-A fene ezt a borítékot, hogy nem akar leragadni! – káromkodott Adam magánnyomozó az irodájában, miközben megpróbált beborítékolni egy levelet. Nagyot fújva, dühösen leül, majd szomorúan tekint körbe a helyiségben. Elgondolkodva nézi egyetlen társát, Mira nevű cicáját, amint az lassan sétálgat az asztala tetején. Mancsával néhányszor erőteljesen oda csap a ragasztós tubusra.
-Igazad van. – áll fel a székről és elveszi tőle a tubust. Kapja a borítékot és megnyomja, de a ragasztó véletlenül sem a kijáraton jön, hanem ahol az apró karmok felsértették. Marka tele lesz a nyúlós folyadékkal. Az asztalára támaszkodva mérgesen nézi a macskát, ekkor lépett be a jól öltözött úr az ajtón. Adam gyorsan összezárja a száját és lenyeli a majdnem kimondott szitkokat. Hogy hellyel kínálja az urat, felemelte a kezét, mutatva maga előtt a széket.
-Ajaj! Nem tudtam, hogy süket. – szólalt meg mintegy magának az illető. Adam szeme a saját kezére tévedt, ahol egy oda ragadt papírlap fityegett a rajta felejtett tollal.
-Elnézést, nem önnek nyújtottam, hanem a macska…hát…
-Macskát alkalmaz titkárnőnek? – ezzel leült és szemlélni kezdte a falat. – Érdekes mintákkal van itt kifestve. – jegyezte meg kis idő után.
-Magam csináltam, csak festés közben az orrom előtt repkedett egy darázs.
-Miért nincs titkárnője? Nincs elég pénze?
-Volt több is, de mindegyik rövid időn belül felmondott.
-Megkérdezhetem, hogy miért?
-Természetesen! – nézett rá Adam és várt.
-No jó. Akkor megkérdezem. Miért?
-Az egyikük azért mondott fel, mert egyik reggel korábban jöttem be, fel akartam tenni egy hirdetményt a faliújságra. A rajzszeges doboz nem ott nyílt, ahol kellett volna, és hát nem találtam meg minden egyes darabot. Sajnos a titkárnői széken is maradt pár belőle.
Másik titkárnőm is hamar búcsúzott, pedig kedveskedni akartam neki és vettem ide az irodába egy modern kávéfőző automatát. Hiába mondtam neki, amikor kiszaladt az ajtón, hogy jól áll a kávészínű mintázat a világos blézerén, nem láttam többé. Utólag tudtam meg, leértékelt áru volt. Mármint a kávéfőző.
A legutóbbi hölgyet pedig nem is tudtam alkalmazni, mert a macskám rögtön támad a vörös színre.
-Gondolom a hölgy valamilyen piros ruhát, vagy egyebet viselt?
-Dehogy, a haja volt vörös.
-Hány titkárnője volt eddig?
-Huszonöt, azt hiszem, persze ez utóbbit nem számolom bele. Akarja a többiek sztoriját is hallani?
-Inkább majd legközelebb, most elmondanám, miért jöttem.
-Hallgatom.
-Burton főfelügyelő vagyok a rendőrség kábítószeres osztályáról. Régóta figyelünk egy Ocso Jo nevű cipőkereskedőt, aki ki-be jár az országból. Cipőmintákat hoz, pénzt visz. Tudjuk róla, hogy kábítószerben is utazik, de soha nem sikerült eddig rajta kapni. – közben Mira felugrott a rendőrfelügyelő feje mellé a széktámlára.
-Mit csinál a macskája?
-Éhezik. Folytassa csak.
-Havonta egyszer nagyobb megrendelést is teljesít cipőből és kábítószerből egyaránt. Mégis mindig tiszta marad. Az ön feladata lenne beépülni, és segíteni nekünk lebuktatni ezt az embert.
-A rendőrségen nincs elég embere?
-Ez a kínai nagyon veszélyes ember. Feláldozható nincs.
-Hogyan kerültem én a képbe?
-Valaki önt ajánlotta. Vállalja?
-Nem is tudom…
-Fogja ezt itt, ez a boríték ezerötszáz fontot tartalmaz. A munkájától és az ügy gyors elintézésétől függ, mennyit kap még ezután.
-Nem fog csalódni bennem. – kísérte ki a rendőrt az ajtón, majd miután egyedül maradt, felugrott a levegőbe. Vette a zakóját és elindult ő is kifelé, az ajtóból még visszaszólt a cicájának.
-Majd hozok neked halat.
Boldogan indult az utcán barátnője lakása irányába, már előre élvezte az együtt eltöltendő estét. Végre ma nem kell garasoskodnia.
Barátnője izgatottan készülődött, szaladgált a lakásban, míg Adam mosolyogva ült a fotelben és nézte őt.
-Éppen ma vettem egy új cipőt, azt fogom felvenni. – mondta miközben már húzta is fel az egyiket a lábára. – Készen is vagyok, mehetünk. Jaj! A táskám. – szaladt vissza a lakásba, és ekkor elvágódott a szőnyegen. Adam rémülten ugrott oda hozzá.
-Nincs bajod?
-Nincs, de ez az undok kínai gyártmány! Nézd, lejött a sarka, de miért üreges belül? Némelyik barátnőm is így járt, ezek a kínaiak csak minden ötödik cipőt tudják jól megcsinálni?
Adam azonban már nem figyelt rá, csak forgatta a kezében a letört darabot, majd hirtelen barátnője homlokára cuppantott egy nagy puszit.
-Várj meg itthon, sietek vissza. – ezzel elrohant.
Carlson értetlenül nézett főnökére, Burtonra, miután Adam elment a kapitányságról.
-Ez az ember ilyen gyorsan megoldotta az ügyet? Főnök, csak azt nem értem, a szimatkutyák miért nem találtak soha semmit ennél az Ocso Jo-nál?
-Bontottál már ki teljesen új cipődobozt?
-Persze! Miért?
-Milyen szaga volt?
14 hozzászólás
“ANYAG”takarékosság a titok nyitja!:)))) ANYAG…
A kínai nagyon spórolós fajta, és elég ötletes is.
Hangulatos kis írás volt, régi krimiket idézett. Perry Mason stílusban. Nekem az ugrott be!
Nagyon köszönöm!
Sajnos, Perry Mason nem ugrik be,pedig ismerős a neve. Krimiíró kedvencem Joe Alex, sorozatban pedig Colombo.
Üdv.
Adam felügyelő nagyon kétbalkezes, nagyon szerethető figura. Remélem, fogok még hallani róla!
Szia Gunoda!
Én is remélem:-)))
És köszönöm, hogy olvastál:-)
Nagyon hangulatos írás! 🙂
Ha írástechnikailag kell értékelnem, akkor van egy kis képzavar. A múlt és a jelen keveredése.
“Adam magánnyomozó az irodájában, miközben megpróbált beborítékolni egy levelet. Nagyot fújva, dühösen leül, majd szomorúan tekint körbe a helyiségben.”
ezekre gondoltam…..
vagy legyen mindkettő múlt, vagy jelen!
remélem hasznát veszed. én is szívesen olvasnék még.
Kedves Berill Shero!
Megpróbálok a jövőben erre odafigyelni, de mivel a múltban sem sikerült, nem sok eredménye lesz:-) Éveim számától függetlenül kortalan vagyok, ezért van bajom ezzel, és ez az írásaimon is kiütközik:-)
Mindenesetre, köszönöm a kritikát, a véleményedet.
Üdv:-)
A humor jó, tetszik. Az ötlet nem hihető, a rendőrség nem vagdalt volna már régen fel egy cipőt? Dehogynem.
Az elején az igeidőkben ugrálsz, jelen-múlt, jelen-múlt.
A megbízáskor nekem kevésbbé hihető, hogy gyorsan akarnalk egy beépülést letudni. (A díjjazás a gyorsaságtól függ.)
Jó humor, gyengus alapötlet (bár az erős szagú, új cipők nem rossz), összeségében nem túl rossz.
Ja, és tényleg szerethető a főhős.
Szia Zoltán!
A kritika jogos, és teljes mértékben megállja a helyét, hozzá teszem, hogy ezt 16 évesen írtam meg, azóta remélem sokat fejlődtem. Ehhez már nem akartam nagyon hozzányúlni, azért örülök hogy így is tetszett.
:-)))))
Még annyit, hogy 16 évesen ezt olasz cipőkről írtam, és a nevek is ennek megfelelőek voltak, kínai azért lett, mert aktualizáltam, de csak ennyit, a sztorit nem nagyon bántottam.
🙂
Szia artur!
Nagyon tetszett az írás, vicces lett és élvezhető.
ASmi viszont szemet szúrt az a múlt és jelen variálása. Nem hiszem, hog ydirekt írtad így, akkor jobben elkülönültek volna egymástól ezek a részletek, itt meg volt, ami nagyon összegabalyogott.
A mű cselekménye viszont nagyon tetszett, igazi humoros történet egy két bal kezes magánnyomozóról 🙂
Mégiscsak jó lesz, ha újra átdolgozom! Köszönöm a véleményed.
:-)))
Humoros, jó történet, tetszett. Hibák vannak benne, de ezeket már elmondták.
Igen. Igazad van! Régebbi írás, remélem, azóta sokat fejlődtem.
🙂
El is felejtettem javítgatni a régebbi írásaimat. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet!
🙂