Így megy ez 1

1. Az első találkozás

Kaczor András szokásához híven a Margitszigeten egy, a Dunára néző padon ült, amikor a futópálya felől hirtelen egy lány közeledett felé, majd sebesen leült a fiú mellé a padra.
András meglepetésében gyorsan odébb húzódott, hogy a 16 év körüli kis hölgyet hellyel kínálja, de ő akkor már rég megelőzte a fiút.
Bemutatkoztak egymásnak:
– Szia, nem baj, ha leülök melléd egy kicsit pihenni? Szilviának hívnak. Örülök, hogy megismerhettelek.
– Én is örülök. Az én nevem András. Egyáltalán nem baj, maradj csak nyugodtan!
– Tudod, ilyen hosszú futás után jól esik egy rövid pihenő, egy pár perces szünet. Az iskolában nemsokára futóversenyt rendeznek. Én is indulok rajta és szeretnék jó eredményt elérni. Gondolom, még te is tanuló vagy, ugye?
– Igen. A Toldy Miklós gimnáziumba járok.
– Micsoda véletlen! Én is ott tanulok. Melyik osztályba?
– A 2.a-ba.
– Nahát, akkor évfolyamtársak is vagyunk! Én a 2.b-be járok. Hogyhogy nem találkoztunk még eddig?
– Nem tudom. Minden bizonnyal elkerültük egymást.
– Az lehetséges. Sebaj, a lényeg az, hogy végre megismerkedtünk. Tudod, egy nagyon jó barátnőm is abban az osztályban tanul. Deák Sárának hívják. Ismerned kell neked is!
– Persze- válaszolta András, és tekintetét mélyen a pad alá vetette, nehogy Szilvia meglássa, e név hallatán mekkora zavarba esett. Azonnal fülig vörösödött az arca.

2. Deák Sára, a „nagy szerelem”

Deák Sára ugyanis nem volt más, mint Kaczor András titkos szerelmének tárgya.
Immár több, mint egy esztendeje epekedett a különben szépnek nem nevezhető, de mindenképpen helyes, megnyerő egyéniségű, kék szemű, barna hajú, göndör tincseket viselő, enyhén szeplős leány iránt. Rajongása gyakorlatilag attól a pillanattól fogva tart, amikor első alkalommal átlépte a Toldy Miklós Gimnázium kapuján.
Az osztálytársai közül először deák Sárával került kapcsolatba.
Szólni nem mert hozzá, de rögvest megigézte a lány tengerkék szemének enyhén ferde állása, amely valami tündéri pajkosságot kölcsönzött az egész személyiségének.
És legalább ugyanilyen rejtélyes és megfejthetetlen módon Kaczor András soha nem vett annyi bátorságot, hogy bevallja Sárának az érzelmeit. Némán vágyakozott, hátha valami csoda folytán közelebb kerülhet „álmai asszonyához”, ám e csoda sohasem következett be!
A fiú, amint felismerte, hogy határtalan vágyódása a tanulmányai és önmaga szempontjából akár veszélyes is lehet, eleinte igyekezett mindent magába fojtani. De mindez hiábavaló kísérletnek bizonyult csupán! A vágy nem szűnt meg, sőt egyre erősödött benne!
Olyannyira, hogy egy nap egészen fölbátorodott, és a virágüzletbe rohant, ahol egy csodálatos vörös rózsát vásárolt az imádott ifjú hölgynek. András még életében nem igyekezett úgy az iskolába, mit azon a derűs reggelen, mindenképp Sára előtt akart megérkezni az osztályterembe. E tervét különben maradéktalanul sikerült megvalósítania.
A tanítás kezdete előtt majdnem egy órával már az osztályteremben, Sára padja előtt állt.
Sebtében letette a virágot az asztalra, aztán látszólag nyugodtan helyet foglalt a teremben.
A nyolcórai becsengetés azonban vészesen közeledett! Sára egyébként korábban fut be, mint a többiek általában. Nemegyszer volt már az első diák, aki belépett az ajtón.
Még fél nyolcat sem mutatott az óra, mikor a fiú puszta kíváncsiságtól vezérelve kinézett az ablakon. Hát abban a szempillantásban földbe gyökerezett a lába, majd azt hitte, szívrohamot kap. Deák Sára, a hatalmas és legyőzhetetlen plátói szerelme pontosan abban a szent percben érkezett meg az iskolába!
Most mit csináljon? Hirtelen egyetlen döntés jöhetett számításba hősünk előtt: minél gyorsabban elmenekülni a kínos helyzetből!
Szerencsétlen „szerelmes” diákot többé nem érdekelték az iskolai teendők, se a tanárok, se a kötelesség. Egyetlen dolog tartotta lázban: Menekülni az idővel elkerülhetetlen szembesülés elől.
Hadd maradjon csak szegény Sára kétségek között, kitől kaphatta a gyönyörű virágot, ahogy őt is ugyanúgy emészti majd a kétség: meddig kell még az egyre kibírhatatlanabbá váló bizonytalanságot elviselnie?

3. Az ismerkedés

Kaczor Andrást Szilvia kissé nyers kacagása rázta fel álmodozásából.
– Haha. Nagyon elbóbiskoltál. Ilyen nagy hatással van rád ez a Sára?
– Dehogyis. Nem is igazán ismerem őt.
– Na ezt már nem hiszem el neked! Tudod, nincs abban semmi szégyellnivaló, ha kedveled Sárát. Végtelenül rendes teremtés, én óvodáskorom óta ismerem. Vagyis lassacskán 12 éve.
András erre nem tudott mit válaszolni. Többé nem tudta Sárát kiverni a fejéből.
Egy darabig hallgattak, mint a sír. A csöndet végül Szilvia törte meg:
– Mondd csak, különben merrefelé laksz?
– A Podmaniczky utcában. Nem messze a Nyugati Pályaudvartól.
– Én az Anker- köznél.
– Az hol van?
– Tudod, a Deák tér mellett. Már járnod kellett arra.
– Szerintem is, csak tudod, képtelen vagyok megjegyezni az utcaneveket.
– Hát mit jegyzel te meg? Mellesleg nagyon elmélyültél abban a könyvben.
Mi az? Valami regény?
– Á, dehogy regény! Nem izgat fel engem a szépirodalom. Ez egy földrajzkönyv.
– A kedvenc tantárgyam. Én már eldöntöttem, hogy miután leérettségiztem, az egyetemen földrajzot akarok tanulni. Minden vágyam, hogy elismert földrajztudós legyek.
– Ha ilyen serényen tanulmányozod azt a könyvet, minden esélyed meg lesz rá.
Egyébként miért nem otthon tanulsz? Szerintem sokkal nyugodtabb körülmények közt lennél.
Itt folyton járókelők mászkálnak, ide hallatszik a város tompa zaja, a legapróbb nesz is elvonja a figyelmed a tanulástól.
– Ellenkezőleg, az enyémet egyáltalán nem vonja el. Én otthon nem tudnék rendesen tanulni.
Apám folyamatosan részeg és úgy ordibál velem, mint egy elmebajos, ezenkívül még három rendetlen testvér is a nyakamon csimpaszkodik. Itt sokkal nyugalmasabb nekem, mint bárhol máshol. Ó, bárcsak mindig itt lehetnék. Úgy vagyok ezzel, mint Arany János. A különbség csak annyi köztünk, hogy én nem az Őszikék verseit írom holmi Kapcsos könyvbe, hanem a földrajz tudományát szívom magamba. Néha már olyan érzésem támad, valamilyen szinten én is művész vagyok.
– Én viszont gyűlölök tanulni. Ezt tiszta szívemből mondom neked. Nem értem, miért választottam ezt a nehéz gimnáziumot. A szüleim beszéltek rá. Igazából kettesnél nincs is jobb jegyem, kivéve testnevelésből. Ezért akarok hivatásos futó lenni. És ez az oka annak, hogy minden iskolai és sok városi versenyre is benevezek. Bizonyítani szeretnék az ismerősöknek, a tanároknak, és nem utolsó sorban a szüleimnek.
Úgy határoztam, elhagyom ezt az országot. Itt mindössze két dolog létezik: a nyomor és a reménytelenség. A barátom, Feri, rendelkezik külföldi összeköttetéssel.
Svájcban élnek olyan ismerősei, akik tudnának nekem segíteni.
Ó, alig várom már, hogy végre utazhassak, lehetőleg Ferivel együtt , hogy örök időkre magam mögött hagyhassam ezt a koszfészket!
– Ezen már én is gondolkoztam. Ez az egy magyarázata van annak, hogy olyan szorgalmasan tanulok minden egyes tantárgyat. Természetesen a földrajzot imádom a legjobban, és csak azzal vannak komolyabb terveim. Ennek ellenére mindent megteszek, nehogy az apám bármiért is szemrehányást tegyen nekem.
– Értem. Úgy látom, nagyon szíveden viseled ezt a tanulás dolgot. Igazán lelkiismeretes srác vagy. Feri irtó talpraesett, de feleannyi szorgalma sincs, mint neked.
Egyébként mivel foglalkozol még a nagy hajtáson kívül? Olykor neked is jár egy kis relaxáció.
– Gitározom. Basszusgitáron játszom egy baráti társaságban. Nemrég együttest alapítottunk. Már több demót készítettünk el.
– És milyen stílusú zenét játaszotok?
– Gyakorlatilag mindenféle zenét játszunk, de legjobban a rockot szeretjük , főleg a progresszív stílust.
– Az szuper. Én imádom a progresszív rockzenét. Fesztiválokra is szoktam járni.
– Én nem járok, de kisebb társaság előtt már léptünk fel. Rengeteget játszunk, mert még sokat kell fejlődnünk. Néhány hónapon belül komoly rendezvényekre is szeretnénk meghívást kapni.
– Csak szólj időben, ha játszol, ott leszek az első sorban. Megőrülök a gitáros fiúkért! Kár, hogy Feri nem gitározik. Pedig milyen jól nézne ki egy nagy basszusgitárral a vállán!
De hát ő nem művész, mint te.
– Én sem vagyok művész, de szívesen játszom neked, ha akarod.
Ebben a másodpercben megcsörrent Szilvia mobiltelefonja. 2 perces beszélgetés következett.
Bocsáss meg, András, ha nem gond, most el kell mennem. Feri hívott, találkozónk van a Moszkva téren. Valamit közölni szeretne velem, kíváncsi vagyok, mit? Utána elmegyünk a Mamutba körülnézni és szórakozni egy picit.
Holnap itt leszel?
– Valószínűleg igen.
– Rendben, találkozhatnánk megint! Hozd magaddal a gitárt is! Felkeltetted az érdeklődésem, mekkora virtuóz vagy.
– Jól van, elhozom.
– Akkor, szia holnap!
– Szia!
Szilvia elment, András pedig valami fura bizsergést érzett magában a beszélgetés után.