Éva, az első NŐ
Pusztaság
Káin völgye 1.
ATYAÚRISTEN –ügyi Minisztérium
Kiutasítást intéző Főosztály
Emberügyi Osztály
V e z e t ő j e
Tárgy: Fellebbezés
Mell: Illetékbélyeg
PARADICSOM
Mennyország utca 1.
131313
Tisztelt Minisztérium!
Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok az Atyaúristen-ügyi Minisztériumhoz, hogy a Paradicsomból történő száműzetésünket kimondó határozatot visszavonni szíveskedjen.
Indokolás:
A Paradicsom az otthonunk. Az ott élő Isten teremtményei a barátaink és kiutasításunk alapjául szolgáló esemény csak egy, jellemtelen, csúszó-mászó, kezetlen és lábatlan állat aljas és gonosz ármánykodásának köszönhető.
Ádámmal, életem párjával boldogan éltünk abban a barlangban, amelyet az Atyaúristen-ügyi Minisztérium számunkra kijelölt. Ádám végezte szokásos napi teendőit, evett, ivott, aludt, nézte a majmok csetepatéit, én pedig szórakoztam, gyűjtöttem a bogyókat, növényeket és pihenésképpen mennyei mannát készítettem uramnak.
Minden szépen alakult volna, amikor is egyszer odakúszott hozzám bogyógyűjtés közben egy síkos, csúszós, nyálas teremtménye istennek. Szép szavakat sziszegett és dicsérte azt a tenyérnyi fügelevelet, amelyből ruhát csináltam magamnak. Megmutatott egy fát, amelyen két csodaszép piros gyümölcs mosolygott rám. Istenuccse csak Rám. Elgondolkodtam, hogy ez végre csak az enyém lehetne, nem kellene kompótot, befőttet készíteni az én lusta kis uramnak.
Ez a kígyó visszaélt női naivitásommal és rávett, hogy egyek a tiltott gyümölcsből. Persze azt nem tudtam, hogy tiltott, csak sokkal később a tiltó határozat kézhez kapásakor. Ez a kígyófajzat azt mondta, ha eszek belőle én leszek a legszebb nő a Paradicsomban és okosabb leszek, mint Ádám. Utóbb rájöttem, hogy anélkül is én voltam az.
Nem igaz, hogy azért ettem, hogy én legyek a legokosabb a Paradicsomban. Ezt csak az álnok kígyó hazudhatta. Megjegyzem, szerintem a visszatelepülésünknek nincs akadálya, hiszen már nincs is több alma.
Nagy-Jó Uram megbántam tettem, és Ádám érdekében is kérem visszatelepülésünk engedélyeztetését. Majd megőrül, hogy dolgoznia kell és ruhát kell viselnie!
Kelt: a Paradicsomban, a teremtés utáni első héten.
T i s z t e l e t t e l :
Éva, az első Nő
– Ádám jobbik bordája –
12 hozzászólás
Hová lett, én már ehhez irtam?
Megismétlem. Éva, az első Nő ?
Nem , mert az bizonyított, hogy Ádám volt Éva anyja.
Aha, most értem a férjemet.
Amikor spicesen hozzám dörgőlödzik és "Anyukám, Anyukám…"-ozik! :DDD
Hihihi!
Amúgy, valami régi leírás alapján azt olvastam, hogy Éva a második nő volt, nem az első. Ádámnak volt már előtte egy nője. Arra már nem emlékszem, hol olvastam, és mi lett az első nővel, mert közben "paradicsomlevet" iszogattam.
Ez sem cikk. Szatírába vele, kedves Lena!
🙂
Igen, ahogy Artur mondja, az ősi misztikus zsidó irodalom szerint Ádám elvált ember volt 😀
Első feleségét Lilithnek hívták, akit Ádámmal együtt, agyagból gyúrt a Teremtő. Egyen rangúak voltak, ezért nem engedelmeskedett Ádámnak, sőt elhagyta. Ádám síránkozására a Teremtő az oldalbordájából megalkotta Évát, hogy ne legyenek azonos anyagból, így Éva alárendeltje legyen Ádámnak. Milyen cuki, hát nem?
Így aztán nem biztos, hogy Éva lányai vagyunk! Lehet, hogy Lilithé! 🙂 Na főleg aki nem az az engedelmes fajta…
A szatírád az valami csodás, Már a címzéssel megvettél, utána már csak vihogtam és élveztem minden sorát. Remek.
Hát én erről a Lilith dologról lemaradtam. Szégyellem magam….
Utánanézek és arról is irok majd valamit…
Köszi a kedves szavaidat!
L
hm…. ez nagyon jó!!!!!!!
Hehe… tetszik az ötlet és ahogy formát öltött 🙂
Én általában, ha a kedvesem almát nyújt, akkor tagadólag rázom a fejem és azt mondom: "még egyszer nem esünk ebbe a hibába" 🙂
Köszönöm az élményt!
medve voltam
Kedves Léna!
Ez fantasztikus!…Visszahoztad a jó kedvemet!…
Nagy elismerésem!…Ölellek szeretettel: Lyza
Kedves Léna!
Zavarbaejtően jó írás, "zavarban is vagyok, mint Ádám anyáknapján".
Tényleg tetszett.
Zagyvapart.
Kedves vagy! Köszönöm, hogy olvastál! L
Hááááát, ez CSÚCS!!!! Gratula.