És ekkor jöttek az összetoldók. Mikor már minden szétesve látszódott. Mint két vonat ami megállt egymás előtt. Kinyitották a szemüket és kezükbe vették sorsukat. Holnap ütköznek a vonatok. Végre eljön a rettegve várt karambol. Az akarat időtlen mágnese állt középre. A tökéletesség nem látszik. A tökéletesség relatív. Milyen rossz érzés lehet csak az apró részt látni? És ekkor jöttek az összetoldók. Megszülték a pillanatot életre keltve annak alkotóit.
Mert lehet minden hiányos és egyedi. De nincs meg a tökéletességet adó mag, a lélek. Széthullik minden. A tökéletlen barázdákat nem futják át a sugarak. A darabok nem látják a sort. Lelassult a folyamat. De ekkor jöttek az összetoldók, megszülték a pillanatot életre keltve annak alkotóit…
Jöttek az összetoldók
By Ngaboru
2 hozzászólás
én megmondtam=):
Nincsenek elszakadók. Hiába várják őket. Egy másodperc töredékéig minden egyszerűnek látszik, megfagy az idő, de csak addig, míg szusszannak. Mint két vonat frontális ütközése előtt. Egy láthatatlan erő közéjük feszül, de ha jobban megnézik, az egész addig tart, míg a légoszlopot nullára redukálják. Máshogy is történhetett volna, de így kellett, hogy történjen. Mintha minden meg lenne írva.
Nincsenek elszakadók. Nincsenek elszakasztók. Csak összehúzó erők a két fél között. Semmi sem lehet tökéletes, de a sok kicsi hiba halmaza lehet elenyésző.
Az utolsó előtti lépcsőfokon senki nem jön, hogy a mélybe taszítson. Ott már csak ketten állnak. Ha nem bírják megvetni a lábukat a hajtépő szélviharban; egy fokkal lejjebb gurulnak. Visszagurulnak. És nem visszazuhannak a hétköznapok őrlő gépezetébe. Ha küzdenek a szélvihar ellen; az mosolyogva hátba fújja őket, és tovalibben. Ekkor léphetnek fel a legfelső lépcsőfokra.
Hé ne írd át a művemet:D de amúgy tudom én miről beszélsz. És te tudod én miről beszélek. Senki más nem tudja miről beszélünk