A kis Benő egyedül kóválygott a házban. Minden sarkot, minden szekrényt, minden párkányt megnézett. Ám újra és újra meg kellett állapítania, egy lélek sincs a házban. Hogy keserű napját megédesítse, csokit keresett. Talált is volna a spejzben, de a polcig már nem ment el.
Valamin megakadt apró kék szeme. Kíváncsian vette föl a földről, a fehér kis vackot.
– Hát te ki vagy?
– Te meg minek vettél föl? – Válaszolta megszeppenve a tenyerében lévő valami.
– Hát tudod… a földön fekve, még felfázol! Engem Benőnek hívnak. De elárulnád a neved?
– Én Fokhagyma királykisasszony vagyok. És szándékosan feküdtem a földön! Most pedig tegyél vissza, a saját érdekedben!
– Hogy érted azt, hogy „a saját érdekemben”?
– Csak elszomorítlak téged is, mint mindenki mást! – Válaszolta Foghagyma királykisasszony, reményvesztett hangon.
– Ugyan! Én már így is elég rosszkedvű vagyok. Nem szeretek egyedül lenni. Hidd el, mi ketten elleszünk. Beviszlek a szobámba, csudajó lesz! Majd ott elmeséled mi bánt!
Ezzel Benő, markában a fokhagymagerezddel, berohant szobájába. Lehuppant a földre, az új barátját pedig, egy kis sámlira tette.
– Látod! Sokkal jobb így, hogy már ketten vagyunk! Szerintem aranyos vagy!
– Te ezt nem értheted…
– Hát értesd meg velem! – Parancsolta a kisfiú.
Fokhagyma királykisasszony lehajtotta képzeletbeli fokhagymafejecskéjét, és szavakba öntötte szíve nagy-nagy bánatát.
– Hát, tudod jól, mi az én nevem…
– Fokhagyma királykisasszony! – Vágott közbe Benőke.
– Pontosan… Messze földön én vagyok a legerősebb, legcsípősebb, legmaróbb fokhagymagerezd. S akárki a közelembe jön, könnybe lábad a szeme. Szörnyű, hogy mindenki, a puszta közelségemtől zokogni kezd. – És ő maga is elkezdett szepegni.
– Héj! Nézd, milyen vidám vagyok! Nem is érzem, hogy marnál. Látod?
A kis pityergő hirtelen felkapta a fejét. Majd apró szájacskája mosolyra húzódott.
– Megígéred, hogy vigyázol rám, és örökre barátok maradunk? – Kérdezte a királylány, csillogó szemmel.
– Szavamra!
– És a szüleidnek is megmutatsz?
A kisfiú elnémult. Csöndben megrázta a fejét, és kurtán ennyit mondott.
– A szüleim nem érnek rá…
Közben levett egy dobozt, amiből fakockákat borított a földre.
Egész nap, csak játszott Fokhagyma királykisasszonnyal. Észre sem vette, hogy repül az idő.
Másnap reggel zsebébe rejtette barátját, úgy ment iskolába. Ott mikor egyedül maradt szünetben, újra előhúzta.
– Ne haragudj! De mások előtt nem beszélhetünk. Mellesleg én már 2. osztályos vagyok, tanulnom kell!
– Semmi baj, megértelek. Amúgy klassz hely ez.
– Igen, én is szeretek ide járni…
– Te meg kihez beszélsz, Benő? – Kérdezte rosszindulatúan a „barátja.”
Erre gyorsan zsebébe süllyesztette a kis fokhagymagerezdet.
– Senkihez!
De ezzel nem lehetett megnyugtatni, mit sem törődve a válasszal, tovább kíváncsiskodott.
– Mi van ott?
– A kezem!
– Mutasd, mit rejtegetsz előlem?
Hát nem tehetett mást, elővette.
– Fuj, de büdös! Mi ez? – Lépett hátra a fiú.
– Ne mondj ilyet! Ő a barátom! Fokhagyma királykisasszony!
– Fokhagyma ki-rály-kis-asz-szony? – Tagolta gúnyosan.
– Pontosan.
– Bolond vagy Benő! Ez csak egy büdös fokhagyma!
A kisfiú gyorsan befogta barátnője képzeletbeli fülecskéjét. De osztálytársa nem nyugodott:
– SKACOK! Ez egy FOKHAGYMÁHOZ BESZÉL!!! – Ordította.
Odaözönlött a tömeg, ezernyi gúnyos, nevető száj vette körül Benőt.
– Egy iskolás, hogy lehet ilyen gyerekes?! – Szólt lenézően az egyik lány.
– Ez agyilag zokni!
– Erről már beszéltél pszichológusnak?
S egyre csak szaporodtak a durva megjegyzések. Még az volt a szerencse, hogy becsöngettek.
Az óra után hiába menekült szünetre és rohant az udvar legtávolabbi zugába, még mindig fülében zengtek azok a kegyetlen, felelőtlen szavak.
Otthon búsan meredt maga elé.
– Megértem, ha többé nem akarsz velem barátkozni…
– Veled?! – lepődött meg Benő – De te nem tettél semmit!
– Tudtam, én megmondtam, hogy előbb-utóbb téged is csak elszomorítlak…
– Ne beszélj badarságokat! Azok az osztálytársaim bántottak meg! – ezután már csak suttogva folytatta – Nekem csak te vagy… Te, az én legjobb barátom!
Fokhagyma királykisasszonynak, életében először, széles mosoly húzódott szájára. Persze ez egy olyan mosoly volt, amit csak az láthatott, aki a szívével nézte. És azzal, a kis fokhagyma szívébe is látott.
De hirtelen úgy kiszáradt a torka Benőnek, hogy muszáj volt innia. Azonnal ki is rohant a konyhába, egy kis vízért.
– A te szobádban van a szürke mappám? – Kérdezte anyukája.
– Igen, ott van az asztalomon!
A kisfiú miután megivott egy pár pohár vizet, bement. Levetette magát a számítógéphez, és flipperezni kezdett. Mikor felkerült a toplistára, eszébe jutott Fokhagyma királykisasszony. Hátha ő kíváncsi rá, ha mások nem is. Odafordult hozzá, de látja, barátnője sehol! Ijedten körbenézett. Ekkor lépett be a szobájába az apukája, aki erősen dörzsölte vörös szemét.
Erre, ahogy csak tudott, rohant ki a konyhába! Feltépte az ajtót, és az asztalhoz szaladt. Anyukája fokhagymát aprított, és csak úgy „sírt” közben.
Benőnek is folytak a könnyei, pedig neki semmi sem marta a szemét…
4 hozzászólás
Kedves történetet írtál le, gyerekek és felnőttek kedvére. Nekem tetszett. A mesédben megjelennek a mai gyerekek, akik időnként gonoszak, de megjelenítetted azt a gyermeket is aki érző, aki a magányában egy kis fokhagymával beszélget. Gratulálok ehhez a kedves történethez. üdv hundido
Kedves Hundido!
Köszönöm, hogy elolvastasd, és a véleményedet! :)) Úgy örülök. Féltem, hogy pocsékul sikerült, mert egy őszintébb barátom azt mondta, hogy túl abszurd, és semmi tanulsága, csak hogyha már valaki olyan beteg, hogy egy fokhagymához beszél, ne csodálkozzon hogy nincs barátja. 😀 Már féltem, hogy rossz véleményt kapok.
Most nagy kő esett le a szívemről. 🙂 Kíváncsian várom, hogy a többiek is így gondolják-e.
Sára
Szia kicsiny!
Nekem is abszurd a kis történeted… formailag tetszett. Nagyon jók a párbeszédek és a hangulatkeltés. De a cselekmény nem az igazi…
…inkább tragikomikus. Ugyanezt éreztem régebben a "Ha 1 perc?" c. munkádnál. Van benne valami ütős, de közben ez a túlzott abszurditás gyengíti az érzést…
Abszurd mese kategóriában ajánlom Neked Ottlik Géza: Két mese c. munkáját… komoly mondanivalót hordoz és mégis mese…
http://vmek.oszk.hu/01000/01002/01002.htm
itt elolvashatod… sőt… olvasd el! (ez most a házid)
Szeretném, ha minél többet olvasnál… ebben a korban a legfontosabb, hiszen meghatározóak lesznek ezek az élmények a későbbi munkásságod során 🙂
medve
Sziaaa Medve.
Hát kár. Elolvastam a Két mesét, de tökre nem értettem 😀 Érdekes volt, és olyan furcsa érzése van tőle az embernek. De nem nagyon állt össze bennem a kép. Persze végig érdekes maradt, és kíváncsian olvastam, de aztán nem jött amit vártam volna.
Eszembe jutott a Ha egy perc? munkám, és ezeregyszer átírtam, hogymégcsak árnyalatnyilag se legyen komikus a vége. Kicsit ezért vagyok csalódott, hogy nem jött össze. De örülök is, mert legalább reálisabb képem lesz arról, hogy hogyan is sikerült ez. 🙂
Talán a hagymával a beszélés a gázos?
Köszönöm hogy szakítottál rá időt. 🙂 Kicsiny