Katika

Gyermekkoromban a nagyszüleimnél töltöttem a nyarakat, falun. A természet közelsége mindig is élvezettel töltött el, órákat barangoltam a közeli erdőben, gombát, bogyókat gyűjtögetve. Akkor már megfertőztek azok a filozófiai irányzatok, melyek a rousseaui alapelvből kiindulva a „Vissza a természethez” jelszót hirdették. Úgy éreztem, az emberi lét igazán csak akkor teljesedhet ki, ha együtt élünk az évszakok körforgásával. A vidéki élet iránt vonzódásomat fokozta nagyszüleim irántam tanúsított rajongó szeretete, na meg a szomszédban lakó Katika is. A nálam három évvel idősebb kislány anyáskodó gondossággal foglalkozott velem, még az orromat is kifújta. Amikor nagyobbak lettünk, és Katika már kinőtt a babázásból, különböző társasjátékokkal, rejtvényekkel mértük össze egymás tudását. Katika osztozott velem az erdei sétáimban is, falusi lány lévén szinte az összes vadvirágot és fát ismerte. Az így szerzett ismereteimet aztán bőven kamatoztathattam a biológiaórákon. Katikával őszinte, mély barátság fűzött össze, még az sem zavart, hogy csak nyáron találkozhattunk.

Teltek, múltak az évek, lassan befejeztem az általános iskolát. Kitűnő bizonyítvány és egy sikeres gimnáziumi felvételi birtokában szálltam a kis somogyi falu felé vezető vonatra. Az ablakon besütött a júniusi napsugár, pipacsok borították lángoló vörösbe a mezőt. Úgy éreztem, az élet ennél szebb már nem is lehetne. Nagyanyám a szokott lelkesedéssel fogadott. Rajna kutya le sem akart szállni rólam, hatalmas testével egyfolytában ölelgetett. Miután kipakoltam, és meghallgattam a legújabb falusi híreket, Katika után érdeklődtem.
– Hát- nézett rám sokatmondóan nagyanyám, – majd meglátod, Petikém!
– Mit? – kérdeztem kíváncsian.
Nagyanyám azonban nem volt hajlandó többet elárulni. Alig vártam már, hogy vége legyen az ebédnek, és átmehessek a szomszédba. A máskor puhán, szinte akadálytalanul számba omló rántott húst most alig tudtam elrágni. Nagyapám a lovakról mesélt, de gondolataim csak Katika körül jártak. Végre ott álltam a tulipánmintás faajtó előtt, és bekopogtam. Gyönyörű, hosszú hajú, fiatal nő nézett ki az ablakon. Az első pillanatban meg sem ismertem. Aztán hirtelen belém hatolt a felismerés: hiszen ez Katika! A szeme, mosolya a régi, de a teste nagyon megváltozott. Igazi nővé cseperedett, amióta nem láttam. Alakja megtelt, könnyű blúza alatt két domborulat hirdette női mivoltát. Az első döbbenettől szólni sem tudtam. Katika már az ajtónál termett. Riadtan vettem tudomásul, hogy majdnem egy fejjel magasabb nálam. Barátságosan üdvözölt, de hangjában enyhe tartózkodást fedeztem fel. Beszéltem neki az iskolai sikereimről, jövőbeli terveimről, de kissé szórakozottnak tűnt. Hirtelen mozdulattal felállt, majd a szekrényéhez lépett.
– Nézd, milyen szép ruhát kaptam keresztaputól – mondta.
Ruhák? Eddig pont azt csodáltam Katikában, hogy nem olyan nyafka, mint a többi lány, hanem teljesen megérti fiús kedvteléseimet. Abban a percben tudatosult bennem, hogy ez a nyár nem lesz olyan, mint a többi.

– Na, mi újság Molnáréknál? – kérdezte nagyanyám este, látva mennyire elszontyolodtam. Miután nem kapott választ, megjegyezte:
– Hát igen, nagylány lett a Katikából.
Másnap, miközben Rajnával játszottam az udvaron, Katika strandtáskával a vállán a patak felé indult, de engem nem hívott magával. A kurta köszönésen kívül egyetlen kedves szava sem volt hozzám. Hát jó, fogott el méreg, ha te így, akkor én is úgy, és látványosan dúlva-fúlva az erdőbe vonultam a kutyával. Attól kezdve mindennap külön utakon jártunk. Egy különösen forró délutánon a patakhoz vetődtünk kedvenc ebemmel. A kecskerágóbokor mögött vidám lubickolásra lettem figyelmes. Talán vadkacsák vagy szárcsák fürdenek, gondoltam. Szerencsére magammal vittem a távcsövemet, ugyanis nagyon szerettem megfigyelni a madarakat. A tölgyfa előtti apró öbölben azonban nem szárnyasokat pillantottam meg, hanem Katikát, amint ruha nélkül átadja magát a pancsolás élvezetének. Hosszan elidőztem mellének domborulatain, majd tekintetem lassan egyre lejjebb vándorolt. Órákig gyönyörködtem volna a látványban, de Rajna előre ugrott. Megfogtam ugyan a nyakörvét, de ezzel csak azt értem el, hogy engem is magával rántott. Így aztán kutyástól elterültem Katika előtt. Szörnyen megijedtem, hogy mit kapok a leskelődésért, de legnagyobb meglepetésemre Katika nevetni kezdett. Nem volt más választásom, én is kacagtam vele együtt. Attól kezdve együtt jártunk a patakpartra. Azon a nyáron váltam férfivá.