Van egy park a kettes sugárút, és a 86. utca sarkán, ahol a kellemes májusi estéken többször összejöttek volt honfitársaink, amolyan dumapartira, ezek a beszélgetések nemegyszer este tíz óráig is eltartottak, és sokszor, azért csak tízig, mert tízkor zárták a parkot, igen ez egy bekerített, gondozott park, amit este a rendőrök bezárnak, és így tiszta rendezett hely marad, szép szökőkúttal. Szóval itt voltak esténként a „magyar estek”.
Elsőnek említem Lajos bácsit, ő egy 75-80 körüli öregúr, aki még 1945-be hagyta el az országot, és azóta nem is volt otthon. Ilyeneket kérdezett tőlem, hogy otthon lehet-e már kapni húst, meg tojást?
-Mondom, lehet persze, de hiszen lehetett is.
-Ugyan ne mondja már, biztosan szépíti a dolgot.
-Miért tenném, higgye el, minden élelmiszert korlátlanul lehet vásárolni otthon.
-De azt csak nem akarja elhitetni velem, hogy haza is megy?
-Elhitetni nem akarom, de május 23-án 16,30-kor indul a gép a Kennedy-ről, már otthon megváltottam a jegyet, és rajta is leszek, sőt Laci is jön velem haza. Az öreg hitetlenkedve mosolygott, ekkor értettem meg, hogy szegény egy más világban él, és ő még az 1945-ben, romokban otthagyott országot látja most is, és fogalma sincs, hogy azóta mennyi minden történt a világban. Megsajnáltam, de máris átvette a szót Karcsi-bá, aki rátromfolt, mondván ilyen Hitetlen Tamás az öreg, az én történetemet sem hitte el. Melyiket Karcsikám? Kérdezte kajánul Boros úr.
Egyiket sem. Bátortalanul kérem, mesélje el nekem!
-Nem mese az apám, olyan igaz, minthogy itt ülök.
-Akkor halljuk.
-Tudod, mindig nagyon szerettem a futballt, de nem ezt az amerikait, hanem az igazi focit, és játszogattam a Nagyváradban, akkor még ott magyar világ volt, a Nagyvárad tartalékcsapatában játszottam, és jól is ment a játék, már figyeltek nagy klubok Magyarországról is meg Romániából is. Szóval Nagyváradon rendezték a Magyarország-Románia válogatott mérkőzést, én meg mint néző kimentem a meccsre. Látom ám, hogy a románok futkároznak, szaladoznak, mint a mérgezett egerek, hát öcsém, nem volt ki a Román Válogatott, hiányzott egy ember, még jó, hogy meglátott a román másodedző, és odaszólított, hogy ismer engem, és hogy segítsem ki őket, álljak be, hát nem szaporítom a szót, így lettem Román Válogatott labdarúgó.
-Na és ezt nem hiszik, látszik is magán, hogy sportolt fiatal korában, adom alá a lovat.
-Na ugye?-néz körül elégedetten.
Meséld el a Csaucseszkut is, veti oda Ketyegős, ő is a „társulat”tagja, órásként érkezett az újvilágba, aztán itt is jól menő órás lett, de egyszer csak, és nagyon hirtelen divatba jöttek ezek a kvarcórák, és a hagyományos órásság kiment a divatból Ketyegőssel együtt, ezt nem tudta feldolgozni, most hajléktalan, és Karcsi- bánál dekkol.
-Hogyan volt Csaucseszkuval? Kérdem bátorítólag, de Karcsit nem kell bátorítani, elég bátor ő magától is.
-Hát az úgy volt, hogy én a román titkosrendőrségnél voltam nevelőtiszt, ez a Csaucseszku gyerek meg minden héten más balhékba keveredett, és rám bízták, a nevelését, de néha még engem is átvágott, és lenyúlta a neveltetésére nekem szánt pénzt. Több mint két évig volt a kezem alatt, tehát mondhatom, hogy az én tanítványom, vagyis én tanítottam be a „géniuszságba.”Ami igaz, az igaz, sz.rul végezte de ilyen volt, még a pénzem is ellopta.
Mindezt olyan természetességgel, adta élő, hogy az volt az érzésem, hogy ő már ezt el is hiszi. Boros úr közbevetette, hogy nem is tudsz románul, mire ő, nem is kellett, hogy tudjak, Csauszeszkut előbb megtanítottam magyarul.
-Ja így mostmár értem.
Eljött a tíz óra, az elhangzottaktól jókedvűen sétáltunk haza, alig hogy beérünk a lakásba, cseng a telefon, azt hittem itthonról keresnek, de Laci mondja, hogy Tóni, a Prédikálós Tóni az, (korábban már találkoztunk a Rockefeller Centernél) megbeszéltem vele, hogy együtt elmegyünk a kocsijával a Niagara Vízeséshez, ezt akarja veled megbeszélni, azzal átadta a kagylót.
Az előzményekhez tartozik, hogy két hete, bizonyos Fekete Ing hívott néhány napra Floridába, tudta, hogy itthon kiváltottam a nemzetközi jogosítványt, és örült, hogy majd felváltva vezetünk, és hamar odaérünk, ott pedig vendégként résztveszünk egy krokodilvadászaton. Mit tagadjam tetszett a dolog, de Laci lebeszélt, hogy ne menjek, mert egyfelől veszélyes, másfelől János (ez az igazi neve, és Laci barátja), kissé szabadon értelmezi a KRESZ-t, sok balesete is volt már, meg hát ne hagyj itt napokra, ez utóbbi hatott, és nemet mondtam.
Átvéve a telefont, megbeszéljük, hogy holnap metróval kimegyünk Bronx-ba a kocsiért, és holnapután irány Washington, és a Niagara, merthogy Washingtonba egy városnézést beiktattam, Fehér Ház, Capitolium, stb. Másnap a megbeszéltek szerint találkoztunk a metrónál, és kimentünk a kocsiért, ami egy Shell benzinkút parkolójában volt letéve. Amikor közelebb érünk, kérdem melyik a te kocsid, még öt lépés és megállunk egy öreg Volkswagen combi előtt, a kocsinak nem az volt az egyetlen baja, hogy öreg, hanem az, hogy ki volt törve a hátsó ablaka, és hiányzott az egyik hátsókereke, ami téglákkal volt felpockolva. Tóni elindult a kútkezelőkhöz, az üzletet egy dél-amerikai család vitte, talán venezuelaiak.
Amikor Tóni megkérdezte, hogy mi történt a járművel, elkezdődött a „Bronxi mese”, nagy gesztikulációval, bűnbánattal, mindezt hadart spanyolsággal előadva, komolyan olyan volt, mint egy színházi előadás benzinkutas díszlettel, még élveztem volna is, ha nem most úszik el a Niagarához tervezett kirándulás.
Mit mondtak – kérdem, amikor visszajött?
-Azt, hogy a gyerekek labdáztak, és a labda betörte.
-Nem betörve van, hanem kitörve, betettek valami hosszú dolgot, és rácsapták a combi hátsó ajtaját, de mivel a bent lévő szerkezet hosszabb volt, így kiütötte az ablakot.
-Tényleg.
-És a kerékre mit mondtak, hova lett?
-Azt ők sem tudják.
-Ezzel el van intézve?
-El, mit tegyek?
-Te Tóni, miért itt tartod a kocsid a város másik végében?
-Azért, mert nem használom, és Manhattanben parkolási díjat kell fizetni.
-Látod, itt meg használják, összetörik, ellopják.
-Mikor voltál itt utoljára?
-Úgy kb. 3-4 hónapja.
-Ha legközelebb jössz, már nem lesz autó sem, osztottam az észt, de sajnos igazam lett, a kocsi tíz nap múlva eltűnt, ellopták, vagy eladták, mindegy is, Tóni sem bánkódott utána, egy gonddal kevesebb.
Folyt. köv.
14 hozzászólás
Nagyon tetszik az írásod. Mindig szolgálsz valami különössel, valami érdekessel, mint most ez a zárható park.
Nagyon jól jelennek meg a karakterek. Jókat vigyorgásztam rajtuk.
A prédikálós Tóni (fogadok, hogy nem dicsekedett el vele) az unokabratyóm. Úgy, hogy számíthatsz arra, egyszer elmesélem Neked, hogyan tanítottam meg azt a Zartur Miller gyereket drámát írni.
Nagyon élveztem. Gratulálok. a.
Kedves Antonius!
Köszönöm megtisztelő, kitartó figyelmed, és értékelésed.
Ami a Miller gyereket illeti, magam is felfedeztem (tanításod, hatásod) Az ügynök halála c. drámában. Úgy hogy számítok a "mesére".
Üdvözöllek: Zagyvapart.
Kedves Feri!
Ismét lenyűgöztél a folytatással,
igazán jól vissza tudod adni az emberek jellemét!:):):)
Gratulálok!
Lyza
Köszönöm szépen kedves Lyza, öröm számomra ha tetszett.
Zagyvapart.
Ez a töténet is nagyon érdekes, jó volt olvasni. Mindegyikben vannak olyan történések, amelyek megragadják az embert. Szinte hihetetlen az öreg úr indoka, miért tartja olyan messze az autóját és az indoka igazán megmosolyogtató.
Én is várom a folytatást.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Örülök ha érdekesnek találtad, és köszönöm a figyelmed, majd jön a folytatás is.
Szeretettel: ferenc.
Sajnos nagyot mondó Hári Jánosokkal vagyunk itthon is körülvéve. Írásod egyre jobban tetszik kedves Feri, és mindig várom a folytatást.
Üdv: István.
Kedves István!
Hízelgő számomra, hogy amint írod "egyre jobban tetszik" a művem.
Nagyon köszönöm az elismerést: ferenc.
Kedves Feri!
Nagyon jó a folytatás, remekül ábrázolsz embereket, helyzeteket.
Szeretettel: Rozália
Kedves Eszti!
Köszönöm az elismerést, a Te véleményed mindíg sokat számít.
Szeretettel: feri.
Tetszett ahogy bemutattál megint néhány embert. Az elején az emberek akik elképzelt világukba menekülnek a valóság elől illetve nem látják be, hogy a világ változik…
A végén pedig úgy tűnik így vagy úgy, de fizetni kell a parkolásért, senki nem úszhatja meg.:)
Kedves Arthenis!
Köszönöm, hogy olvastad, és véleményt is írtál.
Üdv.: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Remek karakterekkel ismertettél meg bennünket, jól megírva.
Milyen érdekes, hogy ahogy az ember utoljára látott egy helyet, az mindig úgy marad meg benne. Hiába tudja, hogy azóta már megváltozott, ő belül, magában mindig olyannak látja, ahogy ismerte.
Sajnáltam, hogy elmaradt a washingtoni városnézés, és a kirándulás a Niagarához, mert biztosan azokról is kerekítettél volna egy élvezetes írást.
Judit
Kedves Judit!
Bizony a mai napig sajnálom, hogy a Niagarához nem mentem el.
Nagyon köszönöm elismerő soraid.
Zagyvapart.