Haj
Mindig büszke voltam a hajamra. Imádtam, amikor a hosszú, fekete hajzuhatag beborította a hátamat, vagy kerékpározás, lovaglás közben úgy lobogott utánam, mint valami sötét felhő. Ha meg kellett jelennem valahol, fonott kontyot fésültem a tarkómra. A nehéz hajtömeg hátrahúzta a fejemet, és egyenes hátúvá, büszke tartásúvá tett.
Nem csak én szerettem. A fiúk is érzéki lassúsággal húzták ki a csatokat, bontották szét a kontyot, élvezték, ha egy-egy tincs a csuklójukra tekeredett.
Amikor egy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nálam, – rezzenéstelen arccal fogadtam a hírt. Nem tudtam felfogni. Az orvos elmagyarázta a lehetőségeket, a gyógyszerezést, és annak mellékhatásait. Láttam, hogy mozog a szája, de nem értettem, mit mond. Mintha süket lettem volna.
Talán a tudatalattim zárta el a külvilágot, így akart védeni …….
A környezetemben, akik tudtak a betegségről, elismerően bólogattak: milyen erős vagyok, milyen jól kezelem. Pedig csak arról volt szó, hogy még nem fogtam fel. Akkor omlottam össze, amikor a kezelés vége felé, egy reggel, maroknyi hajat találtam a párnámon. Másnap kettőt. Ahogy fogyott az infúzió, úgy fogyott a hajam.
Reggelente képtelen vagyok a tükörbe nézni. Csak úgy, találomra csavarok a fejemre színes kendőből turbánt.
És meg tudnék őrülni, amikor a selyem hozzáér a csupasz koponyámhoz.
7 hozzászólás
Kedves Matyi!
Ez pedig egy szép nagy alkotás!Mint mindegyik, hiszen rendszeresen elolvasom írásaidat.
Gratulálok!
Üdv:Selanne
Szia!
A legtöbb ember számára általában a betegségek mutatják meg, mivel rendelkezett? Mit veszített el? Sok esetben visszafordíthatatlanul, de vannak helyzetek, amikor a lehetőség a visszafordításra, visszaszerzésre megadatott. Többször elolvastam a sorokat. Úgy érzem, nem kimondottan a hajról szól ez a rövid történet. Egy szimbólum, egy utalás, keményen, tömören csomagolva. Gratulálok! Ismét tartalmas írást olvastam tőled. Mint ahogy azt ismerem már, rövidségük ellenére kivétel nélkül jók az írásaid.
Üdv.
Igen, igazad van, a haj csupán szimbólum. Egy elveszett szépség, boldogság szimbóluma. Köszönöm, hogy olvastál, megértettél. Neked is köszönöm, Selanne
Kedves Matyi!
Csak remélni tudom, hogy nem Te vagy beteg. (add Istenem, hogy ne így legyen!)Írásod megrendítő, sajnos két ismerősöm is kemora járt. az egyik nagyon szégyelte a hajnélküli fejét, erre a másik levette a kendőt és nevetésben tört ki mire a másik is levette és elmúlt a szégyenérzete ahogyan ő mesélte. Szomorú, ha valaki beteg lesz és elvesziti azt ami eddig fontos volt neki lehet az akár haj vagy egy élethelyzet amiben eddig jól érezte magát. Ezek a gondolatok jutottak eszembe. Írásod azért tetszett mert tömör és lényegretörő!
Barátsággal Panka!
Köszönöm kedves, baráti szavaidat. Nem, nem vagyok beteg, a hajam is köszöni szépen, jól van. A történet a fantáziám szüleménye. Az igaz, hogy a közvetlen környezetemben többen is estek áldozatul a rosszindulatú daganatnak, (Anyám, apám, bátyám, két unokatestvérem), tehát láttam szenvedéseiket. Köszönöm a barátságodat. – matyi
Kedves Matyi!
A gyógyászati segédeszköz boltban láttam egy fiatal nőt hosszú, dús hajjal, aki a parókák között válogatott, mert már hullani kezdett a kezelés hatására. Nagyon jó írás, mélyen át tudom érezni. Én is szedek kemoterápiás gyógyszert, szerencsére kis mennyiségben, ezért megvan a hajam.
Szeretettel: Rozália
Nagyon hatásos írás, tetszik. Én biztosan megvesznék, ha kihullana a hajam. Akkor is, ha néha keveset törődök vele. Talán mert a haj ,,természetes hozzátartozója'' a fejnek. Olyan, mint háznak a tető. Mondjuk én már akkor is hiányolom azt a kevés hajat, ha csak a fufrumból nyisszantok kicsit, hogy kilássak. Hülye vagyok, mi? 😀