Hétköznapi történet

A legcélszerűbb hétfőn délelőtt vásárolni, mert garantáltan sehol sincs tülekedés.
Miközben a bevásárlókocsikhoz közeledtem, arra a kacsasültre gondoltam, amit majd el fogok készíteni. Nincs vele sok munka és az íze valami csodás. Bevagdalom a bőrét, jól megsózom, tepsibe teszem egy kisebb rozmaringággal, és fólia alatt szépen megsütöm. Már éreztem is az illatát, pont úgy, mint amikor leveszem róla a fóliát…
Kezemben egy százast szorongattam, mellyel kiváltani készültem a bevásárlókocsit. Észrevettem, hogy egy idősebb hölgy éppen vissza akarja tolni a kocsit a kocsisor végéhez. Mivel pontosan tudom, hogy milyen nehéz, az egyik kézben teli szatyorral, betolni őket egymás mögé, megszólítottam:
– Cseréljünk! Adok egy százast a kocsiért. – ajánlottam vidáman.
Rám nézett és elindult a keze a pénz felé, de félúton visszahúzta, és még a fejét is megrázva megszólalt:
– Nem jó!
– Mi nem jó? – kérdeztem értetlenkedve.
– Nem jó! – felelte és otthagyott.
Az első döbbenet után az én kezem is lehanyatlott. A második döbbenet akkor ért, amikor megértettem, hogy csalónak néz. Nem is akármilyen, hanem egészen pitiáner csalónak.
Elszállt a jókedvem, mert éreztem, hogy nagyon nagy baj van. Nem bízunk egymásban.
Már egy százas erejéig sem bízunk egymásban…