A vallató kivicsorította hiányos fogsorát:
– Bar! Chol elvin? Hajkh? Iunkh? Urrusságh?****
Sanyinak az utolsó szó ismerősnek tűnt, mintha azt mondta volna, hogy ország…
De mit mondjon ennek a fura alaknak, aki mintha valami archaikus nyelvet beszélne, aminek a hanglejtése ismerős, de nem ért belőle egy kukkot sem. Gyorsan ki kell találnia valamit addig, amíg el nem fogy az a pici türelme!
Hirtelen úgy érezte, hogy talán a latin tudása megmentheti. Mindig is orvosnak készült, így a középiskolában is latin tagozatos volt.
Mély lélegzetet vett, és igyekezett hangosan mondani:
– Italia.
Amint kimondta, vallatója a földre dobta a fenyőág maradványait, eltaposta, majd a még mindig Sanyin lévő pányva kötelével összekötötte a lábait is.
– Warin!*****
Aztán közelebb hajolt Sanyihoz, a két tenyerét a mellére szorította, a fejét megbiccentette, és azt mondta:
– Buga. ******
Egyértelmű volt, hogy a nevét mondta, amit ráadásul Sanyi is ismert, a régi magyar film sorozatból, amit kamasz korában látott egy ócska, fekete-fehér VHS kazettán. Mivel a pányva csak a felsőkarját kötözte a törzséhez, ő is utánozta Buga mozdulatait, és azt mondta:
– Alexander – majd nagy bátran hozzátette – Sándor.
– Sandur – javította ki Buga, majd kinyitotta a fatemplom ajtaját, és eltűnt a sötétben.
Kisvártatva egy pappal lépett ki a templom ajtaján. A pap kezében egy vastag faggyúgyertya füstölgött, aminek a fényét a kezével igyekezett árnyékolni. Buga Sanyi felé intett, a pap odalépett eléje, és megszólította:
– Laudatur Iesus Christus! – aztán latinul feltette neki a kérdéseket, amikre Buga választ várt.
– Ki vagy? Kinek a fia vagy? – Sanyi buzgón megismételte a köszönést, aztán válaszolt:
– Itáliai orvos vagyok. Apám is orvosdoktor volt, Iohannes volt a neve, ameddig élt.
– Béla király szeme vagy? Miféle vagy?
– Nem, nem vagyok én szem. Csak eltévedtem az erdőben – mondta és nagyon remélte, hogy nem faggatják erről részletesebben. S hogy más felé terelje a beszélgetést, és választ kapjon az őt kínzó kérdésekre, hozzátette – azt sem tudom, hogy hol járok. Merre keveredtem?
– Kis Irsazegh nevű falu mellett vagyunk, István király seregének táborában. Én a tábori pap vagyok, Ioseph atya.
Sanyi nagyon remélte, hogy ez csak nagyon valóságos, és nagyon rossz álom, amit a vendéglőben tegnap este elfogyasztott bőséges vacsorával túlterhelt gyomrának köszönhet.
Buga előlépett, valamit mondott a papnak, aki megkérdezte:
– Sebekhez értesz-e?
– Specialista vagyok ebben a gyógyításban – válaszolta készségesen.
Ez a válasz nem várt hatással járt. Buga hirtelen odaugrott hozzá, a kezében tartott tőre pengéje megvillant a gyertyafényében, Sanyinak néma sikoltásra nyílt a szája.
A tőr lecsapott, de nem Sanyira, hanem az öt szorító kötelékre. Egy pillanat múlva már talpra is rántotta őt Buga, és betuszkolta a sötét templomba. A sekrestye felé tolta, ahol egy ágakból és állatbőrökből hevenyészett ágyon, egy férfi feküdt, lehunyt szemmel, nagyokat nyögve minden egyes levegővételnél. Az utánuk igyekvő tábori pap rámutatott
– Ő a mi királyunk egyik hadvezére, a Csák nembeli Péter. Megsérült egy lándzsától az utolsó ütközetben, amiben az öreg Béla király emberei ellen harcolt, és elfogta közülük az Ákos nembeli Ernyét. Ide hozatta őt István király, mert eddig sok győzelmet köszönhet neki, az apja urával vívott háborúban. De Péter úr egyre rosszabbul van, tán a reggelt sem éri meg, pedig a király nagyon számít rá, hogy ezt a csatát is megnyeri majd az ő segítségével. A tábori kirurgust már kikötözték, amikor Péter úr elkezdett félrebeszélni. Az Isten vezérelt ide téged talán! Légy méltó hozzá, és gyógyítsd meg Péter urat!
Sanyi letérdelt a beteg mellé, megtapintotta láztól égő arcát, szapora pulzusát, majd lehúzta róla a koszos pokrócot, amivel betakarták. Rögtön megcsapta őt a rothadás bűze. A mellkasi sebre rátett szürke vászon már átitatódott a sebből csurgó gennyel, ami lefolyt egyenesen a hevenyészett ágyra.
Itt bizony azonnali műtét kellene, asszisztenciával, antibiotikummal, fertőtlenítőkkel, és még akkor is kétséges lenne az eredmény, ebben a stádiumban. Ehelyett rendelkezésére állt a két koszos keze, a homályos sekrestye, a faggyúgyertya füstje, az imát mormoló pap, meg a türelmetlen Buga. Ideje lenne felébredni végre – gondolta Sanyi, de a rémálom csak nem akart véget érni.
– Kellenének az orvosi szerszámaim, amiket elvesztettem, amikor Bugával találkoztam – igyekezett a helyzetből kimenteni magát Sanyi.
Azt gondolta, ha visszaviszik arra a helyre ahol találták, talán visszajut a rémisztően távoli jövőbe, ahonnan idekerült. Vagy ha ez egy álom, akkor addigra talán már felébred belőle.
Buga néhány percre elment, aztán egy csapat emberrel érkezett vissza, akiknek hosszúnyelű balta volt a kezükben. Pár szót mondott a papnak, aki Sanyihoz fordult:
– Menjen velük! Visszaviszik oda, ahonnan elhozták. Siessenek!
Azzal a baltások a tisztás szélén, felsorakoztak egymás mögé, és összeszokottan irtani kezdték az erdőt Sanyi előtt. Egy kényelmes ösvényt vágtak az erdőben, amin jól, és gyorsan lehetett haladni. Útközben Sanyi rájött, hogy amikor elfogták, mindössze a Szoborhegyről a Kálvária-dombra hozták őt át. Csak az erdőben, a sötétben tűnt olyan nagynak a távolság, amit megtettek. Meglepően hamar megálltak a baltások, és sebesen irtani kezdték az aljnövényzetet is. Hamarosan az egyik lehajolt, és felvett valami a földről. Kosztól fekete, bütykös, lapátkezében a megtalált mobilját nyújtotta Sanyi felé. A telefon keresztben elrepedt, amikor leesett egy kőre. Már világítani sem világított. Sanyi odaállt, ahol a telefont megtalálták, aztán pár bokrot, és fát megkerült, és megtalálta a helyet, ahol elesett, és elindult vissza a múltba.
Körbe intett, hogy csináljanak ott a baltások egy tisztást. Úgy érezte, hogy minden fejszecsapással közelebb kerül a visszatéréshez. Amikor már elég nagynak ítélte a tisztást, felugrált, majd guggolt néhányat, aztán körbeszaladta az irtást, előbb előre párszor, aztán hátrafelé, hosszú, elnyújtott lépésekkel, és közben ugyanazt a mondókát hajtogatta, amivel idekerült:
Illa berek, nádak, erek,
köd előttem, hová megyek,
tudom, merre visz az utam,
léptem mégis bizonytalan.
Illa berek, nádak, erek,
hová szívem, lelkem vezet,
árkon-bokron kísérjetek,
mesék szárnyán ott teremjek.
Amikor a végére ért, emlékezett, hogy valamit még hozzá kellene tennie, de nem tudta visszaidézni, hogy mit is mondott. Próbálkozott minden félével: szállok, mint a szél – repülök, mint a gondolat – zúdulok, mint a fergeteg –. Aztán a sokadik próbálkozás után elsötétült előtte minden.
**** Jó! Hol élsz?/Hol laksz?/ Örményország? Görögország? Ország?
***** Várni
****** Bika
/Folyt.köv./
15 hozzászólás
No csak! Új kalandra indul Sanyi, egy másik korba? Már nem merek találgatni! De jó! Bírom ezt a történetet Judit, jó a fantáziád! Üdv: én
Szia Laci!
Még Sanyi is csak sejti, hogy mi történt vele. Mint minden időutazónak, neki is az az első reakciója, hogy vissza szeretne kerülni a jövőbe, ahonnan érkezett.
Meglátjuk sikerül-e neki?
Köszi, hogy fantáziadúsnak találod a történetet. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Jól forgatod a tollad, a történetet, Talán Sanyi is előbb utóbb "észheztér" :)))
Gratulálok szeretettel
Ica
Kedves Ica!
A következő részben meglátjuk hová fordul a történet és Sanyinak mi lesz a sorsa.
Köszönöm szépen az olvasást.
Judit
Kedves Judit!
Kissé ámulatba estem,mintha én is egy régi korszakba,
csak a történelemböl ismert korszakba,csöppentem volna,
Fantáziád határokat lép át…
Nagyon hüen fested le a jeleneteket abból a korból!
Csodajó!
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves Tengerész!
Amikor az "Aranyszemű lányt" írtam, annyit olvastam a tatárjárás körüli időszak magyar történelméről, társadalmi berendezkedéséről, és katonai hadviseléséről, hogy még egy történetre való összejött belőle a fejemben.
Persze nem történelem könyvet írok, de szeretem, ha hiteles a keret amibe a történet kerül.
Judit
Ejha kedves Judit 🙂
Remekül indult és a folytatás is nagyon jó:)
Kiváló a fantáziád, érdekes és lebilincselő a történet, várom a folytatást 🙂
Szeretettel : Zsu
Kedves Zsu!
Örülök, hogy tetszik a történet, köszönöm a dicséretet, felteszem a folytatást.
Judit
Kedves Judit!
Jó lesz vigyázni a mondókákkal, ha nincs kedvünk hasonló kalandokba keveredni, mint Sanyinak. Gondolom, ő is elővigyázatosabb lesz ezután. 🙂
Határtalan a fantáziád, de azt külön értékelem, hogy le is tudod írni, méghozzá úgy, hogy elhiggyük, átéljük, végig izguljuk Sanyi megpróbáltatásait. Persze, hogy kíváncsi vagyok, mit tartogatsz még a tarsolyodban. 🙂
Ida
Kedves Ida!
Bizony a varázsszavakkal, varázsmondókákkal vigyázni kell, mert ki tudja milyen útra terelnek bennünket!
Amióta ezt a történetet megírtam, a Szoborhegyen ki sem merem nyitni a számat. 😀
Judit
Szia!
Remekül folytatódik, nagyon tetszik. Igazán felkeltette az érdeklődésemet, hogy merre tart majd Sanyi, mi történik, hogy újra elmondta a mondókát. Üdv hundido
Kedves Katalin!
Már azóta biztosan tudod, hogy még sokszor el kellett mondania Sanyinak a varázsmondókát…
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Judit
Nem semmi ez az utazás!
szeretettel: túlparti
Kedves Túlparti!
Örülök, hogy tetszik a "kirándulás" – ami váratlan fordulatot vett Sanyinak.
Judit
Kedves Túlparti!
Örülök, hogy tetszik a "kirándulás" – ami váratlan fordulatot vett Sanyinak.
Judit