PROLÓGUS
„Olyan lesz ez a „írás”, mint a régi Füves Könyvek. Könnyen értelmezhető, egyszerű példákkal kíván megfelelni olyan szívet tépő kérdésekre, mint például, hogy mi az élet értelme, mi – szinte csak pillanatnyinak érzékelt – létezésünk célja? Miért vannak a legyek is a világon? Mi az antiszemitizmus? Merre tart ma a világ? Mire használható egy ócska televízió? Vagy épp: mire tanít meg a repülés?
Az én tollamból – még Kuvik szemmel -; s az Olvasó értelmezéseinek tükrében, talán nagyon is emberivel.
Nem tanítani akartam e sorokkal, még csak nem is azt megmutatni, hogyan kell ezt az életet „ügyesen csinálni”.
Nem. Nem is tudnám.
Megvallom, bennem is gyakran támad kétség saját szavaim hallatán. Mindenegyes újraolvasásnál újra is értelmezem mindazt, amit már megírtam…
(Mert mindenki csak saját belső világában képes megélni dolgokat, s ez a belső világ – mily csodálatos! – állandóan, kimeríthetetlen, szakadatlan változik. Ebben áll majd épp e pár sor megítélésének hogyanja és mikéntje is, az Önök egyéni olvasatában…)
Nem örök orvosság ez az Élet nevű betegségre, az amúgy már Holtak számára. De gyógyír! Igen. Gyógyhatású készítmény, enyhe csillapítószer azok számára, akik menekülnének saját tudatbörtönükből, egy jobb-, rosszabb-, másabb világba…
Hát, üdvözlet Kuvikföld! Üdvözlet egerek!
Csapjunk csak a lovak közé!”
——————–
I. rész
Szóval, mint azt már mondottam, van a Kelet. Erre néz az odúnk.
S vannak még vadludak is, akik hatalmas „V” alakban húznak be szabályos időközönként a látómezőnkbe.
S vannak még legyek, meg más rovarhadak, de rájuk nem érdemes szót vesztegetnünk. Kicsik, borzalmasan szemtelenek és nagyon-nagyon bonyolultak. Már-már annyira, hogy szinte nem is értem őket.
Egyszóval – unalmasak.
De nem lesz ez így jó!
Vegyünk csak mindent szépen az elejéről. Az elejéről, igen:
Képzeljetek csak el a nagy Sárga Rétet!
Nem más az egész, mint szanaszét boruló, megsárgult sztyeppe, benne bújócskát játszó kikericcsel, a közepén egy nagy, korhadt, öreg fával, s benne egy odúval, s abban velem: Alberto-val.
Ez vagyok én: Alberto. A Sárga Rét 153 napos, bölcs kis kuvikja.
—————————-
Bölcsességem a Kelet bölcsessége. A Létező Világé.
Mert, mint azt már mondottam: van a Kelet (erre néz az odúnk), és nincs más.
Se Észak, se Nyugat, se Észak-nyugat, se kaktuszokkal tűzdelt Dél, semmi. Én mondom, semmi más.
(A kaktuszok mondjuk nem is hiányoznak. Nem is tudom, mik azok, meg ilyenek.)
Ha engem kérdeztek, bumbug az egész. Csak Délibáb, Északi Fény, Amerikai Álom. Mind csak kitaláció.
Állítólag van még hópehely, meg jégvirág; meg a Nyugaton megesik, hogy megjelenik egy-egy napnyugta, de ilyesmit én még soha nem tapasztaltam, így csakis képzelgés lehet ez is.
Ez a képzelgés állítólag vörös színű, vagy bíbor, vagy mélylila. Mikor hogy? Még ezt sem tudják eldönteni…
(De azért – akármilyen valótlan is -, egyszer szeretnék megnézni valami hasonlót, – mert meg kell hagyni -, ami most van, az már kezd egy kicsit unalmassá válni.)
Ezt nevezik Elvágyódásnak.
——————————
Elvágyódás az, ha a kuvik környezete unalmassá válik, neki meg semmi kedve – vagy nem is tudja – izgalmassá tenni azt, se elmenni nem akar más, szórakoztatóbb helyekre, vagy ha csak van, és fő a saját levében.
A kuvik ilyenkor elvágyódik…
Nem vágyódom majd, ha megtanultam repülni!
Csak tanulnék már! Az állítólag sok mindenen átsegít.
—————————–
Mert mint mondják, a repülést az olvasás, meg tévézés tudja valamicskét pótolni, de olvasni nem tudok, a betűt sem ismerem, a vén képládánk meg még a tavaly nyáron elszáradt, így én már nem tudtam megkérdezni tőle, mitől is olyan klafa az a repülés? Mire jó az?
—————————–
A TV-nk a Mennybe ment (erről majd később).
—————————–
Anyám szerint a repülés… (tudjátok, anyám nagy repülő-szaktekintély)… a repülés megmutatja, milyen másutt. Megmutat egy csomó dolgot. Megmutatja azt is – annak, aki ért hozzá -, milyen is a világ a habos felhőkön túl.
(És a Mennyország is ilyen. Hely, amit sok-sok repüléssel fel lehet fedezni.)
—————————–
Számomra a más-világokat egyelőre csak az öregedés és a kizuhanás mutathatja meg.
Kicsi vagyok még, így aztán nem is értem tisztán, hogy láthatom fentről a Sárga Rétet, ha egyszer lefelé zuhanok, és az elszáradt, halott, alvó, sárga fűben érek, véres, kicsorbult szárnyaimmal földet.
Szerintem ezt más sem érti, mert az egyetlen, mindenki számára egyértelműen pártolt mutatvány a repülés, és semmi ezen kívül. A kizuhanást és kuvikkobakom odúnkba verését senki nem támogatja. Abból, azt beszélik, nincs visszatérés.
Anyám csak tudja. Mint azt már mondottam, nagy repülő szaktekintély.
——————————
Hogy az anyám ezen kívül micsoda? Az anyám. Nekem csak ő van.
Másnak, ahogy hallom, van még egy rakás testvére, nagyapja, meg miegymás, de mi csak ketten vagyunk: az anyám meg én. Így is jól megvagyunk, csak hát – egyre ritkábban van velem. Egész rabja lett egy Őt emésztő szenvedélynek.
——————————-
Mindig repülni megy. Ha meg lusta a repüléshez, ha annyira elnehezednek a szárnyai, itthon piázik.
Oda van a vodkáért.
Én – személy szerint – gyűlölöm.
—————————–
A kaja, amit elém rak, gyakran alkoholszagú. Azt mondja, az egerek isznak, a vérüktől van, s néha, ha nem utálom annyira, el is hiszem neki. Hadd legyen egy jó napja! Elvégre, mégis csak az anyám!
Hazaér, meghányatom, megeszem, amit aznap este hozott, aztán rövid úton ágyba rakom.
Ezt nevezik méregtelenítésnek
—————————–
Hamar elalszik.
Kuvikapukákkal szokott álmodni, meg bazi nagy luxusodúkkal.
Kuvikapukákat mondtam, de nem csak kuvikapukákkal szokott!
Az anyám nem rasszista: megfordul egypár jobb tollú uhu után is…
(De haza egyet sem hoz!)
Nem akadt kivétel a hosszú évek során, talán csak az apám. Mesztic kuvik vagyok. Rézszínűek a tollaim.
Erről csakis az apám meg az anyám tehet, de egyre inkább azt érezteti a környezetem, hogy végül nekem kell meginnom a levét….
—————————
Hallottam, hogy vannak még munkahelyek, társadalombiztosítás, agrár-innováció, hitgyülekezetek, meg miegymás, de nekem ez mind kínai.
Kínaiak még a legyek, meg egy csomó más dolog, amit nem értek. Kínai még a rizs, a rizspálesz, meg az evőpálcika.
Van viszont, amit nagyon is tisztán látok. Erről hadd meséljek egy kicsit
—————————-
II. RÉSZ
A Nap az egész érthető.
Néha, mikor nagyon magányos vagyok, csak kiülök odúnk sikolyra nyíló szájába, és elmerengek a sötétségen. A Nagyok szerint, ilyenkor már lenyugszik a Nap a horizont túlsó oldalán, a Nyugaton.
Szerintem csak olyan magasra emelkedik, hogy a fénye már nem ér el mihozzánk, s éjjel – mikor már régen alszok -, titokban tér vissza keletre: a sápadt, kihalásra ítélt, sárga fű alá, hogy újra megszívhassa magát azzal a meleg aranyfénnyel.
Erre persze a Nagyok nem is gondolnak!
Azt hiszem, bátran kimondhatom: ha nem minden a Keleten történne, értelme sem lenne a létezésemnek. Ostoba dolog ez a Nyugat, csak megzavarja a kuvik fejét!
Ez az, ami csak az elvágyódók álmaiban létezik! Nem más az sem, csak egy elferdített, hamis Kelet!
Tündérmese.
Semmi más, csak olcsó tündérmese.
Olcsó az, ami már nekünk sem elég jó. Vagy ami nem is igazi.
——————————
S van itt még valami, aminek bár a létéről még nem sikerült megbizonyosodnom, mégsem tudom tiszta szívből tagadni:
Azt beszélik, van egy Nagy Uhu, aki az egész Sárga Rétet (meg a hozzácsapott, kitalált világokat is), nagy szárnyainak lebbentéseivel irányítja…
Azt mondják, létezik.
Egy Nagy Uhu…
——————————
Szerintem az apám az…
——————————
Nagyon Keletre, ami már megint csak a kitalációkban létezik, beszélnek más Nagy Uhukról is. Kitalációknak, más kitalált személyek számára, szerintem ugyanúgy létezhetnek. Mit bánom én! Másnak is lehet szüksége apára. Nem én vagyok az egyetlen, akit még születése előtt otthagytak, egy alkesz nőstény gondjaira bízva…
Azt mondom, mindenkinek szüksége van apára. Egy Nagy Fehér Apára…
Kivéve talán a rasszistákat.
——————————
Rasszizmus az, ha egy kis kuvik csak kuvik-, s egy kis uhu, csak uhuszülőt tud elképzelni magának.
Rasszizmus az is, ha valaki azt mondja, hogy minden uhunak büdös a szája, mikor pedig van, hogy épp egy kuviknak az…
——————————
Csak az anyám menne már ki a fejemből: tudjátok, ő egy alkoholista.
Azt mondja, ezért is hagyta magára apám a tojásaival. Nem bírta az anyám szagát, és aggódott az épelméjűségemért. Kizárt hát minket az életéből, amit manapság diszkriminációnak neveznek.
Érdekes: az apám rekesztett ki minket az életéből, mégis ő ment el.
Elment örökre. Fantáziává változott.
Mehetett Északra, Nyugatra, akár a felhők közé is, ahonnan aztán tényleg nincs visszaút – nekem aztán édes mindegy! Úgyis már csak képzelődés az, meg az Ő egész léte. Elszállt magától, ugyanúgy, ahogy a családjától, messzire. Nem is bánom! Kinek kell egy ilyen bunkó apa?
Bunkó az, akinek a távozása hetekre képes letaglózni a kuvikot.
—————————–
Elszállni két módon lehet: egy időre és mindörökre. Az apám talán az utóbbit tette.
Arra, aki egy időre szállt el, arra még lehet várni, ám aki örökre ment el, azzal már csak a felhőkön túl lehet találkozni, a Mennyországon is túl, ahonnan aztán nincs visszatérés.
Elszáll az, aki túl messzire repül, s többé nem talál vissza. Legalábbis, az öregek így mesélik.
Az apámmal is így lehetett. S az anyámmal is ez lesz, ha utána próbál repülni a Nagy Ismeretlenbe.
Odajutni könnyű, de visszajönni szinte lehetetlen.
Egy újabb paradox.
——————————
Paradox az, ha sehogy sem akar stimmelni, hiába bizonygatják mások, hogy náluk ez az, ami működik.
„Ugyanolyan könnyen ébredek reggel, ahogy este bújtam be az ágyba…” Ilyesmi… Talán kicsit nehezebben, de a paradoxba ez is belefér.
Hogy lehet akkor annyira nehéz visszajönni a Halálon túlról?
——————————
Anyám egy este kipróbálta a kizuhanást. Az apámról álmodott.
Ezt nevezik a kuvikok „istenkeresésnek”, úgy hiszem.
A szárnyai hozták vissza. Azok mentették meg az életét. A Repülés teremti meg bennünk az Életösztönt, vagy mit. Reményt ad a hátralevőkhöz, s álmokat egy szebb jövőnek. Az életösztön ösztönöz az ismétlődő lélegzetvételre.
—————————–
Élet az, ha a Sárga Réten maradhatsz, ameddig csak akarsz.
A Valódi Élet az, ahová minden repülés után visszatérhetsz: ha mindig ugyanabban az odúban, vagy legalábbis, minden éjjel ugyanazon Sárga Réten hajthatod álomra a fejed. Akkor mondhatod el igazán, s csak akkor, hogy életben vagy… Csak ha ez megvan, akkor létezel, ezért mondják a Nagyok, hogy a Repülés olykor igen veszélyes. Az életével játszik, aki túl sokat repül… Messzi tájakra is csalhat, ahonnan visszatalálni szinte lehetetlen.
Repülés nélkül azonban legtöbbször élni sincsen kedved.
——————————
A sárga fűben vannak bizonyos vitaminok.
Hogy egészen pontosan mifélék, azt nem tudnám megmondani, de S, Á, R, G, és A vitaminok biztosan.
Más füvekben hallucinogén, zsibbadást, s más eufóriát okozó anyagok is leledzhetnek. Ezeket a szereket minden felnőtt fogyaszthatja a mindennapi kenyere mellé. Ezek edzik a szárnyakat és élesítik a szemet…
Nos, ha mindez igaz, igazuk van, hogy megeszik. Én, személy szerint, nem szeretem a vegetáriánus „olcsójancsikat”.
Olcsójancsi az, amit nem eszek meg.
——————————
Transznak nevezik azt, mikor a kuvik azt képzeli, kívül került a Sárga Réten, s hogy az egy másik valóság.
Ezt a más állapotot előidézhetjük egyszerű repüléssel is, de ha valakiben nincs meg a kellő lazaság, annál beléphetnek a füvek, mint hatásos segédanyagok.
Persze ez is csak olyan, mint az Észak, a Nyugat, meg az egerek, akik ma már csak rumoskávét és vodkanarancsot vedelnek.
Olyan, mint az én apám: Nagy Semmi! Tündérmese! Üres humbug!
Csak azt nem értem, akkor miért kell ez az egész annyira nekik? Talán beleszerelmesedtek a Repülésbe, és többé nem szabadulhatnak? Tudja a fene…
——————————
Szerelem az, ha az ember leül otthon a kanapé mellé (még csak nem is a kanapéra), elábrándozik, s közben, egyszer csak, egész hirtelen, a Mennyországban találja magát. Ezt hívják a romantikusok a szív mennyekbe repítésének, a tudományos-fantasztikusok pedig kék jauntnak. Amolyan teleportáció féle lehet; én nem tudom.
Az maga a Mennyország (lenne, ha nem lennének a szerelemnek is szabályai):
Példának okáért, az anyámmal nem járhatok. Sem a legyekkel, a hangyákkal, az egerekkel, vagy tudom is én; s nem azért, mert én is rasszista vagyok, hanem mert velük annyira sokban különbözünk, vagy annyira sokban hasonlítunk, mert egy vérből valók vagyunk, vagy csak egyszerűen, mert nem jönnek be, és kész. Van ilyen.
Csak azzal a bögyös kis kuvikcsajjal járhatnék, akit egyelőre még nem is ismerek.
A szerelmet még egy kicsit alaposabban ki kell ismernem, a Barátságról viszont van már mit mondanom… Mert már van egy barátom: a Hangya.
——————————
III. RÉSZ
Barátságról először a Hangyától hallottam.
Ő az én barátom.
Barátság az, ha a kuvik mindent megtesz a barátjáért, hogy az jobban érezze magát a Sárga Réten.
Olyan dolgok tartoznak ide, mint: kölcsönös megértés, bizalom, tisztelet, együttérzés és segítségnyújtás.
A Barátság csak oda-vissza működőképes valami. „Csak oda” nehezen megy, „csak vissza” semmiképp.
Ezért örülök, hogy a Hangyával barátság dolgában egyetértünk.
Mikor odahaza anyámnak elmeséltem az egész barátság-mizériát, anyám azt mondta, a Hangya egy link alak, akit legjobb lesz messze elkerülnöm, mert a Hangya kommunista.
Ittunk anyám egészségére, aztán az enyémre, majd ünnepélyesen megfogadtam, hogy anyámnak nem kell többé a Hangyáról hallania…
Onnan kezdve csak titokban találkoztunk.
Hajnalban, mikor anyám még aludt, a Hangya mindig eljött, és jókat beszélgettünk.
Nem értettünk mindenben egyet, de én tudatlanságát is szívesen elnéztem neki.
Nem értette például a Repülést, nem hitt a Nagy Uhuban (meg ilyenek), de azért csak a barátom volt.
——————————
Már messziről meg lehetett látni a száraz fűben.
Apró, vörös zászlócskát lengetett kezében, s énekelte az Úttörők dalát, amit meg én nem értettem. Elég hangyás egy teremtés volt, az már igaz.
Anyám szerint hangyás az, aki barátságról beszél a mai, nehéz időkben.
——————————
Nem volt más ez a kommunizmus sem, mint hagymázas álommaszlag. De nem zavartam a Hangyát soha el, hiszen tudtam, hogy mikor vele beszélek, nem is vagyok ébren, csupán álmodom.
—————————–
A barátság szerintem az, ha a kuvik szeret együtt lenni egy Hangyával, és az viszont. Elszakíthatatlanul erős kötelék.
Ám a Hangya szerint a barátság az, ha szeretek együtt lenni vele és szeretem az ő eszméit is, szőröstül-bőröstül – ha azonosulni tudok az Ő hitvallásával.
A kettő nem ugyanaz.
——————————
Hit az, amiben hiszünk.
Hitvallás, amit be is ismerünk belőle mások előtt.
Reméljük, hogy a másik mindig megbocsát, s mi is mindig kegyesen megbocsátunk, nem akadunk fenn holmi különcségeken, egy-két feledhető furcsaságon.
——————————
Én transzvesztiták, homokosok, romák, szemiták, antiszemiták, zsidók, nácik és kommunisták előtt is szívesen elismerem: gőzöm sincs, hogy én mi vagyok.
——————————
Kommunizmus az, amit anyám sosem szeretne megismerni, mert első kézből nem a megfelelő emberektől látta azt.
Kapitalizmus az, amit a Hangya igyekszik minél messzebbre elkerülni, mert fogalma sincs, hogy mi lehet az.
Az izmusok nem tisztelnek se Istent, se embert…
Sokak szerint igazán nem is az „izmosokkal”, hanem az „izmusokkal” vannak a nagyobb bajok…
Amit az izmusok általában megszabnak, az a szab/ad akarat.
Szabad akarata mindenkinek lehet, akinek nincsen máris helyette valami mása, mondjuk sorsa.
——————————
A sors cikis egy dolog.
Cikis az, ha a kuvik mondjuk szarba lép (vagy repül), ha elfogy otthon a vodka, vagy kifogy a lehetőségek tárháza. Ilyesmi.
Meg persze a sors is az.
——————————
Szabad akarat az, ha arra vágysz az életben, amire csak szeretnél.
Szabadság az, ha ebből mindent véghez vihetsz, amit valaha elképzeltél.
A szabadság nagyszerű dolog, de anyám szerint ez sem lelkesít mindenkit kellőképpen…
——————————
A kommunista párt nem épp a szabadság híve:
Elvesznek mindent az emberektől, felszórják egy nagy szekérre, összekeverik a tárgyakat, majd újra kiosztják, egészen másképpen.
Egyenlő arányban – állítólag.
A gond csak azokkal a dolgokkal van, amiket nem lehet szétosztani a népnek: ilyen a Nagy Uhu, meg egy másik nagyúr, a Nagy Pénz Isten.
Ezeket a dolgokat, elszállítják egy másik országba, „megsemmisítés” céljából. A nagyszerű dolgok kizuhannak, elszáradnak, vagy egyszerűen csak elsorvadnak az idők során, azon a távoli helyen, s többé nem hiányoznak senkinek, s soha többé nem is jönnek vissza… Messzi van az a hely, de nem annyira, mint a mennyország.
Ha a Sárga Rét a kezükre kerülne, megragadnák a Nagy Uhut, felpenderítenék annak a nagy szekérnek a tetejére, és elvinnék egy vágóhídra (összeaprításának céljából), hogy aztán újra kioszthassák, mindenkinek egyenlő darabban. Csakhogy a Nagy Uhu ezt nem nézné jó szemmel (mivel a művelet során a szemét is elveszíthetné, természetesen), s haragjában, a legnagyobb valószerűséggel, belehalna sérüléseibe…
Mert a Nagy Uhut eldarabolni lehetetlen, s persze értelmetlen dolog is…
Ilyen még a Szülőhaza, meg a Boldogság.
Persze nem csak a Hangyásokkal akad probléma:
——————————
Ha a Sárga Rétre nacionalisták jönnének, ők sem lennének különbek! Szétszaggatnának egy csomó családot, s nemzetekbe tömörítenék be őket, nem nézve se kuvikot, se állatot, nem nézve azt, ki, kivel szeretne együtt élni…
Egész egyszerűen kiválasztanának egy pillanatot (például azt, mikor a Napkorong épp visszaoson a kikericsek közé), drótkerítést húznának a réten keresztül, hogy terjeszkedhessen a Nyugat; hogy még többen álmodozhassanak arról, ha nemzetük fennmarad, ők is megúszhatják a Halált.
——————————
A kapitalisták megvennék a Sárga Rétet kilóra. Annyiért, amennyiért a lakói adnák, de soha nem többért, mint amennyit önmagában egyetlen lakója is megérne.
Mert a kapitalisták nagyon jó kereskedők, de úgy ám! S mindenkit egészen könnyen palira vesznek, kezdve akár a Nagy Uhuval, s annak lelkes, ám tudatlan követőivel.
Pali az a hím, aki második keresztségben a Pál nevet kapja. Ezt a nevet nem az Egyház, hanem ez az újnemzedékes Kalmár-világ aggatja boldog-boldogtalanra.
A Papa, a Pali és a Palimadár nevében!
Állítom, a Nagy Uhu észre sem venné, mikor vesztette el a Sárga Rétet: hízelegnének neki, minden gyanúját elaltatnák. Annyi szeretetet, meg sárga füvet ígérnének neki, amennyi csak belé fér, a szeretetért meg a Nagy Uhu mindenét odaadná.
„Nem is venné észre”, mondja az anyám, „hogy a saját rétjét vette meg, benne a saját állatvilágával…”
—————————–
Ha a Nagy Uhu meg is orrontana valamit, a Sötét Uhu biztosan eladná az egészet.
De a Sötét Uhuról talán majd később! Az aztán cikis egy dolog.
Cikisebb, mint az egész izmus- bagázs.
Cikisebb, mint mikor a kuvik szarba lép…
—————————-
A Hangya szárnyakat szeretne.
Nem papírmasé, netán műanyag szárnyakat: tollakat, tollpihéket, meg minden.
Akármit megadna a repülésért…
Akár a vörös zászlócskáját is! Még azt is. Mert a Hangya repülni szeretne…
Én is repülni szeretnék!
Anyám is minél többet szeretne: egyszer szeretné megtalálni, s hazahozni az apámat.
Szívesen kizuhanna, de a Nagy Uhu ezt nem engedi.
Ha kizuhan, az apám nem engedi be a Mennyországba, sőt, kísértet képében visszatér, s eltemeti őt a Sárga Rét alá. Visszavonhatatlanul. Örökre.
Ha jobban belegondolok, elég nagy szemét az én apám!
És nem is valami jó apa. Sosem tanít meg konkrétan semmire. Hát hogy hallgassak rá, ha sosem szól elég érthetően hozzám?
——————————
Sok nekem ez a világ.
——————————
Gyakran kérdezgetem anyámat: „Mit tehetnénk?”
Gyakran válaszolja ilyenkor a következőt: „Honnan tudhatnám?”
Kiül mellém az odúnk szélére, s ezt ismételgeti magában: „Honnan tudhatnám? Honnan tudhatnám?”
Túlságosan gyakran. Megőrjít a szentimentalista pesszimizmusával. Szinte beleszédülök…
Hagyom mára a betűket. Ide a vacsorám! Porfürdő, aztán szundi.
—————————–
IV. RÉSZ
A minap Emberek jártak a Sárga Réten.
Nyugatról jött, szárnyuk szegett angyalok.
Épp egy pulikutyát üldöztek, amely egyenest a Keletnek szaladt.
S közben ittak…
Inni is két féle kép lehet: módjával, vagy mint a gödény.
A gödény egy nagy torkú madár, ami közel annyit vedel, mint az anyám, csak nem annyira töményeket…
Ezek is épp úgy vedeltek, mint az a bizonyos madár, ráadásul az anyámnál is sokkal keményebbeket. A tollam is égnek állt, mikor leheveredtek, épp az odúnk alá!
—————————–
Mindegyikük tagja volt egyszerre több csoportosulásnak is:
Kettejük a három közül magyar volt. Sanyi és Pista.
Pista ráadásként benne volt a Kommunista Pártban. (Innen ismerte a Hangya és a Hangya egész rokonsága.)
Plusz ráadásként még alkoholista is.
Sanyi a reinkarnációs juddaizmus híveként jegyezhette magát (titokban).
A harmadik – bizonyos Igor is -, születését tekintve magyar volt, de nem igazán érezte annak magát. Római katolikus keresztény, himnusza a Nemzeti Himnusz, ám élete csupa-csupa antiszociális ellentmondás. Szülei még oroszok voltak, ő már itt született, a Vörös Hadsereg egyik magyarországi támaszpontján. Egy eredeti, hamisítatlan világba-veszett. Megkeseredett, éles, veszedelmes tüskéket növesztett világpolgár.
——————————
Igor is szárnyakat szeretett volna…
—————————–
Anyámmal az odúnk sarkából lestük meg őket.
Ő már látta őket ezelőtt is: a Kerek Erdő kocsmában.
A Hangya is épp akkor ért az odúnk bejárata alá. Csendesen meghúzódott egy levél tövében, onnan kísérte figyelemmel az eseményeket.
Sándor és Pista egyet akartak (azon túl, hogy utolérjék nyájőrző ebüket): hogy Igor is mondja ki hangosan, tisztán érthetően, hogy ő bizony magyar.
– Magyar vagy, vagy nem vagy magyar? – kérdezte tőle Sanyi és Pista.
Igor egy pillanatig habozott, majd csak ennyit szólt:
– Hát azt meg honnan tudhatnám?
Elcsattant az első pofon.
——————————
– Magyar vagy, vagy nem vagy magyar? – kérdezte meg ismét Pista, a valamilyen csoportosuláshoz tartozók biztonságérzetének tudatában. – Mondd meg, igaz lelkedre!
Nem válaszolt.
– Hát ki a te igazi ősatyád?
Igor vérző fogai közt préselte ki szavait:
– A vértes-szőlősi ősember…
Elcsattant még egy pofon.
– Székelyek.
Bumm!
– Frankok.
Csatt!
– Lenin?
– Na, ez nem is olyan rossz – jegyezte meg Sanyi, – de most nem gyűlésen vagyunk!
Sitty!
– Romolusz és Rémusz.
——————————
A látvány mindannyiunkat sokkolt. Sokk az, ha valami már igazán nagyon sok.
A „K” többek közt a többes szám jele.
Anyám kihányt két egeret. Eddig bele sem gondolt, de most villámcsapásként hasított belé a felismerés: hogy azok az egerek bizony a múlt éjjel indiaiak voltak.
——————————
Mint azt később megtudtam, Igor ősei is, mint minden emberszabásúé, csimpánzok voltak. Az egyik ilyen csimpánzt nevezték Ádámnak, Enkilnek, Anyagnak, Agyagnak, meg még mit tudom én, minek. Ő lett minden emberszabású egyetemes őse.
Tehát Igor egy csimpánz leszármazottja volt, minden nemzet atyjának leszármazottja, egy evolúciós isten fia.
Sanyiék persze nem ezt akarták elsősorban hallani. Azt akarták, hogy bizonyos ősöket emeljen a többi őse fölé, mint mondjuk Árpád vezért, Atilla királyt, Széchenyi Istvánt, netán Dózsa Györgyöt, Istvánt, a királyt, és a többit. Ő meg már csak azért sem hajlott erre, mert a többiek ennyire erőszakosan követelték tőle vallomását.
– Magyar vagy, vagy nem vagy magyar?
– Ezek után én nem vagyok. – válaszolta szipogva amaz.
——————————
Igor egyik pillanatról a másikra fűbe harapott.
Nem tudom, mennyit élesedett tőle a látása és erősödött tőle a szárnya, de igen csúnyán festett ott, a Sárga Rét közepén, saját csizmájának orrát szaglászva.
Fűbe harap az, aki mindenfélét összeeszik, vagy akit mások erre kényszerítenek…
– Rohadj meg, mocskos kommunista! – sipította a vérző szájú Igor.
—————————-
Egyébiránt, nem is volt magyar.
Ősei bajor serfőzők volt a Nagy Magyar Kalandozó Hadjáratok idején, akiknek egész rokonságát elnyomták, leigázták, kizsákmányolták, megtörték, majd szép lassacskán beolvasztották hosszú évszázadok során a Magyar Királyságba.
Az önérzetes magyarok egyszerűen eltiporták őket, hitüket, eszméiket, ahogy azt velük is megpróbálták megtenni akkortájt, előtte, s a későbbiekben is, más és más nemzetekhez tartozó, ugyancsak önérzetes egyének.
– Baszd ki… – suttogta a bajor serfőző mester ük-ük-ük-ük-ükunokája.
– Igorka! Pofácska betapad! – üvöltötte saját hangjának erején megittasodva a hithűen vak, és ateista Sanyika.
– Na, én innen megyek. Elég volt – akarta volt mondani a Hangya, s indult is, de már nem mehetett.
Pista észrevette, és:
– Kibaszott hangya! – kiáltotta, majd vasalt orrú bakancsa talpával elnyomta egy különösen sima felületű kavicson.
Még napok múltán is ott hevert mellette kettétört, vörös kis zászlócskája. Vörös volt, akárcsak a temérdek, kavicsra csattant vér.
Emlékszem: szárnyakat szeretett volna…
—————————–
Anyám egészen nekivadult. Hevesen kezdett csapkodni először a saját, később az én szárnyaimmal. Szitkokat szórt Sándorra és barátjára, s vodkával locsolta meg az odúnk körüli száraz, sárga pázsitot.
(Sosem gondoltam volna, hogy így szimpatizálhat valaki egy hangyás kis Hangyával.)
Szidta a rohadt kis anyácskájukat, amiért ilyen szívtelenül szétlapítottak egy parány kis kommunistácska hangyácskát. Azt is kiabálta, hogy az atyácskájuk micsodáját, meg ilyenek!
Én a szárnytollaimba gabalyodtam a heves tapsikolásban és: kizuhantam.
Megpillanthattam végre, milyen is a világ!
——————————
Mire magamhoz tértem, az emberek elmentek.
Vörös vércsepp gyanánt loccsant szét a Nap a horizont nyugati oldalán.
Sötétbarna erdők szembántóan éles sziluettje törte meg a Sárga Rét monoton egyhangúságát Északon.
S az odúnk nyugati tövében, hangyák százezrei munkálkodtak a világ jobbá tételén. Hatalmas kőkerítést emeltek, át ne szivárogjanak védelmi vonalaikon azok a mocskos kis sárga kagylófélék, meg polipok, csigák, egyéb csúszómászó gusztustalanságok…
Rettenetesen megijedtem.
——————————–
Szárnyakat szerettem volna! Szállni akartam!
Nem a Mennybe, a Sárga Réten túlra, körbe az Ezer Éves Tölgy törzse körül – csak vissza az én világomba. Hányást zabálni, és a napkeltére várni…
Összeszedtem minden erőm, összecsíptem a csőröm, megfeszítettem izmaim, és: szálltam…
Repültem!
——————————–
Betömöm az odúm.
Lehunyom a szemem.
Túl sok néha nekem ez a világ.
Láttam, s döntöttem!
Van a Kelet. Erre néz az odunk.
Viszlát világ! Szevasztok gyerekek!
5 hozzászólás
Tetszett, gratu!
Szia!
Jók ezek a bölcsességek, a világ bemutatása egy kuvik szemszögéből, egy olyan világé, ami nagyon is emberi.
Rozália
Köszönöm! Nem is nagyon vártam már, hogy akárki is végigolvassa. Külön öröm, hogy tetszett is!
Furcsa történet, a maga vicces, komoly, szép, kedves és hebehurgya módján.
Furcsa, mert különleges a felépítése, mert keverednek a világok, mert az állatok emberiek, az emberek állatiak…
Vicces, mert a komolyabb dolgokat is humorral magyarázod, egy gyerek meg-nem-értésével, úgy, hogy azt hiszi, ő tudja…
Komoly, mert olyan témákról (is) szólsz, amik megosztják az embereket…
Szép, mert még arra is volt szavad, hogy leírd a Sárga Rétet, és az egészet elképzelhetővé tetted, annak ellenére, hogy az írás nagy része gondolat, amit csak felfogni lehet, képesíteni nem.
Kedves, mert gyermeki, és ugyanezért hebehurgya is, egy kisgyerek, vagy egy nagyobbacska kisgyerek furcsán látja a világot.
Gratulálok ^^
Köszönöm, hogy olvastál! Örülök, hogy tetszett; s kiváltképp annak, hogy nem egy egyszerű "jó volttal" nyugtáztad kis irományom.
Üdv: (nem az a) Kuvik