleti ablak mögé. A kedves idős házaspár szerényen, de ünnepelte a karácsonyt. Konyhaasztaluknál gyertyát gyújtottak, imádkoztak egy szebb jövőért. Nem magukért, gyermekeikért, unokáikért. Csendesen megfogták egymás kezét, és boldogan egymásra mosolyogtak. Ebben a szent pillanatban nem kellett nekik semmi más. Erre a pillanatra vártak, egész életükben. Nem tudták miért, de szívük mélyén érezték a békét, a megnyugtató érzést.
Az angyal feltekintett a következő emeletre. Boldog családnak látszottak a bent lakók, sok ajándékkal lepték meg gyermeküket. A kicsi örömmel bontogatott ki minden egyes csomagot, a szülők pedig egymástól távol ültek a nappali két foteljében. Csak gyermeküket nézték, egymást nem. A gyermek a minden, és náluk a karácsony elvesztette értékét. A pénz, mely szerintük boldogít, mégsem tette őket boldoggá. Az angyal szomorú tekintettel nézte őket tovább, majd megérintette őt is a szeretet. Legyintett, és valami meleg fuvallat lepte el az utcát, a házakat. A szülők egymáshoz közeledtek, és gyengéden megcsókolták egymást… Talán léteznek még csodák, mikor az elhanyagolt család, újra egymásra talál.
Az angyal feltekintett a harmadik szintre. Parányi ablak, idős férfival. Fekszik ágyán, beteg. Unokája mellette ül, fogja kezét. Nem engedné el, egy percre sem. Áramlik belőle a szeretet, a gondoskodás, mellyel megmentené beteg nagyapját. És az angyal tudta, ez a nap, a szeretet, és megbocsátás napja. Ismét legyintett, s a beteg ember, felült az ágyán…
Majd a negyedik, s egyben utolsó szint következett. Középkorú nő ül egyedül a karácsonyfa előtt. Vágyakozik valami után, a család után, mely másnak megadatott, neki nem. Nincs senkije, akivel megoszthatná örömét, bánatát. Vágyakozik egyetlen lánya után, kivel haragot tart hosszú évek óta. Büszkeség, makacsság áll kettejük közé. Így egyedül ül a szobában, és kibontja saját magának vett ajándékát. Az angyal beteljesíti utolsó feladatát a Földön. Egy újabb legyintés, és a nőnél megcsörren a telefon…
Az angyal felemelkedik, búcsút int a világnak. Bizakodva abban, hogy egyszer nem lesz szükség az ő segítségére. Talán egyszer, szeretni fogják egymást, és önmagukat az emberek. Talán egyszer nem ez lesz az egyetlen nap, mely a szeretet ünnepe. Egyszer maga az Élet lesz egy nagy ünnep, a szeretet és megértés ünnepe…
Az angyal eltűnt a felhők között, a fénylő pont már messzire elszállt. A hó pedig csak hullt tovább, ezen a mesés, és csodás éjszakán…