Ki nem mondott szavaink; egy sajnálom, egy szeretlek,
s véghez nem vitt tetteink mind bátorságot kerestek.
Elmondhattam volna, hogy mit érzek irántad,
de addigra már felemésztett a bánat.
Nem voltam féltékeny, hidd el, ez csak ösztön,
de ami barátság, maradjon az örökkön.
Most viszont túl késő, pedig én csak ezt akartam,
légy mellettem jóban, s támogass a bajban.
Te már hozzám se szólsz, még csak rám se nézel,
Ki sem tudom találni, irántam mit érzel.
Érintésre nem válaszolsz, le nem törlöd könnyem,
Ne mondd, hogy el tudsz feledni engem ilyen könnyen!
Hogyan lennék képes jóvá tenni vétkem?
Hisz' a bűntudattól eddig is lázban égtem!
Mi lenne velem, ha többé nem látnám az arcodat?
Mi lenne, ha többé nem hallanám a hangodat?
Én sírok, de te nem szólsz. Szívembe ennyi fájdalom fért.
A szél is azt suttogja: Egy lány élete ma véget ért…
4 hozzászólás
Kedves Bestia!
Nagyon szép és megkapó… megható, szép gondolatok!
( és egy kis kritika: olvasd vissza ha a "mi lenne" az azt feltételezi még él a lány és őt kéri ne "menjen el"… időrendinek pedig inkább a lesz ami passzol! Mert ha a lány már nem él akkor: Mi lesz ha többé nem hallom a hangodat… ? Nem?
Üdv.: Rudy
Örülök, hogy tetszik, Rudy!:)
Igen, igazad van, erre nem figyeltem kellően, köszönöm az észrevételedet, hamarosan korrigálom!:)
Eszti
Kedves Eszti!
Szerintem tartalmilag nagyon jó vers. Nekem tetszett. Leszámítva az utolsó sort.
Barátsággal: Ági
Ági, köszönöm! 🙂
Eszti