Lekéstem a buszt. A vezető kedvesen mutatta, hogy átenged a zebrán, én meg azt gondoltam, hogy az jó, de én fel is akartam volna szállni…..na, de mindegy.
Várok.
Kicsit odébb sétálok, hisz van legalább tíz percem. Rágyújtok.
Szépen süt a nap. Élvezem.
Nézelődöm körbe-körbe, le-föl, mindenhová. Nem nagyon van mit tenni!
És, akkor megláttam. Nem akartam hinni a szememnek. A földön, minden fától távol, egy egészen pici madárfióka vergődött a gyér fűben.
Hangyák lepték el.
Hogy kerültél ide?- kérdeztem magamban és nem volt rá értelmes válasz.
Felemeltem.
Néhány centi volt csupán. Teljesen csupasz. A bőre átlátszó. Szinte láttam a kis szívét, ahogy dobog. A szeme csukva. Kis szárnyaival verdes.
Leszedegettem róla a hangyákat. A kis fejéből kiállt valami szálkaféle. Kiszedtem.
Most mit csináljak? Csak tartottam a tenyeremben és tanácstalanabb voltam, mint bármikor.
Nem messze van egy állatorvos. Nagyon rendes. Ismerem.
Megnéztem az órám. Negyed óra múlva már rendelési idő lesz.
Elviszem, aztán meglátjuk. Ketten okosabbak leszünk, mint én, itt, egyedül.
Megnézte és azt mondta, hogy sajnos nem tehetünk semmit. Nagyon kicsi, nem tudnánk életben tartani. Megígérte, hogy elaltatja, így betettük egy dobozba.
Megköszöntem és elköszöntem.
Talán jobb így, mint úgy, hogy hangyák falják fel vagy egy macska…..
Lassan sétáltam vissza a buszhoz. Akkor ment el a másik is az orrom előtt.
Nem bántam.
Az a tíz perc, most kellett nekem!
Kicsi madárka
By szusi
26 hozzászólás
Valóban nem szatíra, de ezt szerintem senki nem fogja hiányolni ezúttal. Viszont úgy gondolom sokszor tíz perc sem lesz elég, hogy átéljük történeted üzenetét…
Tanulságos!
üdv
leslie
Sosem írtam még alapvetően szomorú történetet, de ez nagyon "ki akart jönni".
Szusi!Ilyet is tudsz írni?Meghökkentő történet.Nem kellett tíz perc a történet elolvasásához.
Kellett nekem ez a történet akár egy falat kenyér.Köszönöm neked.
Nagyon-nagyon tanulságos nekem.
Gondoltam, ha megírom, mégiscsak életben marad, ha csak szavakban is….
Megható és különleges!
Nincsenek véletlenek, ennek így kellett történnie!!!:)
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Én sem hiszek a véletlenekben Zsolt. A doki szavait sosem felejtem el. Azt mondta: Szegényke! Rosszul indult az élete….
Örülök, hogy nemcsak a verseimet olvasod és köszönöm.
Szia Szusi!
Néha az élet megállásra kényszerít bennünket, hogy észrevegyük a körülöttünk zajló világot. Apróságok és nagy dolgok mellett megyünk el rohanva. Bizony jó néha megállni.
Te most tettél is. Sőt úgy írtad meg, hogy mi is tegyünk… vagy csak ne felejtsünk el megállni…
Örülök, hogy ezt is olvastam.
Szeretettel: pipacs 🙂
Köszönöm pipacs, hogy elolvastad. Még sosem volt a kezemben egy ilyen kis törékeny élet….
Kedves Szusi!
Akinek a kicsi madárkán is megesik a szíve, és nem sajnálja az időt rá, az biztosan másokon is segít, ha látja, hogy bajban van. Ez a mai rohanó világunkban értékes kincs! Nekem most ezek a gondolatok jutottak eszembe történetedet olvasva.
Gratulálok!
szeretettel-panka
panka, őt egyszerűen nem tudtam otthagyni, pedig valahol sejtettem, hogy nem tudok segíteni….
Az a gondolat vezetett ide, hogy nem tetszik a cím. Vagy „Kicsi madár”, vagy egyszerűen „Madárka”.
Történetedet elolvasva kialvóban az ellenérzésem. Azt hiszem, ez úgy jó, ahogy van.
Gratulálok. a
Hozzászólásod kapcsán jutott eszembe, hogy ezidáig, megírtam amit gondoltam és a végén adtam neki egy címet. Ebben az esetben, felírtam a címet és után kezdetem el írni.Talán azért történt így, mert alapvetően ez járt a fejembe. Így: kicsi madárka.
Kicsit aggódtam, miközben írtam, hogy nehogy belecsússzak valami sziruposba…..
(Lehet, hogy ezért írok alapvetően szatírákat?)
Köszönöm, hogy írtál.
A nagy elszigetelődés óta már csak az imák tartották a lelket az egész csapatban. Végül egy szép napsütéses reggelen nagy mennyiségű élelem hullott alá "egyben" az égből.
"Megmenekültünk!" zúgta egyszerre a tömeg. Szorgosan nekiláttak a betakarításnak. Már elképzelték a teli éléskamrákat. Nem kell éhen veszniük, mert az ég gondoskodott róluk. Még neki sem fogtak az érdemi munkának, amikor hirtelen mindennek vége lett. "Illúzió volt csupán?" Kérdezték maguktól gondolatban. "Az ég adta, az ég elvette. Ez a büntetésünk az elszigetelődés miatt!" Válaszolta fennhangon a belső kérdésre bölcs vezetőjük. A hangyák szomorúan vették tudomásul sorsuk alakulását.
Szóval, nézőpont kérdése a világ, és az abban történő folyamatok. Az írásod tetszik, mert érző szívű emberre vall. Elnézést, hogy belerontottam itt a hozzászólásommal.
🙂
Igazad van Artúr, minden nézőpont kérdése, bár úgy vettem észre, hogy a kicsiket és védteleneket hajlamosak vagyunk óvni és védelmezni. Azt hiszem, ezt csak azok nem teszik meg, akikben sosem volt, vagy már kihalt minden érzés.
" … ezt csak azok nem teszik meg, akikben sosem volt, vagy már kihalt minden érzés."
Mélységesen egyetértek. Az írás egyik szép feladata, hogy erre rámutasson. És rámutasson mindenre, ami számít az életben.
Az életben minden számít, csak nem mindig tudjuk, hogy mennyire……
Majd, ha elfelejtjük a "mennyire"-t, akkor talán közelebb jutunk egy lépéssel a nagy igazsághoz.
Kedves Szusi!
Két évvel ezelőtt én is befogadtam egy kis rigófiókát. A te madaradnál nagyobb volt ugyan, de még így sem tudtam megmenteni. Írásod szép, üzenet a szeretet fontosságáról.
Szeretettel: Eszti
Rozália, nem volt esélye. Szembetalálkoztam a tökéletes esélytelenséggel.
Rozália, valahol én is tudtam. hogy menthetetlen, de mégsem akartam egyedül dönteni.
Köszönöm az olvasást.
Kedves Szusi!
A természet nem kegyes! A természet kész horror! Csak nézni kell a Nat Geo Wild műsorait, vagy lekésni a buszt, és máris megtapasztaljuk.
A madárfióka mentés különösen nehéz dolog. Minden elismerésem a Tiéd, hogy legalább megpróbáltad! 🙂
Judit
Judit, a természet tényleg egy "horror", de ennek a horrornak alapvető funkciója van. Ezt tudjuk is és mégis elborzadunk tőle. Még az is eszembe jutott, hogy mi is ennek a természetnek a részei vagyunk, de saját "horrorságunktól" elegánsan elvonatkoztatunk. Próbálunk a természet törvényeivel szembe menni, de egyszer keserűen fogunk rájönni arra, hogy ez nem működik. Csak látszólag tudjuk legyőzni a természetet és minden egyes látszólagos győzelmünk, közelebb hozza a természet végső győzelmét.
Természetesen ez nem a kicsi madár megmentésére tett kísérletemről, hanem általában jutott eszembe és az is, hogy korántsem vagyok Én olyan" jó" ember, mint az ebből az írásból látható.
Kicsi madárka.Ez a kedvencem tőled.Nagyon szép.
Aine
Ágnes, örülök neki, hogy van kedvenced, mert ez azt jelenti, hogy mindegyiket olvastad és ez örömmel tölt el. Várlak továbbra is olvasóként….és köszönöm.
Szép és szomorú történet egyszerre. Meghatottad vele a szívem. Ritkán lát az ember olyat, hogy valaki segíteni próbál egy kicsiny állaton, aki segítségre szorul. Kár, hogy nem lehetett rajta segíteni.
Oratus
Oratus, bizonyára sokan vannak azok is akik segítenek, csak az kevésbé publikus.
A doki el is magyarázta, hogy miért nem lehet segíteni rajta és elhittem neki, mert nagyon lelkiismeretesnek ismertem meg. Ha lett volna mód bizonyára elmondja.
Így volt a leghumánusabb, de még sokáig ott éreztem a tenyeremben a melegét.