Komolyodom?

Eddig furcsa elképzeléseim voltak a hűségről. Mindig azzal nyugtattam magam, hogy ha van is valakid nem megcsalás belekeveredni egy forró éjszakába, következmények nélkül. Vagy esetleg le sem feküdni valakivel, hiszen ilyenkor nyugodtan mondhattam magamnak, hogy nem léptem át azt a bizonyos határt. A másik féllel is korrektnek kell lenni, ilyenkor jön általában, az mondat, hogy amiről nem tudok, az nem fáj. Ezt nevezik a saját magunk becsapásának vagy csak megnyugtatásának. Amíg nem találkozol valakivel, akit nem tudsz megcsalni, addig szerintem érted miről van szó. Akkor van a baj, ha találkozol vele, hiszen ilyenkor az összes kis elved, elméleted semmivé válik.
Nem tudom, hogy valaha megtalálom-e, azt az embert vagy már megtaláltam, de most nem akarom ezt az elméletet alkalmazni. Nem akarom, hogy úgy érjen valakihez, ahogy hozzám; hogy úgy öleljen valakit, ahogy engem; hogy csak alapból úgy viselkedjen valakivel, ahogy velem (persze ez a nőkre értendő). És furcsa, de én sem akarok mással lenni. Kiráz a hideg attól, hogy esetleg valaki másnak suttogja a fülébe, hogy kicsim.
Már megint egy furcsa dolog. Lehet, hogy eddig nem éreztem magam így elvarázsolva, de nem akarom ezt a sutba dobni, olyan hülyeségek miatt, mint egy félrészeg éjszakát valaki mással tölteni és reggel felkelve, hülyén nézni a másikra, míg megkérdi, hogy hány cukorral iszom a kávémat vagy sután álldogálni a folyosón a kamraajtó, a konyhaajtó és a másik fennmaradó 20ajtót kémlelve, hogy ugyan melyik is lehet a kló, mert mindjárt bepisilek.
Eddig úgy éreztem, hogy á én sosem fogok változni, de lehet, hogy minden akaratom és próbálkozásom ellenére mégis változom.
Sokat gondolkoztam, hogy az életem, ami partyk sorozata, barátok társaságában töltött éjszakák, vagy akár úgy elmenni bulizni, hogy na ki tudja, ma este mit hoz elébem a sors, nem csak kapaszkodás e az ellen, hogy komolyan is lehet (ne) venni a dolgokat. Ezek is izgalmasak, persze. Csak amikor már megkaptad a jussod az éjszakákon át tartó dübörgésben és vonaglásban, akkor kezdesz el gondolkodni, hogy hogyan is tovább?
Itt van egy barátnőm Marianne és egy régi-régi exem, Cris, egymásba gabalyodtak, de senki nem akar többet a másiktól. A lánynak barátja van, akivel most békült ki, mert a felszínre került néhány félrelépése, Cris meg…egy külön kategória. Másnap a lányka teljes önutálatba felétkezve ecsetelte, hogy ő mekkora ribanc és hogy részeg volt és blablabla… Persze ilyenkor a barátnő (azaz én) lelkiismeretesen mondja, hogy ez nem így van, meg hogy biztos nem gondolkozott (mondjuk, ezen mit kell agyalni? Vagy mész vagy nem…).
Én már nem akarom ezt. Sok hülyeséget csináltunk, de mindig ott voltunk egymásnak a barátokkal. De körbenézek és mindenki a barátjával/barátnőjével éli a „még nem vagyunk házasok, de már úgy élünk” életét.
Ezt sem akarom. Igazából, már fogalmam sincs, mit akarok. Csak azt tudom, hogy mit nem (vagy legalábbis egy gyengébb verzióban csinálva). Nem akarom ezt a fajta elkötelezettséget sem, de a másik szélső formáját sem akarom egy kapcsolatnak.
Lehet, hogy ez így lesz jó?