Egyik hajnalban volt egy film a televízióban, ezzel a címmel.
Rájöttem, engem is irányítanak.
A vér meghűlt bennem.
Reggel érzem, be kell mennem dolgozni, pedig nem is akarok!
Ott kaphatok "fentről" több impulzust, mert pörgök, mint egy búgó-csiga.
Mire hazajutok, megszólalnak a hangok….
Meghallgatom a hangpostámat, kérik: menjek, hozzak, találkozzunk, vigyem el a 6-os kötőtűmet….
Az eszem megáll!
Lehet, már nem is én vagyok én, hanem VALAKI?!
Figyelem magam.
A konyhakéseket elzárom, nehogy olyan utasítást kapjak, hogy menjek el az ónodi vásárra, vegyek egy malacot és vágjam le!
Van még esélyem.
Most megyek, a fejemre húzom a kocsonyás fazekat.
Védekezem, ahogy tudok.
Védem, a még ép elmémet!
2 hozzászólás
Én imádollak ezért a versért, és fantáziáért…
De a "kocsonyás fazék", az mindig sokat jelentett..)))
Tudod nagyon jól, a kosoknak nem kell a szomszédba menni fantáziáért! 🙂
Köszönöm! 🙂