Azt kérdik, hogy ki volt az öreg Paulik? Nos Paulik bácsi az 1920-as évek amolyan Háry Jánosa, vagy Münchausen bárója volt, vele estek meg a következő történetek. Személyesen nem ismerhettem, ugyanis nem várt meg, előbb elment, mint ahogy én érkeztem. A régi öregek elbeszéléseiből tudom, az volt a szavajárása, hogy „ember”, és nagy átéléssel adta elő mondanivalóját.
-Sok mindent nem tud még maga ember, egyszer kishíjján megnyertem a világháborút.
-Milyen világháborút Paulik bácsi?
-Milyen világháborút? A Nagy Háborút, vagy amióta besorszámozták az I. világháborút.
-Az meg hogy lehet, ugye csak viccel?
-Dehogy viccelek, nem volt az vicces, az úgy volt, hogy a századosom rohamot vezényelt Isonzónál, mi meg kiugrottunk a lövészárokból, neki a taljánnak, lőttek de nagyon ám, de én nem bántam, szuronyt szegezve rohantam előre. Egyszer megállok, körbenézek, hát mit ad Isten, egyedül vagyok, az összes bajtársam holtan, vagy sebesülten fekszik a harctéren. Ettől aztán olyan dühös lettem, hogy lelőttem vagy ezer taljánt, de inkább többet, és mentem tovább, ember, ha akkor nem fog vissza parancsnokom megnyerjük a háborút, ahogy mondom.
-Öreg a II. világháborúban hol szolgált?
-Már obsitos voltam, de ahol tudtam segítettem.
-Mit segített?
-Például bolhaport árultam.
-Bolhaport?
-Azt. Jöttek-mentek a katonák, hol németek, hol oroszok, bolha meg tetű volt rengeteg, ellenszert meg nem lehetett kapni, igaz akkor már bolt se volt. Én meg gondoltam egyet, vettem egy kis firnájszot, egy kis mészport összekevertem, kiporcióztam kis papírstaniszlikbe, oszt hagy menjen, vitték, is mint a cukrot.
-Úgy hallottam ebből probléma is lett, az egyik sem rovarirtó.
-Problémának nem nevezném, de egy kis reklamáció volt, az igaz.
-Mi történt?
-Az utcán elém áll Nagyné, meg az ura azzal, hogy idefigyeljen Paulik, azzal a bolhaporral valami nem stimmel, -oszt ugyan miért nem, kérdem én?
-Hát csak azért – mondják ők, hogy a saját szemünkkel láttuk, hogy a leszórt bolhaporba belemászott a tetű, meg beleugrott a bolha, és mind a kettő ki is jött belőle.
-Hogy alkalmazzák azt a szert?
-Hogy, hát leszórtuk az ágy mellé a sarokba, bele is ment a bolha, de ki is jött belőle.
-Hát persze, mert nem jól használják.
-Nem-e, hát hogyan kell használni? – csattant fel ingerülten a férj.
-No idefigyeljen, megfogja a bolhát az egyik kezével, a másikkal egy kis bolhaport szór a bolha szemébe, oszt majd nem pattog tovább.
-Paulik, ha már megfogom a bolhát, meg is ölöm, ahhoz nem kell a por.
-Na látja, úgy is lehet, úgy is pusztul.
-2-
-Paulik bácsi igaz, hogy magának volt Szolnokon az első kerékpárja?
-Bizony nekem, nagyon szerettem, megbízható, gyors bicikli volt. Képzelje átjártam vele Abonyba a komámékhoz, nem nagy ügy 18 km ide, 18 vissza, Igenám, de egyik alkalommal, amikor elindultam vissza, hatalmas vihar kerekedett mögöttem, zengett villámlott, már nagyon a sarkamba volt, na mondom ennek fele se tréfa. Ember felálltam a nyeregből, hajtottam, ahogy bírtam, a hátsó kerék csupa víz volt, a hátsó sárvédőről leverte a jég a zománcot, de rám egy csepp nem sok, annyi sem esett, száraz bőrrel értem haza.
-Lehetséges ez?
-Ember, ha nem velem történik én sem hinném, de olyan igaz, minthogy most itt vagyok.
-Beszélik, hogy néhanapján munkatársait is megtréfálta, igaz?
-Mire gondol?
-Hallottam valami „fehér- fiókról”, az hogy történt? (A pár napos kis galambokat hívták fióknak.)
-Abban az időben valamivel mindig ugrattuk egymást az üzemben, nos akkortájt sok kollégám galambászott, egyszer az egyik, az Árpi odajön hozzám, hogy Paulik bácsi, nincs magának véletlenül egy fehér, vagy egy vöröskovácsolt fiókja.
-Van nekem, mondtam.
-Kössünk üzletet, holnap munka után elmennék, megnézném, és ha szépek majd megegyezünk.
-Jól van, gyere csak.-Munka után hazasiettem, volt a fészerben egy öreg fehér kredenc a szerszámaimat tartottam benne, éppen két fiókja volt. Kiürítettem a két fiókot, fehér volt mind a kettő, az egyikre vörös festékkel ráírtam, hogy kovácsolt. Másnap, aztán amikor félnégyet dudálta a gyár indultunk haza, Árpi még két másik munkatársát is elhívta „fióknézőbe”, még egy üveg bort is hoztak, hogy majd megisszuk az áldomást. Hazaérve aztán bevezetem őket a fészerbe, és mondom, na itt volna a két fiók Árpikám.
-Hol?
-Itt-e, azzal a kezébe nyomom a két kredencfiókot, az egyik fehér, a másik meg látod vörössel- kovácsolt. Árpi csak állt bamba arccal, de a két kísérőnek hamar leesett, és szinte fuldokoltak a röhögéstől, bontották is a bort, mondván erre inni kell! Aztán az üzemben hetekig kérdezgették Árpit, hogy repülnek-e már a fiókok, amit Pauliktól vettél?
-Szóval ilyen ember volt Paulik bácsi.
8 hozzászólás
Szia!
Paulik bácsinak a maga hencegő módján sikerült színt vinnie a hétköznapokba, és még a nehezebb helyzeteket is humorral átvészelnie. Szükség van ilyen Paulik bácsikra.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Egyetértek veled, bizony a humorra mindíg szükség lenne.
Köszönöm, hogy olvastad.
Kedves Zagyvapart!
Ismet megörvendeztettel az irasoddal, ami szamomra mindig örömet okoz. Igazi jo humoros irasaidat köszönöm,hogy olvashatom.
Üdv.:
hamupipö
Kedves Hamupipő!
Én pedig azt köszönöm, hogy rendszeres olvasóm vagy, ami számomra nagy megtiszteltetés, ha még örömöt is okozok Neked írásaimmal, az már "csak" hab a tortán.
Kedves Zagyvapart!
Remek ez a képzelt riport Paulik bácsival. Minden nap elolvasnék vele egy újabb riportot.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastad, örülök ha tetszett.
Ez nagyon tetszik, kedves Zagyvapart. Még délután olvastam és nagyon jót kacagtam a történeteken.:)
Üdv: Colhicum
Kedves Colhicum!
Köszönöm, hogy olvastál, és nagyon örülök, ha jól szórakoztál.
Üdv.: Zagyvapart.