Ott a baj, ahol, ahogyan azt előttem szóló másik István is leírta. Furcsaság, amit Te irodalomnak hiszel. Kissé jobban megerőltethetnéd magad és valami egyszerű történetet rázzál ki magadból.
Azért olvastam el, mert kíváncsi voltam, mit hozol ki ebből a címből?
1. A regel = reggel
2. Még versnek sem üti meg, Prózáról már ne is beszéljek?
3. Kezdem azt hinni, hogy téves gondolataid vannak az irodalom terén.
4. Ha már ide feliratkoztál, kapd már össze magad, és legalább egy, legalább egy történetet írjál kérlek, aminek van értelme,legyen benne egy kis irodalom. Mert kicsit aggódom. Az olvasók miatt.
Szia István! 🙁
Nagyon szomorú vagyok, mert ezt az írást úgy engedélyeztem, hogy kijavítottam az össze "regel"-t.
Nem kellett volna, mert a Szabályzatban látható, hogy mindenki felelősséget vállal a saját írásánál.
Engem nagyon zavart, ezért is tüsténkedtem.
Te jelezted, hogy "visszamódosítod". Kérésed engedélyeztem, mert nem tudtam mit lépni erre.
Viszont most fogok, mert csatlakozom az előttem szólókhoz.
Ritkán adok egyest, az alkotásoknál még soha nem tettem, ez lesz az első.
Kíváncsi vagyok arra, hogy miért nem fogadtad el a javítást.
Szerintem ez egy normális irodalmi oldal, engem kifejezetten bánt, hogy semmibe veszed.
Szeretettel: Kankalin
Szia István! 🙁
Nagyon szomorú vagyok, mert ezt az írást úgy engedélyeztem, hogy kijavítottam az összes "regel"-t.

Szia Kankalin!
Nem István védelmében, mert egy ilyen semmiség szerintem sem egy irodalmi oldalra való. Inkább valami közösségi oldal gyenge fejtörőjének tudom elképzelni.
Szóval, az a "regel" lenne a címben feltett kérdésre a helyes válasz!
Ne haragudj, de ha mindenáron az volt a célod, hogy észrevegyük a hibás szót, /amúgy mindenki észlelte, hogy dirrekt tetted oda, a reggelt egy g.vel/ akkor a kérdésed rossz. Mert az kellet volna, hogy legyen a cím, hol itt a hiba?
A BAJ ott van, hogy egy ezt te irodalomnak nevezed. Az olvasókat kóstolgatod be, az eszmefuttatásoddal.Ez nem rejtvény oldal. A másik pedig, egy olvasó azért olvas, hogy élménít gyűjtsön, tanuljon, szórakozzon. stb.
No ez itt fent, mndennek nevezhető, csak annak nem. Ez kritika, és a helyedben azon törném a fejem, hogy ez mi? Amit ide feltettél.
Jajmár, ne legyünk ilyenek! 🙂
(bár már maga István is leírta, hogy ez itt ennyi volt, hogy csak egy g-t írt, de…) nézzünk be a mögöttes jelentésébe csak azért is! 🙂
A regel németül annyit jelent rendszerint.
A baj, tehát lehet a rendszeresség, a monotónia. Mikor mindenki csak csinálja, amit kell, és ezért nem is veszi észre ami körülötte van. Mondjuk egy elütést (vagy… négy elütést).
Én eddig jutottam, most már más folytassa 😀
Egyébként István, szoktam olvasgatni, amiket írsz, és szerintem ezeket a gondolatokat érdemes lenne összegyűjtened, egy kicsit tovább gondolnod, és egyik-másikat összegyúrni, más, már megírt gondolatokkal (regények, versek, bármi) társítani, szóval valahogy dolgozni rajta, és akkor nagyobbat is ütne.
Úgy fogyott el a karakterem, hogy közben nem fogyott el :/ (igen, nálam minden program minden bug-ja kiugrik 😀 )
Szóval, annyit akartam még, hogy én nem húzlak le, mert értem én az ötleteidet, és azt se hiszem, hogy rossz irányba gondolkodnál (az irodalomról? hm… én mondjuk saját belátásom szerint igen keveset tudok a kortársról, mert az nagyon mély és bonyolult, de azért próbálom megismerni), csak akkor legyél mélyebb. Látod, veszik itt az üzenetet, meg volt a g, emelheted a szintet nyugodtan, ha meg nem jön át, ez van. Majd másnak átfog.
Had adjak már egy 3-at, olyan rossz lehet mindenkitől egyes értékelést kapni. 😀
Sziasztok! 🙂
Ez az írás bennem elsőre is katasztrófa volt. Próbáltam javítani rajta, hogy ha már mondanivalója sekélyes, legalább a helyesírás rendben legyen.
Az alkotó határozottan visszautasította szándékom, módosította a javítást.
Azt gondolom, hogy István valószínűleg tudja, hogy mit akart elmondani itt. Ennek konkrét magyarázatát ugyan még nem láttuk, de talán majd kisvártatva elmondja.
Ha az oldal lejáratása volt a szándék, akkor a ló gebe, mert akadnak itt olyan kiemelkedő alkotások, amelyek magas színvonalt képviselnek, amiket szívesen olvasnak, úgyhogy eztán is ez lesz a mérce.
Azt gondolom, hogy minden írás az alkotójáról szól, tehát amit itt olvasnak a műkedvelők, azt Németh Istvánnal azonosítják majd.
Az a véleményem ezzel kapcsolatban, hogy olvasóként nem kattintanék soha többet az írásaira.
Szerkesztőként megteszem, de ennél nem több.
István, itt a baj. Szeretnél olvasótábort gyűjteni, de elriasztod őket.
Szeretettel: Kankalin
Nem hiszem, hogy az oldal lejáratása volt itt a szándék, azért az kemény lenne. 🙂
Egyébként az, ahogy átfutottam István hozzászólásán, az is sekélyes volt, szóval javítanék.
Az a lényeg, hogy este megy haza, hogy minden napja elmegy munkával, dolgokkal, jól van ez így?
És hogy eközben nekünk csak a regel tűnik fel (ami, mint már mondtam németül rendszerint, hogy ez direkt, vagy véletlenül… nem tudom).
De tartom, hogy bár igaz, ez egy baj, hogy nem jól van ez így, hogy egész napok mennek el, és önmagunkra alig marad időnk, talán nem ez, az a szintű társadalmi katasztrófa, ami elbírná ezt az egy gét. Meg kicsit indokolatlannak is tűnik.
Ha lenne itt egy olyan probléma, ami tényleg nagyon súlyos, és akkor lenne egy egy gé, és mindenki ezen puffogna, akkor azt mondom, hogy na, ez tényleg, ez baj. Nem azt mondom, hogy egy átdolgozott élet a kb semmiért nem az, de vannak ennél nagyobb bajok (lehet, hogy ez is baj.)
Előrebocsátom, hogy senkit nem szeretnék megbántani, azonban mindez elkerülhető lett volna, ha…
Én máig úgy tudtam, azért vannak szerkesztők, hogy szűrjenek. Ami nem odavaló, az ne kerüljön fel az oldalra. Tehát ezt a „művet” (azért az idézőjel, mert nem az), vissza kellett volna utasítani.
István, értem, hogy mit akartál mondani, de meg vannak hozzá az eszközeid, hogy kulturáltan fejezd ki magad (bele olvasva előbbi írásaidba, meggyőződésem).
Írhattál volna egy nagyszerű jegyzetet erre a témára, mint ahogyan tetted „A történelem viharai”, vagy „A tökéletes diktatúra” című írásaidban. Remélem, nem így akartad magadra felhívni a figyelmet, mert akkor balul sült el. Igaz, szereztél ezzel a „mű”-vel nagy olvasottságot, talán már az élen jársz, de fel sem tételezem, hogy ez volt a célod.
Elgondolkodtam. Meg kell tanulnom írni. Egyféleképpen. Ahogy mindenkinek tetszik. Mindenfajta kísérletezgetés nélkül.
Az irományhoz:
"Az a lényeg, hogy este megy haza, hogy minden napja elmegy munkával, dolgokkal, jól van ez így?
És hogy eközben nekünk csak a regel tűnik fel"
Ha egyvalaki elgondolkodik a "mű" értelmén, akkor már megérte megírni. (Ez tényleg sablonszöveg?)
Nem szóltam eddig hozzá, mert István belső levélben megkért, ne szóljak hozzá az írásaihoz. Ezért nem magához az íráshoz fogok itt most hozzászólni, hanem a hozzászólásokhoz, ha ez nem szabályellenes. (Egyszer már elkövettem ilyesmit, mindegy, ha az, úgyis leveszik) Szóval. Ki dönti el, melyik írásnak van (itt és általában is) "irodalmi értéke"? Ehhez működtetni kellene egy hozzáértő "zsűrit" Vagy: "bizottságot" Ettől még, ha az Oldal érdeke az, h minden megjelenjen, amit feltesznek, jelenjen meg az is, aminek nincs "irodalmi értéke" csak legyen ott a "zsűri" vagy "bizottság" megjegyzése: "a feltett írás irodalmilag értéktelen". Ezt egyszer már – asszem egy hozzászólásban – javasoltam. Most pedig 5 pontot fogok adni, a következő(k) miatt. Ha István szándékosan módosította vissza a "reggelt" az eredeti "regel"-re, akkor célja volt vele! Mégpedig a címben jelzett célja, az, hogy megkérdezze: hol itt a hiba? Vajon észreveszi-e valaki?
Folytatom, de már be is fejezem.
Egy kis "szivatás", ami még mindig nagyobb "irodalmi értéket" képvisel, mint pl. agy bárgyú szóvirág! Szeretettel üdvözlök minden hozzászólót!:)
24 hozzászólás
Már meg ne haragudj kedves druszám, de ide irodalmi alkotásokat illendő feltölteni. Üdv István
Kedves István!
Ott a baj, ahol, ahogyan azt előttem szóló másik István is leírta. Furcsaság, amit Te irodalomnak hiszel. Kissé jobban megerőltethetnéd magad és valami egyszerű történetet rázzál ki magadból.
Üdvözlettel: Kata
Provokálsz szép öcsém, vagy beütötted az okos kis fejecskédet? 🙂
Kedves Antonius!
Reggel
üdv Tóni
Kedves Druszám!
A hiányzó betűt azért nem sérelmeztem, mert minél rövidebb ez a mű, annál jobb. 🙂
Üdv. a
Azért olvastam el, mert kíváncsi voltam, mit hozol ki ebből a címből?
1. A regel = reggel
2. Még versnek sem üti meg, Prózáról már ne is beszéljek?
3. Kezdem azt hinni, hogy téves gondolataid vannak az irodalom terén.
4. Ha már ide feliratkoztál, kapd már össze magad, és legalább egy, legalább egy történetet írjál kérlek, aminek van értelme,legyen benne egy kis irodalom. Mert kicsit aggódom. Az olvasók miatt.
Selanne
Mi itt a probléma? Bizonyára naponta regisztrál valahova, aztán hazamegy! 🙂
Szia István! 🙁
Nagyon szomorú vagyok, mert ezt az írást úgy engedélyeztem, hogy kijavítottam az össze "regel"-t.
Nem kellett volna, mert a Szabályzatban látható, hogy mindenki felelősséget vállal a saját írásánál.
Engem nagyon zavart, ezért is tüsténkedtem.
Te jelezted, hogy "visszamódosítod". Kérésed engedélyeztem, mert nem tudtam mit lépni erre.
Viszont most fogok, mert csatlakozom az előttem szólókhoz.
Ritkán adok egyest, az alkotásoknál még soha nem tettem, ez lesz az első.
Kíváncsi vagyok arra, hogy miért nem fogadtad el a javítást.
Szerintem ez egy normális irodalmi oldal, engem kifejezetten bánt, hogy semmibe veszed.
Szeretettel: Kankalin
Szia István! 🙁
Nagyon szomorú vagyok, mert ezt az írást úgy engedélyeztem, hogy kijavítottam az összes "regel"-t.
Nem kellett volna, mert a Szabályzatban látható, hogy mindenki felelősséget vállal a saját írásánál.
Engem nagyon zavart, ezért is tüsténkedtem.
Te jelezted, hogy "visszamódosítod". Kérésed engedélyeztem, mert nem tudtam mit lépni erre.
Viszont most fogok, mert csatlakozom az előttem szólókhoz.
Ritkán adok egyest, az alkotásoknál még soha nem tettem, ez lesz az első.
Kíváncsi vagyok arra, hogy miért nem fogadtad el a javítást.
Szerintem ez egy normális irodalmi oldal, engem kifejezetten bánt, hogy semmibe veszed.
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Ránk üvölt egy hiba. Észrevesszük.
Ott a baj a sorok közt. Észrevesszük?
Üdv: István
U.i.: Örülök a hozzászólásodnak, mert abból látszik, hogy nem utólag magyarázom a dolgot, hanem előre megfontolt szándékkal követtem el.
Szia Kankalin!
Nem István védelmében, mert egy ilyen semmiség szerintem sem egy irodalmi oldalra való. Inkább valami közösségi oldal gyenge fejtörőjének tudom elképzelni.
Szóval, az a "regel" lenne a címben feltett kérdésre a helyes válasz!
Üdv: dodesz
Sziasztok!
Igen, mindenki megtalálta a hibát. Ami látszik…
István
😀 no, a legnagyobb baj itt szerintem az (természetesen a "regel"-en kívül), hogy ez az alkotás felkerült ide, ugyanis szabályzatellenes, mert
1. nem soroható be a három főkategória egyikébe sem;
2. nincs irodalmi értéke.
Mónika
Ne haragudj, de ha mindenáron az volt a célod, hogy észrevegyük a hibás szót, /amúgy mindenki észlelte, hogy dirrekt tetted oda, a reggelt egy g.vel/ akkor a kérdésed rossz. Mert az kellet volna, hogy legyen a cím, hol itt a hiba?
A BAJ ott van, hogy egy ezt te irodalomnak nevezed. Az olvasókat kóstolgatod be, az eszmefuttatásoddal.Ez nem rejtvény oldal. A másik pedig, egy olvasó azért olvas, hogy élménít gyűjtsön, tanuljon, szórakozzon. stb.
No ez itt fent, mndennek nevezhető, csak annak nem. Ez kritika, és a helyedben azon törném a fejem, hogy ez mi? Amit ide feltettél.
Selanne
Jajmár, ne legyünk ilyenek! 🙂
(bár már maga István is leírta, hogy ez itt ennyi volt, hogy csak egy g-t írt, de…) nézzünk be a mögöttes jelentésébe csak azért is! 🙂
A regel németül annyit jelent rendszerint.
A baj, tehát lehet a rendszeresség, a monotónia. Mikor mindenki csak csinálja, amit kell, és ezért nem is veszi észre ami körülötte van. Mondjuk egy elütést (vagy… négy elütést).
Én eddig jutottam, most már más folytassa 😀
Egyébként István, szoktam olvasgatni, amiket írsz, és szerintem ezeket a gondolatokat érdemes lenne összegyűjtened, egy kicsit tovább gondolnod, és egyik-másikat összegyúrni, más, már megírt gondolatokkal (regények, versek, bármi) társítani, szóval valahogy dolgozni rajta, és akkor nagyobbat is ütne.
Úgy fogyott el a karakterem, hogy közben nem fogyott el :/ (igen, nálam minden program minden bug-ja kiugrik 😀 )
Szóval, annyit akartam még, hogy én nem húzlak le, mert értem én az ötleteidet, és azt se hiszem, hogy rossz irányba gondolkodnál (az irodalomról? hm… én mondjuk saját belátásom szerint igen keveset tudok a kortársról, mert az nagyon mély és bonyolult, de azért próbálom megismerni), csak akkor legyél mélyebb. Látod, veszik itt az üzenetet, meg volt a g, emelheted a szintet nyugodtan, ha meg nem jön át, ez van. Majd másnak átfog.
Had adjak már egy 3-at, olyan rossz lehet mindenkitől egyes értékelést kapni. 😀
Hallod, már megint egy d-vel írtam le azt, hogy hadd, ez valami kisagyi para izé lehet. 😀
Sziasztok! 🙂
Ez az írás bennem elsőre is katasztrófa volt. Próbáltam javítani rajta, hogy ha már mondanivalója sekélyes, legalább a helyesírás rendben legyen.
Az alkotó határozottan visszautasította szándékom, módosította a javítást.
Azt gondolom, hogy István valószínűleg tudja, hogy mit akart elmondani itt. Ennek konkrét magyarázatát ugyan még nem láttuk, de talán majd kisvártatva elmondja.
Ha az oldal lejáratása volt a szándék, akkor a ló gebe, mert akadnak itt olyan kiemelkedő alkotások, amelyek magas színvonalt képviselnek, amiket szívesen olvasnak, úgyhogy eztán is ez lesz a mérce.
Azt gondolom, hogy minden írás az alkotójáról szól, tehát amit itt olvasnak a műkedvelők, azt Németh Istvánnal azonosítják majd.
Az a véleményem ezzel kapcsolatban, hogy olvasóként nem kattintanék soha többet az írásaira.
Szerkesztőként megteszem, de ennél nem több.
István, itt a baj. Szeretnél olvasótábort gyűjteni, de elriasztod őket.
Szeretettel: Kankalin
Nem hiszem, hogy az oldal lejáratása volt itt a szándék, azért az kemény lenne. 🙂
Egyébként az, ahogy átfutottam István hozzászólásán, az is sekélyes volt, szóval javítanék.
Az a lényeg, hogy este megy haza, hogy minden napja elmegy munkával, dolgokkal, jól van ez így?
És hogy eközben nekünk csak a regel tűnik fel (ami, mint már mondtam németül rendszerint, hogy ez direkt, vagy véletlenül… nem tudom).
De tartom, hogy bár igaz, ez egy baj, hogy nem jól van ez így, hogy egész napok mennek el, és önmagunkra alig marad időnk, talán nem ez, az a szintű társadalmi katasztrófa, ami elbírná ezt az egy gét. Meg kicsit indokolatlannak is tűnik.
Ha lenne itt egy olyan probléma, ami tényleg nagyon súlyos, és akkor lenne egy egy gé, és mindenki ezen puffogna, akkor azt mondom, hogy na, ez tényleg, ez baj. Nem azt mondom, hogy egy átdolgozott élet a kb semmiért nem az, de vannak ennél nagyobb bajok (lehet, hogy ez is baj.)
Szóval nem olyan rossz ez, mint amekkora felháborodást okozott, de nem is jó. Viszont still better lovestory than Twilight. 😀
Előrebocsátom, hogy senkit nem szeretnék megbántani, azonban mindez elkerülhető lett volna, ha…
Én máig úgy tudtam, azért vannak szerkesztők, hogy szűrjenek. Ami nem odavaló, az ne kerüljön fel az oldalra. Tehát ezt a „művet” (azért az idézőjel, mert nem az), vissza kellett volna utasítani.
István, értem, hogy mit akartál mondani, de meg vannak hozzá az eszközeid, hogy kulturáltan fejezd ki magad (bele olvasva előbbi írásaidba, meggyőződésem).
Írhattál volna egy nagyszerű jegyzetet erre a témára, mint ahogyan tetted „A történelem viharai”, vagy „A tökéletes diktatúra” című írásaidban. Remélem, nem így akartad magadra felhívni a figyelmet, mert akkor balul sült el. Igaz, szereztél ezzel a „mű”-vel nagy olvasottságot, talán már az élen jársz, de fel sem tételezem, hogy ez volt a célod.
További jó alkotást mindenkinek!
Üdvözlettel
Ida