6. Fejezet
A fiatal pár kéz a kézben sétált, mikor elfáradtak, leültek egy padra. A nő ilyenkor kivette dagadt lábát papucsából, és a fűre helyezte talpát. A férfi simogatta, puszilgatta, ahol érte. Igyekezett minden szeretetét átadni a nőnek és születendő gyermekének.
A baba viszont mintha kevesellte volna a rá irányuló figyelmet, nem törődve a hely alkalmasságával, a világra akart jönni. A doki előtt a monitoron ekkor a kép váltott és egy hintázó kislányt mutatott. Hatalmasakat nevetett és vörös haja messze szállt, amikor a nő meglökte. Az orvos most már jól ki tudta venni a képből a részleteket. A kislány Frida. A hat év körüli gyermek arca sugárzott a boldogságtól. Amikor apja feltűnt az anyja mögött, már ki akart szállni a hintából és a férfi nyakába vágyott. Így mentek hármasban a konyhába. A minden esti rutin után mindenki ment a saját ágyába.
A két szoba egymással szemben volt, csupán egy folyosó választotta szét őket. Késő éjjel, amikor a kislány felkelt, a vécéről visszajövet különös fényt látott szülei szobájában. Néhány pillanatra megállt, úgy figyelte. Két alak volt bent, az egyik az ágy szélénél matatott, a másik pedig a fiókokat rámolta. Frida ekkor nagyon megrémült, és a háta mögötti szekrénybe menekült. Mindig ide bújt, ha rosszat tett. Az ajtó pici fadarabokból volt összeillesztve így a nyílások között lehetett kukucskálni.
Valami borzalom történt. Az ágy mellett álló férfi karja a magasba lendült, és háromszor belevágott a paplanba. A kislány rettenetesen félt, de nem mert megszólalni. Két kezét a szája elé szorította. Egész testében remegett. Az utcáról beszűrődő lámpa fénye pont a férfi arcát világította meg, ahogy elment a szekrény előtt.
Néhány év telhetett el, Fridából igazi kis hölgy lett. Egy intézetben élt. A többi gyerekkel ellentétben szinte sosem játszott. Gyakran ült könyvvel a kezében szobája egyik csendes zugában, vagy hóna alá csapta füzetét, ceruzáit és lement a forráshoz. Mindent lerajzolt maga körül, a fűszálat, a köveket, és egy gonosz tekintetű sebhelyes arcú férfit, de senki nem láthatta meg, mert a rajzokat gondosan az ágya alatt őrizte.
A képeket később mégis csak megismerhették mások is, mert a következő időutazásos jelenet egy kiállítást mutatott. Rengetegen voltak, érdeklődő és újságíró egyaránt. Könnyen észrevehető volt, hogy Frida, annak ellenére, hogy kicsit feszengett, élvezi a népszerűséget. A kiállítás után autóba ült, és egy hosszú kanyargós útra indult. Biztos szeretne kicsit kikapcsolódni- gondolta a doki… Egy sziklás hegységhez ért. Leállította az autót, kivette belőle a sportcipőjét és egy kényelmesebb ruhát. A hátsó ülés hirtelen átalakult öltözővé és percek múlva már nem a kis kosztümös Frida indult neki a gyalogtúrának. A hegytetőről meseszép kilátás nyílt. A nőnek sem kellett több, leült egy nagyobb sziklára, és buzgón rajzolni kezdett. Ekkor hirtelen felugrott, mert zajt hallott maga mögött. Egyszerűen nem hitt a szemének, amikor megfordult. Ott állt előtte a sebhelyes arcú férfi. Néhány másodpercig mindketten némán várták, vajon mit tesz a másik. Úgy álltak ott, mint üldöző és áldozat, a szerepeket nehezen lehetett felismerni, hisz mindegyik ráillett a nőre és a férfira is.
A férfi volt, aki kevésbé tűrte ezt a szerepet, neki rontott a nőnek. Dulakodásba kezdtek. A tét: élet vagy halál. A nőt a bosszú fűtötte, a férfit pedig az ölési kényszer, és az, kiderül, hol bujkál. Herman nagyot taszított Fridán, aki ettől hagyatt esett. Szerencsére nem vágta bele a fejét a közelben lévő kődarabba. A nő minden erejét összeszedve feje felé nyúlt, és erősen megmarkolta az éles szikladarabot. Most már volt mivel védekeznie, és nem is gondolkozott, hogy használja -e. Fejbe vágta vele a férfit egyszer, és még egyszer, és még egyszer… Az élettelen test szétterült az apró köveken, fejéből ömlött a vér.
A doki kábultan hallgatott. Szeme valósággal rátapadt a monitorra, homlokához kapott és leállította a számítógépet. Most tudatosult benne, mit tett.
-Nincs jogom ehhez!
Az eddigi vágy, hogy egyszer híres és elismert ember lesz a tudomány világában, most hatalmas önvádként mardosta lelkét. Kivette a bárszekrényből a konyakot, zsebre vágta a kocsikulcsot és elindult az éjszakába. Még nem tudta, merre, de valahol biztos van kiút ebből a mocskos világból. Gyűlölte az embereket, a tetteket, amit tehetnek egymás ellen, hogy ki lehet őket használni, a tudományt ami olyan dolgokat tár fel előtte amelyeknek sosem szabadna kitudódniuk, de legeslegjobban önmagát utálta.
A fekete sportautónak lenyitotta tetejét, és a gázpedált tövig nyomva felhajtott az autópályára. A konyakos üveg alján már alig volt egy nagyobb korty. Teste úgy kívánta az alkoholt, mint a három napja a Szaharában ténfergő ember a folyadékot. A műszerfalon a sebességmérő egyre jobban emelkedett. Néha egy-egy autó elsuhant mellette. Pont ilyen gyorsan villant át agyán a megoldás. Néhány másodpercig szemével úgy válogatott az autók között, mint más a zöldséges piacon. Biztosra akart menni. –Most nem hibázhatok! – jelentette ki félhangosan.
A kormányt balra rántotta, átszakítva a szalagkorlátot, hogy egy kamion elé kerülhessen. A hatalmas jármű apró hangyaként taposta szét az útjába került kocsit. Az éles dudaszó és csattanás után hirtelen megállt a száguldozás, a doki lelke pedig szabadon az ég felé szállt, hogy minden terhétől megszabadulva a végső bíró elé állhasson.
4 hozzászólás
Kedves Andrea!
Én is akartam javasolni, hogy a címet is javítsd ki, de látom, már megtetted!
Azonban fölösleges megismételni a szövegrésznél, hogy 6. fejezet. Elég, ha a címnél kiírod.
Hüha!
Nagy fordulat a regényedben! Vajon hogy folytatódik?
Szia!
Kicsit elkeveredtem, vissza kellett mennem az előző részekhez. Ezek szerint Fridát az intézetből kivette a nevelőapa, aki aztán nem apaként bánt vele…A fejezet elején azt írod, hogy Herman ölte meg Frida szüleit…de a sebhelyes arcú, a gyilkos, nem meghalt? Bár Herman társa is lehetett. Megdöbbentő hogy eegy-egy cselekedet milyen hatással lehet valaki életére…és az is, hogy később, felnőttkorukban ezek az emberek újra találkoztak…vajon mi lesz, mi lehet ebből?
Egy kicsit tényleg elkeveredtél kedves Arthemis, hiszen Fridát nem vették ki az intézetből…
Megy ez nekem.:( Nem baj, a történet tetszik. Lehet hogy az volt az elkeveredés oka, hogy elég késő volt mikor olvastam.:S