Hagymásbab Piedone módra

Az étkek egy része úgy születik, hogy az „őszinte korban” lévő ember, ki inkább csak emberpalánta, lát valamit. Valamit, ami megtetszik neki. Sok minden lehet ez, egy sütemény, valami finom étel, esetleg egy lakoma a filmvásznon vagy a képernyőn. Az adott esetben egy nagydarab, egyébként kedélyes, ám unott arccal verekedő bácsi, aki oly meggyőzően kavargatja a hagymára szórt babot valami serpenyőben, hogy amellett szó nélkül elmenni nem lehet. S aztán átszellemült arccal kanalazná, ha a botor rosszfiúk hagynák. De nem hagyják, és ebből nagy bunyó támad, a gyerekemberben pedig egy kérdés: milyen is lehet az az étek, melyhez hősünk filmszámba szeretne hozzájutni, reménytelenül.

A gyermekember egy percig sem rejti véka alá kíváncsiságát. Eleinte csak finoman érdeklődik, vajon milyen is lehet a hagymásbab. Később egyre határozottabb fogalmazza meg egyre sürgetőbbé váló kérdéseit. A férfiember ilyenkor segíthetne rajta, csak hát a konyha az asszony territóriuma, oda, legfeljebb ha szemesért, vagy mosogatás ürügyén keveredhetünk be, avagy külön engedéllyel. Így aztán jobbára csendben maradunk és ámulattal figyeljük a kisember kitartását, mely végül is egyetlen határozott kérésben összpontosul:
— Anya! Főznél nekünk hagymásbabot?
A válasz épp ilyen határozott: — Nem.
De a front már megnyílt, s a gyerek nem hagyja annyiban a dolgot: — Miért?
— Mert nagyon macerás…
És ez az a pont, ahol a magunkfajta tudatlan férfiak a legnagyobb hibát elkövethetjük. Elfeledve kitől is kaptuk a papucsot, szelíden megjegyezzük: — Piedonénak könnyen ment — s úgy véljük ezzel megfelelően egyengettük gyermekünk kívánságának útját. Nem is tévedünk, csak nem látjuk át a dolgot a maga riasztó teljességében. Mert az ilyen fölvetésekre kész válaszok rejtőznek az asszonyi főkben: — No, akkor majd apátok elkészíti nektek Piedone módra.

E pillanatban a férfiember csatát vesztett. A gyermeki akarat immár elfordul az anyától, más könnyebben formálható célpontot talált. S nekünk bizony választanunk kell: maradunk-e hősök, vagy hátrább rangsorolódunk gyermekünk lelkében, valahová a gumimacik, avagy hupikék törpikék mögé. Ilyenkor ne keseredjünk el. A főzés ugyan emberpróbáló, de mégis, gondoljunk arra, mennyivel könnyebb így a dolgunk, mintha a bunyóban kellene helytállnunk Piedone módra.

No, de ha már itt tartunk, megvan az a bizonyos külön engedély, mely megnyitja előttünk a konyha ajtaját. Ne féljünk belépni eme új világba. S hogy a nyomasztó teher el ne rettentsen, vegyük gyorsan sorra, mi kell a hagymásbabhoz. Legelébb is hagyma, zsír vagy olaj, és fűszerek, s végezetül nem árt a bab sem. Egyelőre ettől nagyobb falatra ne számítsunk. Válasszunk annyi hagymát, ahány főre számítunk az étkezésnél, aztán ha elég bátorságunk és tekintélyünk van hozzá, pucoltassuk meg a gyerekkel. Részben, hogy részesüljön ő is a dicsőségből, de még inkább, hogy a kívánságait máskor alaposabban fontolja meg, látván, hogy azoknak komoly következményei is lehetnek. Ha a gyermek nagyobbacska a hagyma feldarabolását is rábízhatjuk. Ha e műveletekkel végeztünk, a hagymát pirítsuk meg zsíron vagy olajon, akárha pörköltet készítenénk. Ha láttuk, hogyan tette volt ezt asszonykánk, elég, ha emlékeinkre hagyatkozunk. Ha nem, akkor vegyünk elő egy értelmes szakácskönyvet, és olvassuk el abban, hogyan is készül a pörköltalap. Fűszernek használjunk paprikát, sót, és egy kis gyömbért.

Ha ezzel megvagyunk, nagyot léptünk előre a hagymásbab elkészülte felé. Már csak egy dolgunk van, elloholni a boltba és venni néhány paradicsomos babkonzervet. Négy személyre elég három, s akkor tán marad is valami a gyereknek vacsorára belőle. Ha többen vagyunk, akkor osztani-szorozni kell, de ezt könnyedén megoldhatjuk, ha sikerül számtanpéldát fabrikálni a gyereknek a feladványból.

A konzerveket felbontjuk, és hozzáöntjük a már megpárolt és befűszerezett hagymához, s az egészet felfőzzük. Ezzel a dolog végére is értünk, s boldogan nézhetünk össze a gyermekkel: remekművet alkottunk. A bajok azonban csak eztán jönnek. Mert hogy ezek után ott marad a kérdés: mitől is macerás a hagymásbab elkészítése? És itt megint helyt kell állnunk. Hacsak nem hagyjuk, hogy az anyai tekintélyt romokba döntse egyszerű csalásunk. De el ne kezdjük magyarázni a gyermeknek: anya nem akart lerázni, nem azért mondta, tényleg lehet ezt cifrázni is, ha nem konzervre, hanem a kertben termett szárazbabra támaszkodunk, mert ezzel csak rontunk a helyzeten. Sokkal helyesebb, ha jó példával járva elől megmutatjuk a gyereknek, lehet ezt bonyolultan is készíteni. Fussunk neki tehát másodszor is:

Este beáztatjuk egy fél kiló szárazbabot, bő vízben, hogy ha megszívná magát, se kerüljön ki a víz alól. A hagymapucolás szintúgy a gyerekre bízhatjuk, ám most egészítsük ki némi zöldséggel: zellerrel, petrezselyemmel, sárgarépával, krumplival, s tisztítsunk meg egy fej kelkáposztát is. Ha ez meg van, kockázzunk fel két-háromujjnyi darabokra vagy húsz deka húsos füstölt szalonnát, esetleg császárhúst, vagy füstölt bordát, s persze néhány öt-nyolccentis kolbászdarabkát. A zöldségeket és a húsféléket óvatosan sózva főzzük össze a babbal, tegyünk hozzá babérlevelet, s locsoljuk meg egy kanálnyi ecettel. A gyermekünk mindebből láthatja, a dolognak ez a része nem oly egyszerű. Elmesélhetjük neki, hogy Piedone is így készíti elő a babot, de ez nem fér bele a filmbe, mert akkor nem maradna idő a rosszfiúk legyőzésére.

Amikor a bab megfőtt, van egy jó adag zöldséges bablevesünk, amelybe majd csipetkét szaggathatunk, vagy nokedlit, kinek-kinek ízlése szerint. Ez azonban még nem az eredmény, inkább csak hab a tortán. A bab kétharmadát kiszűrjük a levesből, s félre tesszük, aztán nincs más dolgunk, mint elkészíteni a pörköltalapot. Csakhogy most a paradicsom nem lesz magától értetődő alkotó eleme az éteknek, hiszen nem konzervet, főtt babot használunk. A hagymát tehát úgy pároljuk, mint ha lecsót készítenénk: adunk hozzá hagymánként egy öklömnyi nyúzott paradicsomot. A paradicsom pedig úgy válik nyúzhatóvá, ahogy a tik kopaszthatóvá, lobogó vízbe kell rakni, de csak egy szemvillanásnyi ideig.

Ha felkészültünk, mind a kolbászból, mind a füstölt húsból jócskán tettünk a levesbe, s most abból is menekíthetünk ki a hagymásbab bolondítására. Ezeket a húsokat jól összeaprítjuk, majd a hagyma és a bab közé keverjük. Így egy füst alatt kétfogásos ebédet készítettünk.

Ha még ezzel sem vagyunk elégedettek, beszerezhetünk borjú, avagy bárányhúst, de csak juh (racka esetleg cigája) bárányával számolva, azt ledarálhatjuk, jól megfűszerezve kisüthetjük, és utólag, a lefőtt babbal egyetemben a hagymához keverhetjük. Vigyázat! A húst külön kell sütni, nem hagymán pörkölni.

Ha mindezt ügyesen rakjuk össze, nem csak a becsületünket mentjük meg, hanem a főzés tudományát is megszerettethetjük a gyermekeinkkel. Ám a továbbiakban kerüljük az olyan filmeket, ahol ennél összetettebb lakomák fordulnak elő, avagy iratkozzunk be gyorsan egy mesterszakács tanfolyamra…