Fogynak a napok. A naptár lapjai szépen lassan lehullnak, mint az őszi falevelek. Már az október is az utolsókat rúgja. Pocsolyák szegélyezik az utakat. Vizük szennyes, koszos, és néhányat rozsdás levelek takarnak, amelyek egy hét alatt nyúlós masszává változnak az esővízben. A fák ágai csupaszon nyúlnak az ég felé, amolyan tessék-lássék módon, mintha tényleg bele akarnának kapaszkodni a sötét fellegekbe, pedig eszük ágában sincsen. Micsoda képmutatás! Ha tehetnék, akkor sündisznómódra összegömbölyödnének, és rügyfakadásig az orrukat sem dugnák ki a kérgük alól. Nem is szólnak semmit. Állnak hangtalanul, és ha valaki gyanúsan néz rájuk, még meg is sértődnek.
Fogynak a napok, holott egyre több van belőlük. Minden nappal eggyel több. Egyszerre haladunk előre és vissza. Nem csoda, ha ebben a kaotikus állapotban úgy érezzük, hogy elnyel bennünket az idő. A napok ragacsossá válnak, mi pedig közben eljátsszuk, hogy mennyire boldogok vagyunk. Nyújtózunk az ég felé, mintha meg akarnánk érinteni az angyalokat, de inkább hagyjuk lefolyni magunkat a homokórán, és az ágy szélén ülve hangtalanul bámulunk az ürességbe. Azután nekiindulunk a napnak hazug csillogással a szemünkben. Némelyek, akikben megvan a bátorság kimondani, hogy hiába minden, átlátnak rajtunk.
Fogynak a napok. Percenként faragnak belőlünk időforgácsokat, hogy a végén az időtlenség uralma alá kerüljünk. Bedarál minket az élet a halál kérésére, mégis azt hisszük, jó nekünk. Kinyitjuk szemünket, felnézünk az égre, hogy valami szépet lássunk, és közben nem veszünk tudomást arról, hogy az erős kihasználja a gyengét, a türelmes visszaél a másik türelmetlenségével, és a bölcs becsapja az ostobát. A kíváncsiság hajt bennünket, hogy csak egy pillanatra megnézzük, mi is van körülöttünk. De ekkor már nem marad rajtunk faragni való, az éles kés végleg elmetszi a selyemzsinórt. Hangtalanul fekszünk, nem tudunk kiáltani: vigyázz!
13 hozzászólás
Szia Sándor!
Kell, hogy még ízlelgessem ezt az írásodat, mert nem fogom az üzenetet. Lehet, hogy majd egy másfajta állapotban többet megértek belőle. Valami vonz, valami húz befelé, amíg olvasom, de nem értem teljesen. Még visszatérek, csak jeleztem, hogy korábban, közvetlenül a felkerülés után olvastam már egyszer.
Kedves Artúr!
Igazából egy nem túl örömteli pillanatomban írtam ezt az alkotást. Egy kis panaszkodás a világra, mert nem mindig mutatja a szép arcát. Persze ez legfőképpen miattunk, emberek miatt van így. Az pedig borzasztó, hogy az életünk napjai néha úgy telnek el, hogy ez ellen nem tehetünk semmit. Szóval valami hasonlót akartam panaszszavakba önteni.
Köszönöm a véleményedet!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves Sándor!
Nagyon tetszik, ahogy az elején megszemélyesíted a fákat! Az egész alkotásban van valami különlegesség, ami azonnal magával ragadott 🙂
Szeretettel: Annie
Kedves Annie!
A természeti tüneményekre szívesen ragasztok emberi magatartásformát. Beszédes, és persze izgalmas játék is.
Mindig arra törekszem, hogy a fantázia húrjait pengessem. Ez azt jelenti, amikor csak lehet, akkor más szemszögből próbálom nézni és értelmezni a körülöttem zajló eseményeket. A nyelvünk csodálatos, képesek vagyunk általa ezer és ezerféleképpen leírni ugyanazt a dolgot. Ez most így sikerült. Amolyan "csak úgy" írogatás, amit szívesen beírnék a Teremtés panaszkönyvébe.
Köszönöm, hogy elolvastad az alkotást!
Üdvözlettel:
Sanyi
Tetszik a stílus, amiben megírtad a novellád. Tetszenek a képek pl.: "Fogynak a napok. Percenként faragnak belőlünk időforgácsokat…"
Tetszik ez a szürreális, elfolyó világ, amit teremtettél.
Üdv.: Phoenix
Kedves Phoenix!
"Elfolyó világ." Ez nagyon jó!!! Ez az! Ezt kerestem! Köszönöm!!!
Ezért is jó, ha véleményezzük egymás írásait. Én nem tudtam ilyen jól összefoglalni a lényeget, de te segítettél ebben. Az "elfolyó világ" az, ami bánt.
Köszönöm a hozzászólást!
Üdvözlettel:
Sanyi
Örülök, ha segíthettem 🙂 Velem is előfordul, hogy mástól kapom meg azt, amit keresek, mert csak egy érzés van bennem, de nem tudom megfogalmazni. Aztán valaki kimondja. 🙂
Üdv.: Phoenix
Nagyon tetszik ez a jól sikerült "panaszkodásod".
Vannak olyan pillanatok az életünkben, amikor belegondolunk: nem tehetünk semmit az
idő múlása ellen…és ez elkeserít mindenképpen.
Nagyon beleérzően írtad ezt le.
Örömmel jártam Nálad.
Kedves Zsike!
A számból vetted ki a szót. A tehetetlenség nagyon rossz. Sajnos nem mindig vagyunk képesek elviselni. Nekem most nem ment. Ezért kellett kiírnom magamból.
Örülök, hogy tetszett! Köszönöm!
Üdvözlettel:
Sanyi
Szia!
Olyan ez az írásod, mint valamiféle életbölcsesség, amiről ha tudomást vennénk és magunkévá tennénk talán tényleg boldogan képmutatás nélkül lennénk képesek élni, vagy inkább megélni a sorsunkat. Csak ez valahogy keveseknek adatik meg. Mire rájövünk hogyan kellene élni az életet, már épp a végére értünk.
Tetszik, amit írtál. Engem elgondolkodtatott.
Üdvözlettel:
Deiphobae
Kedves Deiphobae!
Igen, igen, nemcsak létezni, hanem élni is kell!
Carpe diem. 😉
Köszönöm a hozzászólásod!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves Sanyi!
Mindannyian jól ismerjük azt az érzést, amit ilyen költőien megfogalmaztál. A kényszerűségből hiábavalóságokkal eltöltött időt, amiről úgy érezzük, hogy elrabolja az életünket. Nekem egy mondás jutott az eszembe, ahogy végig olvastam: "Az élet előttünk áll, és nem látunk tőle semmit." 🙂 No meg Salvador Dali "Elfolyó idő" című képe ugrott be. 🙂 Jó a hasonlat a fákkal. Talán ők is az életükből elpazarolt időnek érzik a telet…
Csodálkoztam egyébként az alkotásod hangvételén, mert aztán Rád igazán nem jellemző, hogy hagyod csak úgy elcsurogni, értelmetlenül a napokat!
Judit
Kedves Judit!
Vannak olyan pillanatok az életben, amit igazából nem is mi választunk, hanem inkább ránk kényszerítenek. Sajnos, az elmúlt két hónapban nekem több ilyen pillanatom volt. Olyan munkakörbe helyeztek, ahol fulladozom. Semmi kreativitás, semmi kulturális értékteremtés vagy értékmegőrzés, pedig körülöttem mindenki tudja, hogy mire vagyok képes. Azokat az órákat tehát, amit bent töltök, elpocsékolt időnek érzem. Még szerencse, hogy a barátokkal alapított egyesületben, a pályázatok révén olyan projekteket tudunk lebonyolítani, ami számomra oázisként hat a sivatag közepén. Ott egy picit tudok töltődni.
Üdvözlettel:
Sanyi