Az amerikai Malner halálra unta magát Malaysiában. Már fölvásárolta az összes ónt, amit lehetett, indult volna a reptérre, hogy hazamenjen az egyedül számára szépséges Omahába, amikor beütött ez a reptéri sztrájk. 2-3 napot itt kell töltenie, ebben a ködös, forró pokolban.
A recepciós ajánlotta, hogy menjen föl a Titiwangsa hegyekbe, Pahang állam szélén. Van ott egy játékkaszinó, meg minden, amivel el lehet ütni az időt. Nagy szállodák is vannak, amelyeket egy kínai vállalkozó épített. Szívesen lefoglal egy szobát telefonon.
Minek az, mondta unottan az amerikai, egy ilyen hegyi faluban biztosan én leszek az egyetlen vendég.
A recepciós tudta, hogy Gentingben mindig nagy tömeg van, de nem akart vitatkozni. Egy cincér már megjárta ezzel a Malnerrel, pedig ő is csak jót akart, szegény feje. Azt ajánlotta neki, hogy ne rákot rendeljen, mert az nem egészen friss. Malner megkapta a rákot, a cincér pedig szárnyak nélkül is repült. Úgyhogy menjen csak az ami Gentingbe, aztán vagy kap szállást, vagy nem, a többi az ő baja.
Malner csodálkozott, mert egy hegyi falura számított, maláj pásztorokkal, páfrányokkal, és kellemes hűvösséggel. Ehelyett egy szórakoztatóipari nagyüzemet talált, ahol még a cicababák is kínaiak voltak, fülledt meleg volt, és esett az eső. Egy kis tó szerénykedett a nagy fehér paloták között, partján nagy kőrakásokkal, amelyeket valaki biztosan nagyon romantikusnak képzelt. Malner nem képzelte annak, sőt nagyon amerikaiul érezte magát, és mindjárt kiválasztotta a szállodák közül a legnagyobbat. Egy többszörös milliomos ne legyen garasos.
Mi az, hogy nincs szabad szobájuk, kérdezte bosszúsan, egy ekkora szálloda egyszerűen nem lehet tele. Gondolom, fenntartanak néhány szobát, minden eshetőségre. És most én vagyok ez a minden eshetőség.
A kínai égre-földre esküdözött, hogy az egyetlen szabad szobájuk az elnöki lakosztály, és azt tényleg nem adhatja oda. De a főnöke elárulta, hogy van egy csomó szabad szobájuk, mégpedig a lehető legszebb kilátással a Pahang völgyére és az esőerdőkre. Csak egy baj van, ezek a szobák nem biztonságosak. – Ezt meg hogy érti? Leszakadt a födém, vagy a padlót szedték fel? – Nem, a probléma egyáltalán nem műszaki jellegű; ha így lenne, már régen megoldottuk volna. Nekünk sem jó, hogy le kell mondanunk a legjobb szobák utáni bevételről. De az a helyzet, hogy már nagyon sok vendég panaszkodott… és mi nem vállaljuk a felelősséget. – Nem beszélhetne világosabban? – Dehogynem, sóhajtott a kínai menedzser, csak ezt a mi kedves vendégeink nem szokták megérteni. – Marhaság, mondta erre Malner, engem nem érdekelnek a maguk rejtélyei. Én abban a szobában aludni szeretnék, és amennyiben ágy is van benne, nekem nagyon megfelel. – Én figyelmeztettem. Azok a szobák nem biztonságosak. Okkult jelenségek miatt. – Marhaság, ismételte az ami, itt akarok maradni, amíg le nem fújják a reptéri sztrájkot, és fütyülök az okkult malájokra. – Természetesen, nálunk a vendég óhaja parancs. De azokban a szobákban kísértetek vannak. – OK, kiveszek egy szobát a kísértetekkel együtt. Ebben maradunk.
A menedzser még gondolkodott egy kicsit, adjon-e engedményt a bolond amerikainak, de aztán úgy döntött, hogy nem ad. Fizessen csak, ha teljesen bolond.
Malner úgy érezte, mint aki csatát nyert, és elfoglalta a nehezen megszerzett szobát. Tényleg pazar volt a kilátás, csak a levegő egy kissé áporodott, érezni lehetett, hogy ezt a helyiséget nem sűrűn használják. A boy kint maradt a folyosón, de udvariasan érdeklődött, mit kíván a kedves vendég? Gint, whiskyt, lányt vagy fiút? – Softly, softly, mondta Malner, majd szólok, ha kell valami. Először lemegyek és körülnézek.
Így is történt, körüljárta az egy szem tavat, a kőrakásokkal együtt. Omahában még ilyen sincs, ő persze az Ontariot meg az Uppert emlegette; OK, azok tavak, ez meg csak egy köpőcsésze. Nézzük meg a bárt, ott talán barátságosabb lesz. A bartender elég barátságos volt, de Malner nem szerette a koktélokat, minek a pancs? Simán, és egy nagy pohárba. Jeget, azt lehet, sokat. Meg is vacsorázott, szörnyű halat tettek eléje, barna egyenszósszal, amit rögtön visszaküldött; de a helyette rendelt nasi beryani se volt sokkal jobb; a hagyma feketére égett, a csirke nem sült át, a rózsavízből túl sok volt, a kókuszdióból túl kevés. A maláj bölcsességgel igyekezett vigasztalni magát: Mi sem éleszti fel gyorsabban az életszellemeket, mint a friss hús, új rizs, fiatal nő, vajban sütött lepény és hideg víz. Hús és rizs már kilőve, fiatal nő vagy fiú? Eh, majd holnap, mára elég volt az egész napos utazás, meg a pocsék, fülledt idő.
Fölment a szobájába, és ekkor érte élete legnagyobb meglepetése, a szoba ugyanis tele volt kínai katonákkal. De nem a közönséges, Mao-egyenruhás népséggel. Mindegyiken látszott, hogy nagyon öreg, ancient, és leginkább a híres agyaghadsereg egykori modelljeihez hasonlít (Csin Si Huang-ti, 3. század). F… off, mondta Malner, what the hell are you looking for in my apartment?
A katonák nem zavartatták magukat, mintha meg sem látták volna a nagyra becsült vendéget. Még egy kicsit sustorogtak egymás között, aztán hopp, átmasíroztak a falon.
Ez volt az okkult jelenség, amelyre olyan óvatosan készítette fel őt a menedzser.
Malnert nem olyan fából faragták, hogy egy milícia elriassza, tőle akár ezer cseréphuszár is átsétálhatott volna a falon. Jól aludt, és másnap csak mellékesen említette meg a menedzsernek, hogy a jelenség megvolt, kösz az élményt. Kopogások az üres szekrényből? – kérdezte szakszerűen a menedzser. – Ugyan, egy egész kínai hadsereg tette a tiszteletét.
A menedzser tele volt elismeréssel. Szerencséje volt, uram. Ez körülbelül a legritkább jelenség, amit a szállodánkban produkálnak a kísértetek. Nemrég az Ön egyik honfitársa annyira megrémült tőlük, hogy kiugrott az ablakon. – Marhaság, jegyezte meg az amerikai, minek ott ablakot nyitogatni, ahol van klíma? Na és, mi lett az ipsével? Szörnyet halt? – Nem, felelte a menedzser, és bemutatta a híres kínai mosolyt. Eltűnt. Az ugrást többen is látták, de a test azóta sem került elő. – Three cheers, mondta gépiesen Malner, és egy nagy pohár whiskyt rendelt a reggelihez, kávé helyett.
2 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Remekül ábrázoltad, az amerikai felsőbbrendűséget, ami elől még a kísértetek is megfutamodnak 🙂
Bár nekem nem egészen volt világos, hogy miért a kínai hadsereg kisért Malajziában…
Jó, tudom, hogy a szállodát kínai vállalkozó építette, de a szellemeket otthonról hozatta, hogy ne legyen használható a szállodája egy része?
Mivel i.e. 100 körül volt egy nagy indiai bevándorlás Malajziába, Téged ismerve inkább valami indiai kisértetekre számítottam, rádzsákra, vagy ilyesmire. 🙁
A történet egyébként érdekes, tanulságos, olvasmányos.
Judit
Kedves Judit, örülök, hogy tetszett. elég ellenszenves alaknak képzeltem el ezt az amerikait, úgy látom, sikerült. hogy miért a cseréphadsereg? Rengeteg kínai él Malaysiában (és az egész világon), bizonyára odavonzották őket…