– Jánosaim, az Úrban!- nyögött fel Valentina az ágy rugós matracával kánonban. Fáradt szemeit szoktatta a hajnali szürkeséghez, míg elég erőt nem érzett, hogy feltápászkodjon. Sietősen mosta ki szeméből az álom utolsó sóhajait és felöltözött. A kávét hidegen kortyolta fel, a félig megszáradt zsemlét pedig útban a buszmegálló felé majszolta el.
A buszban önmaga elé bámulva próbált gondolkozni. A fiát nézze-e meg először, vagy a férjét. Nagy dilemma volt.
– Prosztatarák vagy agydaganat?- motyogta, észre sem véve, hogy már nem csak gondolkodik.
– Parancsol ? – kérdezte a mellette ülő férfi, némi aggodalommal az arcán, de Val csak rámosolygott, ezzel is megerősítve a férfit abban a hitében, hogy a nő egy gyalogbolond.
A kórház salétromos falai láttán elhomályosodott a tekintete. Hogy lehet, hogy ők ketten ugyanitt vannak, s ugyanazok az orvosok mondják ugyanazokat a semmitmondó válaszokat baljós kérdéseire.
– Jánosaim, a kórházban – szaladt ki a száján, majd apró léptekkel megindult a lépcsőn felfelé. A fiához ment be először, aki negyven fokos lázzal feküdt egy üvegfal mögött. Valentina imádkozni kezdett, némán tátogó szája felfoghatatlan kéréseket zúdított az Ég felé. János, a fia ekkor ránézett és elmosolyodott. Ő pedig vissza. De látta, hogy ez a mosoly már nem a régi, önfeledt üzletember mosolya, hanem egy hirtelen megöregedett rákos emberé. Kezét óvatosan az üvegre tapasztotta és így, némán mondta el fiának a mindenen átívelő szeretetet, majd óvatosan kihátrált a parányi előszobából.
A másik kórterembe lépve megtorpant. Férje háttal állt neki, bámult kifelé az ablakon, homlokát a jéghideg üvegnek támasztotta. Val megérintette a vállát. János, a férje lassan fordult meg, bődületes fájdalmat érzett a fejében, minden egyes mozdulatra. Tekintetük összekapaszkodott és így meséltek egymásnak, most is szavak nélkül, a kórház halotti csendjében. Mi lesz, ha végképp nem tud majd beszélni, hiszen a daganat épp ott van az agyában…. ott van, ahol egyáltalán nem kellene lennie. Amikor észrevette, hogy társa elfáradt, elköszönt tőle és elindult a buszhoz.
Otthon magányos fájdalommal esett bele a nagy fotelbe és álomba merült. Álmában rémeset látott: a Jánosok halottak, ő pedig hagyta magát rábeszélni egy földönkívülinek tűnő szertartásvezető által egy duplakoporsóra.
– Higgye el asszonyom, rengeteget spórol és ez nagyon divatos mostanság. Tudja micsoda szerencse kell ahhoz, hogy egyszerre két rokont is el kelljen temetni? – mondta a hínárfejű és bevezette a nőt a terembe, ahol egy igen széles koporsóban feküdt egymás mellett a férje és a fia.
– Jánosaim, a koporsóban – jajdult fel az asszony …. és kinyitotta a szemét. A szobában már teljes sötétség lapult, beletelt pár másodpercbe, míg rájött, hogy csak álom volt.
Egy darab sajtot rágcsált, dióval, míg bolyongott a házban. Holnap ismét el kell mennie oda. Amúgy meg le kéne már feküdni, úgy fáj minden tagja.
A paplant lassan húzta magára, annyira lelassította a bénító magány, amit érzett növekedni a szívében. A párnába fúrta fejét és akarata ellenére lassan könnyek csordultak le arcának minden barázdáján. Aztán halkan imádkozni kezdett.
– Jánosaim, a szívemben …
10 hozzászólás
Hú, hát a cím alapján nem erre számítottam. Szomorú, megrázó történet. Nagyon jól sikerült. Ismét 🙂
Kedves Hanga!
Engem is felkavartál finom érzelmi árnyalataiddal, ahogy azt a verseiddel is teszed.:)
Remek lett!:)))
üdv: w.
Nem is tudom, mit mondjak… Fantasztikus történet! És az az álom benne…bravúros, kritikus, egyszóval: remek.
Gratulálok!
macs
Nagyon megható, szép történet, remekül megírva. Gratulálok!
Köszönöm mindenkinek!
A történet sajnos igaz, most történik, a családomban. 🙁
Hanga
Szia!
Most éppen nem vagyok benne biztos, hogy az én hülyeségemre van szükséged, vagy komoly baráti biztatásra és együttérzésre, ilyenkor nagyon tanácstalan vagyok. Sejtettem valamit, mivel az írásod nagyon jóra sikerült…túl jóra. Nem mintha egyébként nem lenne rá tehetséged, de…
Köszönöm Brúnó!
A humor sok mindenre gyógyír. Talán erre is, majd…
Hanga
Fantasztikus, mennyi átéléssel írod le az emberi fájdalom jelenlétét.
Sajnos- amint írod – a történet igaz. Az írásodhoz csak gratulálni tudok.
Nagyon-nagyon megható …remek.
Kedves Hanga!
Csak ismételni tudom önmagamat: remekül írsz és nagyon valósághűen. Sajnálom, hogy ez a történeted tényleg valós alapokon nyugszik:(
Üdv: Borostyán
Igen, ez a valóság, aminek sajnos lesz második fejezete is, és ez számomra szomorú nagyon.
Köszönöm, hogy itt is megtiszteltél olvasásoddal!
Üdv!
Hanga