Lehullik a vakolat a testről, és kifeslik a csont, hogy az idegpályák forrásukhoz igazodjanak; a lélekvesztőből van kiút.
Abbó l min denk ine k ju t, azt án merr e, fő leg mi ért?
Adj bele mindent, ne nézd, hogy a világ – ami zárójeles –, el akar tiporni, mert a benned felnyögő szeretet erős, átsegít mindenen.
V akon botla do z zak, kínke se vese n a sü lt galam b beg yére v árva?
Meglásd, kedved lesz mosolyogni, ha hagyod a Napnak, hogy megérintse arcodat.
Pe rsze, vihog ni támad t ke dvem, m e r t m i v an ak kor, h a dö gcé dul ámra fá j a fo ga?
Minek bujkálni?
A ma gán szféra en gem i s me gillet, ra gasz kod ha tok i nkog nitóm hoz? Köny örgök.
Akinek fontos vagy az szem előtt tart, az veled rezdül, együtt lüktettek.
É s h a je lentéktelen vagy ok, m ég p or ci ca se m a gép ezetben?
A szerep csak addig nem hiteles, ameddig megjátszod magad, a színjáték csak addig tragédia, ha már nem akarsz felállni.
Ah a, közhel y szó köz hát án mére tes p úp. A z abszurdról m ár hall ottál?
Azonban mindig te döntesz, hiszen van miért, és van kiért.
Pof a b e! Kussolj ál! Und orodási g u ntat sz.
Érezd, hogy a rivaldafény belülről világít rád, és hajolj meg magad előtt ember, az Isten megtapsol, mert boldog attól, hogy minden pillanatában beleéled önmagad.
Elé g v olt, v ége. Füg gönyt!
Vissza, vissza, vissza.
Csendben álmodik
a teremtő képzelet
zajt csapva ébred…
2 hozzászólás
Mennyi rivalgó gondolat egy cseppnyi abszurdban, Szabolcs! Lüktet, és elgondolkodtat. Klassz, amit írtál! Üdvözlettel: én
Szia Bödön!
Köszönöm, hogy gondolkodni támadt kedved.
🙂
Üdvözletem!