Egy péntek reggel, ahogy minden nap szoktam, behelyeztem a kontaktlencsémet. Illetve szándékomban állt, viszont amikor félvakon belenyúltam a kis tartóba és kivettem a lencsémet, döbbentem észleltem a két darabos mivoltát. Vagyis elszakadt, kettévált. Ráfókuszáltam gyengén látó szemeimmel majd csüggedten lecsúsztattam ujjamról őket a dobozkájukba.
Azt be a táskámba, hogy majd délután visszaviszem a boltba.
Előtte azért kihalásztam a bal szemembe való függeléket, majd a hűtőszekrényből szereztem egy friss jobb szemeset.
Munkaidőm letelte után, első utam a látásjavító objektumba vezetett. Szerencsére nem kellett sokat várnom, egy fiatal hölgy a segítségemre sietett.
Helyet foglaltunk egymással szemben és kérdezte mi a probléma.
Kedvesen, de gördülékenyen belekezdtem a kettészakadt lencsestoryba. Szemléltetésképpen tekertem le a szemlencsetartó kupakját, belenyúlva vettem ki a sérült darabokat. Amikor az ujjam hegyén táncolt a kettő egészen épnek látszó, egymástól független életet élő, egyenletes kerek szélű kontaktlencse. Néztem a lányra, aztán az ujjamra ezt gyors egymásutánban vagy háromszor ismételtem.
– Ezt nem értem- nyögtem ki végül.
A lány tágra nyílt szemekkel, amit a hatalmas sötét keretes szemüveg még nagyított bámult rám.
– Én sem – válaszolta reszketegen.
– Hát ez hogyan történt, reggel ezek még külön voltak, vagy most mi van?
Néztem az eladót, de igazából nem láttam, a reggeli képsor derengett szemeim előtt, mi is történhetett.
A lány persze válaszolt, hisz ez volt a dolga, a vevőkkel való kommunikáció.
– Nem tudom.
A szemei még nagyobbra nyíltak.
Szerintem kezével az asztal aljára rögzített pánikgombot kereste, ami persze egy ilyen üzletben valószínű nem leledzik.
A fejemben addigra lámpások gyúltak, mert mégiscsak egyszerűbb egy szűk fénypászmán kijutni a sötét alagútból keskeny nyomtávon, de jól látva, mint sűrű szélesvásznú homályban tapogatózva haladni.
– Aha, aha – nyögtem, lassan vontatottan.
Az eladó kikerekedett szeme körül verdestek a szépen festett pillák, rémült madárszárnyakként olyan gyorsasággal, hogy azt gondoltam mindjárt röppályára áll. Gyorsan hátrább toltam a székem, hogy elférjen. Ennek biztosan nagyon megörült, mert fokozta a pillaverdesés tempóját. Azt viszont nem értettem miért láttam rémületet az arcán. Biztosan tériszonyos szegényke, könyveltem el magamban és visszatértem saját gondolataimhoz, mivel már láttam az alagút végén a fényt.
Ezt gyorsan közölnöm is kellett a lánnyal, mielőtt felszállna ténylegesen.
– Tudom már mi történt!
A szemben ülő megrezzent. Nem kérdezett, csak nézett olyan zombisan.
– Szóval, nekem vagy két hete volt egy véres szem effektusom. Utána tettem be friss lencsét, viszont valahogyan, figyelmetlenségemből fakadóan ott maradhatott a jobb szemes rekeszben az egyik nyamvadt nylondarab. Az én hibám. Viszont akkor hol az egyiket a használtam, hol a vadonmtújjat helyeztem be reggelente félkómásan a szemembe. Nincs az a matematika professzor aki ezt kiszámolná.
Ma pedig, mivel finoman fogalmazva nem láttam jól ezért az ujjam hegyén fityegő, valószínűleg takarosan félbehajtott lencsére azt hittem, hogy kettő darabban lévő egy lencse. Fel sem merült bennem annak a ténye, hogy közben egy partizán lencse lapul a dobozkában.
– Igeeen!
Csupán ennyi hagyta el az erősen sápadt lány ajkait.
Kedvesen rámosolyogtam megköszöntem türelmét és elhagytam az üzletet.
Szerintem cseppet sem bánta távozásomat.
Viszont gondolom azért leellenőrizte a naptárat, hogy véletlenül nem április elsejét mutat- e.
16 hozzászólás
Kedves Edit!
Köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Szívesen, kedves Szabolcs!
🙂
Kedves Edit!
Már azt hittem, hogy feltaláltad hogyan kell szaporítani a kontaktlencséket. 🙂
Igen érdekes, hogy néha hogy ki tudnak esni a dolgok, amiket automatikusan csinálunk.
Fő, hogy rájöttél mi történt!
Judit
Kedves Panka dolgozom az ügyön. Köszönöm.
Edit
Kedves Judit! 🙂 Még véletlenül sem Panka.
Itt a példa arra, milyen értékes és valós hozzászólást írtál.
Most jön a magyarázkodás: 🙂
Milyen automatikusan végezzük a dolgainkat.
Arra gondoltam, hogy a Panka írt, ezért az agyam el is fogadta.:)
Csak véletlenül jöttem rá, hogy hibáztam.
🙂
Elnézésedet kérem.
Edit
Kedves Edit!
Mint a kontaktlencséid, úgy szaporodunk mi is a Napvilágon. 🙂
Van dpankánk, és pankánk is, de én egyik sem vagyok. 🙂
Örülök,hogy erre is rájöttél! 😀
Judit
Tudom Judit, hogy Te, Te vagy és nem Panka. Egyik sem.
Ma engem egy kedves ismerősöm Ildikónak nevezett, pedig közöm sincs hozzá . 🙂
Ez egy ilyen nap.
Edit
Kedves Edit, nagyon mulattatóan, szórakoztatóan írsz tulajdonképpen egy "semmiségről", ami felkavart.
Olyan ez nekem, mint egy magasra dobott labda, amit megcsodáltam.
Szeretettel:
Ildikó
Köszönöm Ildikó!
Edit
Köszönöm Ildikó!
Edit
Kedves Edit! Jót mulattam én is ezen a kis történeten! Szeretettel: én
Köszönöm Kedves Bödön! Nagyon örülök neki.
Szeretettel: Edit
🙂 Edit, mondtam már: szeretem a humorodat! Remélem még ezt az oldaladat is jobban kibontakoztatod!
Szeretettel: Panka
Panka, köszönöm a bizalmat.
Igyeksem….:)
Szeretettel:Edit
Kedves Edit!
Szeretem a humoros történeteket, szatíád is ide tartozik. Az életben többször is történnek hasonló félre-érések. Az ember nevet ilyenkor, pedig igen komoly dolog, ha jól átgondoljuk. Érdekes a stílusod, nem unalmas.
Olvasás közben találtam a sorok közt néhány hibát:
1. "hűtőszekrényből szereztem egy friss jobb szemeset.
2. "egyiket a használtam, hol a vadonmtújjat"
Ezeken túl itt-ott hiányzik a vessző.
Javaslom, hogy mielőtt feltennéd ide az anyagot, olvasd el ismételten, és javítsd ki, hogy az anyag értékét ne rombolja. Csak azért jeleztem, hogy itt is ki lehet javítani.
Egyébként tetszik a történet. Én azért nem pontozok, mivel azt évekkel ezelőtt már leállították, de vannak, akik még most is használják.
Megjegyzés: Levelet küldök.
Szeretettel olvastam: Kata
Köszönöm, mielőbb javítom…. Edit